Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MyWay... MyFaith...

2021\07\19

Egy generációt vesztettünk el…

 rosary-1211064_960_720.jpg

Egy generáció ment el, csendben, szinte észrevétlenül. A zsúfolt kórházakban, ahol a temérdek munkája mellett az ápoló is csak egy szánkozó pillantással búcsúzott tőlük. A család eközben otthon imádkozott, hogy legalább elbúcsúzhassanak szeretteiktől. De jobbára reggel csörgött a telefon, az orvos tényszerűen közölte, hogy a hozzátartozójuk meghalt, elmondta mi volt a halál oka, mi a teendő ilyenkor, majd "őszinte részvétem a családnak" mondattal zárta a beszélgetést.
A pandémia idején naponta hallottuk, olvastuk a rideg számokat. Valahogy így szólt a tárgyilagos, tényszerű tájékoztatás : tegnap elhunytak száma 154, ebből a többség idős, krónikus beteg. Ez valahogy úgy hangzott, hogy az öregek az rendben van, de hál'Istennek a fiatalok kevéssé fertőződnek meg, aki mégis, az már úgyis beteg volt. Szóval minden rendben.
Hát kérem szépen, semmi nincsen rendben. Azok az időskorúak, akik elhunytak, és akiket csak úgy megemlítünk, mintegy rendben lévő dolgot, azoknak az időseknek, az idősotthonok lakóinak, akik a szeretteink körében vagy otthonaikban éltek, még dolguk volt. Unokákat kényeztetni, a barátokkal sakkozni a parkban, egy kávéra belülni és traccsolni a baratnőkkel. Készültek ők, de nem hitték, hogy ilyen ridegen, a szeretteiktől távol tindulnak el.. Nem ezt érdemelték. A család közelségét, emberhez méltó búcsút, érdemeltek volna. Talán az utóbbi időben, a kritikus állapotban lévő betegnek lehetővé teszik, hogy egy kis időt együtt tölthessenek hozzátartozójukkal.
Nagyjából így történik ez pandémia nélkül is, csak akkor nem dobolja ki a kisbíró, csupán a kórházi személyzeten múlik, hogy a kellő időben telefonál e vagy nem a rokonoknak.

A szüleink, nagyszüleink korosztálya a legnagyobb áldozatai a Covid 19 vírusnak. Elmentek vagy elmennek azok, akinek még jelentettek valamit azok a szavak, hogy óvóhely, bombázás, sorban állni egy darabka kenyérért, jönnek az oroszok, az asszonyok megerőszakolása, a felszabadító sereg, akik úgy lopakodtak be, mint a jótevők, csak később derült ki, hogy itt maradnak egy kis időre, és úgy hívják őket, hogy megszállók.
Azt a korosztályt veszítjük szép lassan el, akik újjáépítették a ll. Világháború után az országot, valahogy próbálták felépíteni az életüket, akik a háború alatt, az óvóhelyen születtek. Amikor már azt hitték, hogy minden jó lesz, nyakukba kapták, és végig küszködték a Rákosi - korszakot, a jegyrendszert, a békekölcsönt, akik vidáman vonultak Május elsején, a magyar és szovjet zászlókkal a kezükben integettek a tribünön páváskodó kedves vezetőknek.


Elmegy a generáció, aki ismerte a rettegést a kapu előtt megállt fekete autótól, aki tudta, hogy mit jelent a koncepciós per, akik tudták, hogy 56-ról csak suttogva lehet beszélni, és azt sem mesélheti el senki az iskolában, hogy apu este a Szabad Európa rádiót hallgatja.
És készülnek azok is, akik a csillebérci úttörőtáborban harsogták, hogy "Mint a mókus fenn a fán..."
Ez a rohadt pandemia elvett tőlünk nem is egy, hanem majd' két generációt.
Nekünk meg főhet a fejünk, hogy vajon megkérdeztünk e tőlük mindent.

folyt.köv.!

generáció elment Covid 19 Pandémia

2020\12\29

Nem Covidos voltam 2.

covid-5306374_1280.pngTegnap elhatároztam, hogy ma folytatom a kórházi szösszenetem. Most azonban néhány elképesztő helyzetet emelek ki, és cseppet részletesebben kifejtem a történetet. Az egyik agyrém a katéter volt. Minekutána a pisiléssel előzőnap nem jutottam túl sokra, emiatt aztán a délután második részében már nagyon kevés folyadékot ittam, nehogy éjszaka ki kelljen menni. Ennek azonban van egy komoly veszélye, reggel nem volt vizeletem. 8 óra körül jött a doktornő és az ápoló referált, hogy reggel még nem pisiltem. Próbáltam elmagyarázni, hogy már délután alig ittam valamit. Persze, ekkor már magyarázhattam a bizonyítványomat. A doktornő kiadta az utasítást: katétert neki! Nekem kedvesen elmagyarázta, hogy miért kell a cuccot feltenni. Puff neki, úgy tűnik, ezt a dolgot túltoltam. Jöttek a nővérek, és kissé nehezen, de feltették a katétert. Nehezen boldogultak vele, mert nem tudtam lelazulni. Vajon miért nem? Szóval katéter, pelus és fekvés. Egy idő után észrevettem, hogy rosszul tették fel a cuccost, ami egyfelől nagyon fájt, másfelől fokozatosan elkerülte a vizelet. A zsák nem töltődött, a pella azonban igen, majd a lepedő is. Nővércsengő, a legkevesebb, nővér bejött, és megkérdezte, hogy mi van "mámeg". Elregéltem neki kvázi a répamesét. A katéter szarul van bent, a pelenka emiatt már vagy tíz kiló volt, ami pedig már nem fért bele, kint landolt az ágyon. A nővér azt hitte, hogy szivatom. Közölte, hogy nem úgy van az. Ezután erőt gyűjtöttem, és már a katétereres cuccal a kezemben kimásztam az ágyból, ami most sokkal nehezebben ment. Mire kikecmeregtem, épp az orvos karjaiban landoltam. Persze veszekedés, miért mászott ki, és s egy csomó felesleges kérdés. Ha rápillantottak volna az ágyamra, megértik. Ekkor lecserélték a lepsit, majd figyelmeztettek, hogy többet ilyet ne csináljak. És lőn sötétség. Eljött a harmadik nap.

rehabilitation-111391_1280.jpg

És reggel megjött egy tündéri fiatal orvosnő. Úgy éreztem, hogy ő az én emberem. Nagyon kedvesen kértem három dolgot tőle. Na, megint egy mesei elem. Elsőként, vetesse ki a katétert, második, engedjen kiülni egy kerekesszékbe, harmadik, engedje meg, hogy délután a saját felelőségemre hazamehessek. A délelőtt első felében nem történt semmi. Gondoltam, újra ki kellene cserélni a lepsit, ezért hát éppen másztam ki az ágyrácsán, mikor megjelent a gyógytornász. Mit ne mondjak, őt is elöntötte a víz a produkcióm láttán, és azonnal visszasegített az ágyba. Bakker. Megmutatta, hogy kell helyesen kiülni az ágy szélére. Na, de előtte levette a rácsot. Hát így könnyű, de próbálja meg katéterrel, és vagy tíz kiló pelenkával. Tornáztunk, ami igazán jól esett. Majd jött a Kánaán. Kicserélték immár negyedszer a lepsimet, és ebédig kint ücsöröghettem a talyigába. Csak előtte egy kb 20 centi széles hevederrel a székhez szorított a gyógytornász. Frankó. Meg sem tudtam mozdulni. Már eltelt egy óra. Én már lezsibbadtam. Aztán baromi dühös lettem, valahogy megtekertem magamon hevedert, a tépőzárat szét, és kiszabadultam, mint Hudini. Ekkor szóltam, hogy egy óra múlva elmegyek. Meg is történt. Otthon rajöttem, hogy ez volt a próba. Ha eddig nem kaptam strókot, akkor egy darabig biztos megúsztam.

 

*A fotó illusztráció 

kerekesszék Hudini

2020\12\28

Nem Covidos voltam...

Néhány nap a kórházban

letoltes_43.jpg

Manapság mindenki szeretné megúszni a kórházat, nehogy ott kapja meg a vírust. Sajnos nekem a kórházat nem sikerült, a Covidot remélem, igen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhány éve Parkinson syndromát dobott nekem a gép, ami gyógyszerekkel és mozgással még viszonylag jól karban tartható. 

December 23-án délután, amikor lejöttem a futópadról, nem éreztem jól magam, fehér voltam, mimt a fal. Majd lassan, komótosan  összerogytam, mint a Samu gatyája, és úgy éreztem, hogy nincs erőm felállni. Aztán mégis. A férjem segítségével feltápászkodtam a fotelba. Ekkor a vérnyomásom műszeresen nem volt mérhető. Eközben a bal kezem, bal lábam zsibbadni kezdett. Persze, rögtön arra gondoltam, hogy szintet lépett a parkim. Azonnal kihívtuk a körzeti ügyeletet. Az orvos viszonylag gyorsan megérkezett, felvette az anamnézist, majd  gondolkodott egy csöppet, és megmérte a  szaturációmat (98). A vérnyomásmérés nem jutott eszébe. Javasoltam, hogy esetleg hívjon mentőt, mert akkor már stroke-ra gyanakodtam, és abban az esetben fontos tényező az idő. Panaszom sem lehet, mert perceken belül megérkezett a mentő, hamar becuccoltunk, és elindultunk. Szerencsére beszélgettem a mentőtiszttel. Megkérdeztem tőle, hogy melyik stroke-centrumba megyünk. Egyikbe sem, válaszolta, és megnevezte az ügyeletes kórházat, ahova a beutalóm szólt. Megjegyeztem, hogy az biza nem lesz jó, a tüneteim alapján a Honvédba kellene mennem. Summa summarum, a mentőtiszt pillanatok alatt elintézte, és szólt a gépkocsivezetőnek, hogy "perdülj, fordulj!", indulás a Honvédba. Hamar ott is voltunk a kórházban, ahol pillanatok alatt röptettek egyik helyről a másikra. Még föl sem ocsúdtam, már toltak a CT-be. Előtte vérnyomás, teljes labor, EKG, szaturáció, mi szem szájnak ingere. Noha az összes leletem negatív lett, mégis azt egyik orvosnő azt javasolta, hogy menjek be a beutalóban megjelölt kórházba néhány napra, hogy megfigyeljenek. Agyaltam egy kicsit, és elfogadtam a javaslatot.  

Mentő, kórház, Covid teszt. És ezután kezdődött a kálváriám. És én mindent megértek, sok a beteg, a dolgozók túlterheltek, tudom. De beteg is be van ám rezelve rendesen. Miután kiderült, hogy parkis vagyok, nem engedtek felkelni, sőt, még be is rácsozták az ágyam. Kértem, hogy ne tegyék, még a Neurológiai Klinikán sem kellett rács az ágyamra, ott is kijártam a mosdóba, csak annyit kértek, hogy valamilyen járássegítő eszközt használjak. Természetesen, éreztem a kedves aggódást, ezért rollátort használtam. Semmi gond nem volt, épen érkeztem haza. 

Itt, mikor jeleztem, hogy szeretnék kimenni a mosdóba, közölték, hogy nem mehetek, mert elesek. Nem is tudtam, hogy a Delphoi jósdába érkeztem. Próbáltam kerekesszéket kérni, hogy abban aztán tuti, hogy rendben megérkezek a WC-re. Nem. Felszólítottak, hogy adjam oda a pelenkáimat, majd rám adják. Mondtam, hogy olyanom két éves korom óta nincsen. Ezután azt latolgatták, hogy mi legyen, meg hogy otthon hová vécézek. Megerősítettem, hogy bátran engedjenek ki, mert óvodás korom óta a fenekem is ki tudom egyedül törölni, szóval nyugi. A nővérek addig-addig tanakodtak, ha nincs pelus, akkor ágytál. Kénytelen voltam belenyugodni, mert különben pillanatok alatt tényleg igazolódik a pella jogossága. Megtörtént az aktus, ágytál el, én fekszem rendületlenül. Már mindenem fájt, izzadtam, mint a ló. Elhatároztam, hogy valahogy ki kell ülnöm, mert azon túl, hogy borzalmasan kényelmetlen, még veszélyes is. És ekkor döntésre jutottam, átküzdöttem magam a rácson, és az ágy végén lévő tenyérnyi helyre kiültem. Ott aztán elkezdtem tornázni, mert már minden tagom fájt. Ekkor bejött egy nővér, és rám ordított, hogy hogyan kerültem az ágy végébe. Én követtem el egyedül, vallottam be, mert már nem bírom tovább a fekvést. Persze visszaebrudáltak az ágyba. A legviccesebb az esti mosdás volt. Szeretnék e mosdani, hangzott el a kérdés. Örömmel, mondtam, remélve, hogy most majd megszabadulok a börtönömből. Ó, de nem! Jött két nővér, megforgattak fekve, mint a motollát. Lemostak fekve, továbbá kicserélték a lepedőm, ugyancsak fekve. És én csak hangosan röhögtem, röhögtem. Ehhez képest otthon zuhanyozni szoktam. Na, nem szaporítom a szót. Innen már zanzában: könyörögtem, hogy saját felelősségemre engedjenek ki. Nem. Kaptam pelenkát, katétert, kétszer kimásztam a rácson, éhségsztrájkba kezdtem. Szóval rajtam nem múlt, mindent megtettem, amit lehet, hogy kidobjanak. Végül, mikor a betegjogi képviselőt kértem, elengedtek. Onnantól már felkelhettem, egyedül kirámolhattam a kis- és nagyszekrényből, összecsomagoltam és egy nővér kíséretében , a saját lábamon kivonultam a folyosón túlra, ahol várt a családom. 

Van annyi önismeretem, hogy tudjam, nem vagyok egyszerű eset, de ilyen mélyen még nem voltam. Végül már ordibáltam mindenkivel, ami miatt baromira szégyellem magam. De higgyétek el, ez a jéghegy csúcsa, ennél sokkal rosszabb volt.

Folyt. nem köv.!

* a kép illusztráció

 

 

kórház agyrém covid

2020\11\13

"Ilyen a boksz..." egy parkinsonos szemével

46717210_10210661882383030_5615410499588980736_o.jpg

Régi  adósságot törlesztek ezzel a bejegyzéssel. Mikor ezt a kórságot dobta nekem a gép, a kezelőorvosom elmondta, hogyha túl leszek az első sokkon, és az önsajnálaton, feltétlenül találjak magamnak egy mozgásformát, amit beépítek a napirendenbe. Ez a nyavalya ugyanis csak rendszeres mozgással tartható karban. A főorvosnő elmondta, hogy melyek azok a sportok, amelyek jótékony hatással vannak a parkira. Pl. jóga, tai chi, a gyógytorna, nordic walking és a tánc. Sajnos ezek közül nekem egyik sem jött be. Kötelességből tornáztam ugyan, de semmi örömöm nem volt benne. Valami mást kerestem, valami nekem valót. Ebben az időszakban kezdtem angol nyelvű szakirodalmat olvasni, érdekelt, hogy milyen kutatások vannak külföldön a betegségemmel kapcsolatban. Ennek két hozadéka lett: az egyik, hogy jobb lett az angolom, a másik pedig a "Parkinson and boxing". Kiderült, hogy a tengerentúlon, elsősorban az USA-ban jó hatásfokkal alkalmazzák a boksz terápiát parkinsonos, SM és alzheimeres betegeknél. Rengeteg videót megnéztem róla, és baromi gyorsan rájöttem, hogy ez az én sportom. A kórság előtt egy pörgős csajszi voltam, ami a gondolkodásban nem okozott változást, de a mozgásom gyógyszer nélkül egy csigáéval vetekszik. És ez volt az én nagy szívfájdalmam. Két dologtól féltem nagyon, a demenciától és a lassúságtól. Úgy tűnik a demenciától megmenekültem, a másikkal pedig ki kellett egyeznem. Na de megtaláltam a terápiát, már csak a terapeuta kellett hozzá. Nem sokkal később Isten küldött nekem segítőt is. Teljesen véletlenül, ami ugye nincs, találkoztam Dömsödi Renátával, aki profi bokszoló, az USA-ban ismerte meg a módszert, és keresett egy bátor parkist, akivel kipróbálhatná. A gyakorlatban tapasztalhatná meg, hogy milyen hatással van a boksz a betegségre, illetve milyen tüneteket csökkent a parki-- vagy ahhoz hasonló neurodegeneratív betegségek esetén. Örömmel vállalkoztam a próbára, így aztán én lettem az egyetlen parkis bokszoló az országban. A neurológus főorvosnő a szívéhez kapott, amikor elmeséltem neki, hogy milyen sportot választottam. Egy ideig próbált lebeszélni róla, de miután nem sikerült, már csak legyintett, feladta a harcot. Ehhez hozzájárul az is, hogy ahányszor ellenőrzésre megyek, látja, hogy nem romlik az állapotom, a gyógyszeradagom ugyanannyi, néha még kevesebb is, mint öt évvel ezelőtt. Mindig meg is jegyzi, hogy "Maga egy erős asszony. És nagyon jó állapotban van".

received_286743276076103.jpeg

Néhány pozitív dolgot felsorolok, ami miatt jót tesz nekem (és, ha nem ódzkodnának a parkisok ettől a mozgásformától) nekik is jót tenne a boksz. Jó dolog, hogy amikor lemegyek az edzőterembe, tele van egészséges, mozogni vágyó emberrel,  és senki nem lepődik meg azon, hogy kerekesszékben ülök. Olyannyira nem, hogy már kérdezik, hogy hol vagyok, miért nem jövök, ha sokáig nem látnak. Gyorsan, erősen püfölöm a zsákot, így kiadom a fölösleges stresszt, ami sem nekem, sem a környezetemnek nem tesz jót, ebből kifolyólag depis sem vagyok. De ez a felszín. Reni úgy építi fel az edzést, hogy mind a két kezem, lábam, agyféltekém egyaránt fejlődjön. A gyakorlatok fejlesztik az egyensúlyomat. Az állást és a járás is elősegítik. Szóval, mind fizikailag, mind mentálisan segít megállítani, illetve lassítani a kór elhatalmasodását.  Persze ehhez alapvető a Renivel való szuper viszonyom, sőt barátságom. Mindketten kicsit flúgosak vagyunk. Erre mondják, hogy megtalálta zsák a "fótját". Reni az edzéseken könyörtelen, de közben sokat nevetünk is. Persze én gyakran kínomban. 

59523364_10211494045746594_3929298573602062336_o.jpg

Mivel én vagyok az első, és ezidáig egyetlen, aki parkisként bokszol, a média is felkapta a témát. Sok műsorban szerepeltünk együtt, cikkek születtek rólunk. Néhány helyen már felismernek az emberek, beszélgetni kezdenek velem, tanácsot kérnek tőlem. Lassan már parki szakértőként tartanak számon, gyakran megkeresnek a betegséggel küzködők vagy a hozzátartozóik. Ez a betegség önsajnálat helyett új feladatot, új életformát adott nekem, új barátokat szereztem általa. Furcsa, hogy ezt mondom, de ezáltal új céljaim lettek. Alapvetően optimista vagyok, de azt nem hittem, hogy egy betegségből is ennyi jót lehet kipárolni. A Facebookon van egy majd' ötszáz tagot számláló parkis csoportom, akikkel megosztjuk a tapasztalatainkat vagy csak jót beszélgetünk. És mindennek az elindítója az a szívósság, ami nem hagyja, hogy megadjam magam a betegségnek. Sorstársaimnak szoktam mondani, hogy ha a háborút nem is, de csatákat azért nyerhetünk. És mindezt a boksznak, valamint Dömsödi Reni edzőnek köszönhetem. A következő projektem az ejtőernyős tandemugrás, amit Renivel közösen tervezünk. Hát kérem szépen "ilyen a boksz"! 

FOLYT. KÖV.! 

boksz Parkinson-kór Parkinson and boxing Dömsödi Renáta

2020\09\26

"Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”

goya.jpgFrancisco de Goya Boszorkányszombat című festménye 

Az ismerős mondatot Könyves Kálmán királyunk mondta a híres boszokánytörvény után, aminek köszönhetően jóval kevesebb boszorkányper volt nálunk más országokhoz képest, de a számuk így is mintegy ezerre tehető.  Noha elsősorban a nőket vádolták, olykor-olykor férfiakra is rásütötték a boszorkányság vádját. Hazánk egyik legnagyobb boszorkányperére 1728-ban, Szegeden került sor, ahol elégették többek közt a város egyik korábbi bíráját, Rózsa Dánielt is, illetve, az őt megvádoló bábaasszonyt, Kökényné Nagy Annát. A XVIII. század elején élő bábaasszony a szegedi boszorkányper kulcsfigurája volt.

Boszorkányperek

1574. Bornemisza Péter tudósítása a Pozsony vidékén elégetett boszorkányokról

"Éjjel járó asszonyokról is sokat mondhatnék, kik éjjel macska képébe szökdécselők, sok lovagok módjára járók voltak, tombolók, tánczosok, részegesek, paráznák egymás között, kik féllábbal kis gyermecskéket czégérbe tettek ki, kik sok kárt, csintalanságot miveltek, kik közzül nem régen is 1574 esztendő tájban Poson felé sokakat bennek megégettenek. Kik szörnyű dolgokat vallottak, kiknek ugyan királyné asszonyok van és annak szavára rettenetes dolgokat mivel az ördög. De mind azért, hogy végre elveszesse őket."

Selmeczbánya. 1581. Egy Borbála nevű asszony holttestének elégetése, ki halálos ágyán bevallotta, hogy boszorkányságot űzött. 

"Egy Borbála nevű asszony halálos ágyán vallomást tett, hogy az ördöggel szövetkezve boszorkányságot űzött, magzatelhajtást gyakorolt s az oltári szentséget is meggyalázta. Nem lévén már éltében büntethető, holt testét égették el."

A híres szegedi boszorkányper

boszik.jpg

 

Az 1700-as évek elején rendkívüli nyugtalanság jellemezte Szegedet. A török hódoltság alóli felszabadulás után megnőtt a csavargók és koldusok száma, egyre több összetűzés volt a városban, majd az 1720-as években a területet hosszan tartó aszályos időszak sújtotta. Nem volt csapadék, amely a termés gyarapodását elősegítette volna, így kiürültek a magtárak, majd a hosszan tartó szárazság után hatalmas vihar tépázta meg a várost. A papok szerint ez a sok csapás az ördög, valamint a vele cimboráló boszorkányok műve lehet. 

Szeged azon részén, melyet ma Boszorkányszigetnek neveznek, 1728. július 23-án 12 boszorkányt kötöztek négyesével cölöpökhöz, majd máglyán megégették őket. A máglyán való kivégzés látványos volt. Az összegyűlt tömeg elégedetten állapíthatta meg, hogy ellenségeik – akik jégesőt és szárazságot, szegénységet és betegséget hoztak városukra –, megbűnhődtek tettükért. A kivégzés előtt mindannyian kínvallatások mellett átestek a vízpróbán és mérlegpróbán, ahol valamennyien könnyűnek találtattak, ami az akkori hiedelem szerint egyet jelentetett azzal, hogy boszorkányok. A szegedi pörnél a boszorkánynak hitt asszonyokat kivitték az Alsó-Tiszapartra, ahol a keskenyebb és sekélyebb mederben kötelekre kötözve vízre lökték őket. Három öregasszony vízbefúlt, a többiek azonban a felszínen maradtak, ez rájuk nézve súlyos bizonyító körülmény volt. A "próba" abszurditását az mutatja, hogy a vízbefúlt asszonyok ugyanúgy máglyán végezték (nem temették el őket), mint akik túlélték a próbát, azaz fennmaradtak a vízen. Az életben maradtakat még tűvel is megszurkálták, hogy az ördögi jegyek láthatóvá váljanak: úgy hitték, ha a sebek nem kezdenek vérezni, az a boszorkányság bizonyítéka. Bizonyíték volt az is, ha valakin sátáni bélyegeket fedeztek fel, pl. egy nagyobb, testük "különös helyén" levő anyajegy is. 

A  közvélemény kezdetben Kökényné Nagy Anna bábaasszony személyében állapodott meg, aki betegek gyógyításával foglalkozott, de bábaként a város asszonyainak termékenységét is felügyelte. Kökényné rossz természetű, veszekedős asszony volt. A terméketlen, éhínséges idők morális pánikja őt tartotta felelősnek a sorscsapásokért, ám azt senki sem tette szóvá, amíg Kökényné szabadon járt-kelt a városban. De erről csak akkor mertek nyíltan beszélni, amikor elfogták, ekkor szonban a félelmeiktől felszabadult emberek vádaskodó tanúvallomások áradatát zúdították a bába nyakába. A tortúra után Kökényné nyelve is megoldódott. Mivel az egyenlőtlen bírósági párbeszédben ő maradt alul, sorra mártotta be azokat a személyeket, akikkel korábban baráti kapcsolatban volt. A vádaskodások következménye képpen a város tömlöcei egykettőre megteltek boszorkányokkal. A tömlöcben lévők vallomásai szerint a szegedi boszorkányok valóságos katonai szervezetbe tömörültek. Volt kapitányuk, hadnagyuk, strázsamesterük, zászlótartójuk, dobosuk, trombitásuk. A zászlót az egyik boszorkány dióhéjban őrizte. A dob lóköröm volt, verője szamárlábszár. A trombitát szamárcsontból vájták. Plutó, egyesek szerint Dromó ördögnek esküdtek fel, aki jegyet nyomott testüknek egy illetlen részére, meg kellett tagadniuk a keresztény hitet, és nagy vigasság közepette közösülniük is kellett vele.

A boszorkányszervezet többségében szegény városi polgárokból állt, de akadt köztük egy ismertebb személy is, ez esetben Szeged város egykori főbírája, Rózsa Dániel lehetett. A 82 éves Rózsa Szeged egyik legvagyonosabb polgára volt. Képviselte a várost a pozsonyi országgyűlésen, volt városi tanácsnok, majd főbíró. A gyors vagyoni és politikai karriert befutó, szorgalmával juhászbojtárból fölvergődött birtokos gazdának számos irigye akadt. Az idős Rózsa a kÍnzások következtében megtört, és a jegyzőkönyvbe már azt mondta, amit hallani akartak tőle. Társaival együtt egy akó pénzért hét esztendőre adták el a csapadékot a töröknek. A vád szerint az esőt egy zacskóba kötötte el, amit hordói alá rejtett.

Az elbeszélés hiedelmei mögött egyértelműen kiderül a központi hatalom által megfogalmazott törekvés, hogy minden személyt meg kell regulázni, aki a pogány törökkel  közösséget vállal, ahonnan politikai vagy vagyoni hasznot remél.

A pert követő időszakban Szegeden még számos halálos ítéletet hoztak különböző boszorkányvádak alapján. Ennek a bécsi udvar, pontosabban Mária Terézia vetett véget 1755-ben hozott döntésével: betiltotta a boszorkánypereket az egész Osztrák-Magyar Monarchiában.

 

 Folyt. köv.!

 

 

Forrás: 

  • http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_szegedi_nagy_boszorkanyper_1728;
  • http://szegedtourism.hu/hu/szegedi-legendak-boszorkanyperek-szegeden/
  • http://boszorkanyper.atw.hu/
    https://www.origo.hu/itthon/20060413aszegedi.html
    https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/szegedi-legendak-tizenket-embert-egettek-el-elevenen-4191499/
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Boszork%C3%A1ny%C3%BCld%C3%B6z%C3%A9s
  • YouTube
  • Képek forrása: delmagyar.hu

2020\09\12

A soproni neurorehabon voltam...

 

img_20200903_135552.jpg

“Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak.” John Lennon

Néhány  mondatban felelevenítem, a Parkinson syndromával kötött, életem végéig tartó házasságom. Ha úgy tetszik bigámiában élek, annyi különbséggel, hogy a férjemet magam választottam, míg a parki engem választott, fura ízlésük van.

Úgy kezdődött, hogy 2015-ben, egy szép nyári napon miután kikecmeregtem az ágyból, majd felálltam, aztán nem tudtam elindulni. Először vicces volt, aztán már nem annyira. Olyan érzés volt, mintha a földhöz ragasztották volna a lábaim. Először röhögcséltem, majd rikkantottam egyet, hogy VALAKI, valaki, aki otthon van, jöjjön má’ be hozzám, és csináljon valamit. A folytatás már nem volt olyan vicces, bejött a férjem, megfogta a kezem, és lassan kivezetgetett a szobából. Így jutottam el a fürdőszobába, az udvarra, az utcára, ki a lakásból, ki a világba. 

2010. és 2015 márciusáig dolgoztam, azaz vegetáltam néhány helyen, utáltam mindet. Eközben az egészségem rohamosan romlott, ezért 2015 májusában betegállományba mentem.

És elkezdődött a kálváriám…úgy általában mindennel, mindenkivel, leginkább a mai egészségüggyel, természetgyógyászokkal. Kezelt engem “bódog bódogtalan”, változás semmi. A férjem volt a két lábam, mi viccesen úgy mondtuk, hogy mi tényleg egy testté lettünk. Egy olyan amorf testté, amelyiknek két feje, két törzse, négy keze és két lába van. Aztán beszereztünk kerekesszéket, járókeretet, simát és gurulósat, hiszen nekem akkor is léteznem kellett, amikor az én járni tudó “két lábam” elment dolgozni.

Aztán az életem jobbra fordult. Egy csomó jó orvossal, emberrel, terápiával találkoztam. Dr. Takáts Annamária alaposan kivizsgált, és 2015 óta (mióta diagnosztizált) lelkiismeretesen kezel. Dr. Andrássy Ilona főorvos asszony és a veresegyházi Misszió kitűnő munkatársai már többször talpraállítottak. Két TEP műtét és a parkinson legsötétebb korszaka után. Nem sokkal később találkoztam Dömsödi Renáta box-edzővel, akinek mindig hálás leszek. Mindig ráér, ha edzeni szeretnék, és ugyan a lelket is kiveszi belőlem az edzéseivel, de lépésről lépésre, szó szerint és képletesen is, javul a mozgásom. Nem vagyok bolond, pontosan tudom, hogy az én kedves élettársam nem fog elhagyni engem, de nem mindegy, hogy hogyan, milyen életminóségben bandukolunk végig az úton. Nekem még terveim vannak. Reni közben az egész család barátja lett. Remélem, ő is így gondol ránk. Nehéz lenne nála tiszta szívűbb embert találni. Dr. Cseri Beával (gyógyszerész), mondjuk vele már gimiben is találkoztam, aki megfontolt, segítőkész emberként áll mellettem. És persze a barátaim, 'Nyuszi és Üzletfelei'.  

Néhány mondattal a legújabb segítségemet mutatnám be. Évek óta több parkis ismerősöm is gyötör, hogy  menjek el Sopronba, dr. Málly Judit neurológus főorvos (plusz még egy csomó tudomány doktora) által létrehozott és működtetett Neurorehabilitációs Intézetbe. Gondoltam, hogy most elmehetnénk nyaralás helyett. Annak rendje, módja szerint telefonon bejelentkeztem, majd a főorvos asszonytól időpontot kaptam. Szóval útra készen. A férjemmel megbeszéltük, hogy egy nappal a vizsgálat napja előtt leutazunk, foglalunk szobát, és másnap kipihenten megyek a vizsgálatra. Parkisok tudják, hogy egy kialvatlan éjszaka után majdnem használhatatlanok vagyunk.

Na, szóval szombat délután megérkeztünk Sopronba, a szállásra. Mióta nyomi/roki (válasszatok!) vagyok, minden szobafoglalásnál ezt a csepp problémát megemlítem. A hölgy, aki a tulajdonosa a kócerájnak, mondom tulajdonosa, tájékoztatott, hogy náluk sajnos van négy lépcső. Tök jó, az még a magamfajta nyominak is belefér. Aztán jött a hidegzuhany, a nyanya a négy mellől elfelejtette a még 15 lépcsőt. Bakker! Fáradtak, izzadtak voltunk,és arra ácsingóztunk, hogy egy zuhany után elmegyünk a városba vacsizni. Nem ragozom, de aki látott már engem szavakkal porrá zúzni valakit, az tudja, miről beszélek. Szegény asszony, így utólag már... :) . Még le is akartam fejelni, de sajnos nem tudtam felállni. Nem volt más választásom, felhívtam a főorvos asszonyt, aki azonnal segített rajtunk. 

Másnap reggel elkezdődött a kivizsgálásom. Aki ismer, tudja, hogy nagyjából öt kérdést teszek fel egyszerre és kb. húsz még ott bújkál a tarsolyomban. A főov.asszony mosolyogva válaszolta meg szép sorban a kérdéseimet, de szerintem közben a szomorú jövendőt látta maga előtt: végig dumálom a terápiákat, és közben nem csinálok semmit. 

img_20200831_135417.jpg

Ez biza nem így volt. A főorv. asszony nem tudta, hogy én nagy küzdő vagyok. Reggel 7 órakor indult a nap (jó kis képzavar) és 6 - 7 között fejeződött be. Közben terápia, pihenő, váltogatták egymást. És egy kivételével mindet nagyon szerettem, mindegyik terapeuta profi volt és kedves. Egy - egy foglalkozás után a belem lógott, lihegtem, mint egy asztmás kutya, de barátim ez másképp nem megy. Ennek a betegségnek az lehetne a mottója, hogy : amíg mozogsz, addig élsz !   Persze ez a betegség utolsó stádiumára már nem igaz. De az igen, hogy az utolsó stádium ideje függ a beteg hozzáállásától. Említettem, hogy egy játékot nem szerettem, Mindig lemaradtam a 100%-ról,és azt rühellem. Az utolsó napokban már jobb volt, néhányszor 100%-ot is produkáltam. :)  Jövőre már jobban fog menni.

A probléma általában az anyagiaknál kezdődik. Lássuk be, nem olcsó mulatság. Sajnos azonban azok a gépek,eszközök nem olcsóak, amelyekkel dolgoznak. Emiatt, nem mindenki számára elérhető. Én inkább azokon gondolkodom, hogy aki megteheti, és beteg, vajon ők miért nem mennek el? Említettem, hogy engem mindenki gyógyított: jártam szuper természetgyógyászhoz, egy másikhoz különleges talpmasszázsra egy vagyonért, és széttörték a talpam, szedtem gombát, nulla eredmény. És még sorolhatnám. Rengeteg pénzt költöttem.

És ebben az intézményben végre van eredmény: egyre kevésbbé érzem nyominak magam, többet gyalogolok bottal, bot nélkül, stb. És ez nem csoda. A doktornő ezt nekem többször is elmondta, kihangsúlyozta (biztos azt hitte, nem hiszem el), de nekem egy jobb életminőséget biztosít. Kell ennél több?

 FOLYT. KÖV.!

 

Soprőn Neutotrhab parki

2020\08\28

Egy epizód az életemből...

Az első lakásom

2018oszmatraverebely.jpgMonda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:  1 Királyok 3,5

Többször gondoltam rá, hogy írjak néhány jó sztorit az életemből, talán van némi tanulság bennük. Ha igaz, hogy halálunkkor végigpörög előttünk életünk filmje, ez a történet biztos köztük lesz. Kb. 25 éves koromban a szüleim vettek nekem egy garzont Angyalföldön. A lakás nem volt túl drága, de ennek az volt az ára, hogy baromi elhanyagolt volt, kvázi lakhatalan. Apuék mind fizikai erejüket, mind anyagi forrásaikat beletették a felújításba, hogy a lakás beköltözhető állapotba kerüljön. A garzont korábban egy öreg néni lakta, aki évek óta nem csináltatott semmit az otthonában. Anyuék még egy fürdőfülkét is kialakítottak, mert az nem volt. Mikor minden elkészült, nagyon pöpec kis lakás lett belőle. Viszont tök üres volt, bútor nem volt benne. 

Úgy gondoltam,  hogy  anyáméktól több pénzt elfogadni már nincs pofám, ezért nekem kell valahogy pénzt szerezni bútorra, illetve minden olyanra, ami otthonossá teszi a kecót. Nekem semmi megtakarításom nem volt, amit addig kerestem, magamra meg bulizásra költöttem. Agyaltam, hogy honnan szerezhetnék pénzt, azt tudtam, hogy a barátaimtól sem kérhetek, hiszen ők is olyan sóherek, mint én. Szóval nagy volt a córesz. Addig törtem a fejem, míg  egy képtelen ötlet jutott eszembe, hogy honnan szerezhetnék némi apanázst. 

Gondolkodtam, gondolkodtam, aztán írtam egy szívhez szóló levelet a pénzügyminiszternek (ciki, de már a nevére nem is emlékszem). A levélben írtam szerény anyagi helyzetemről. Mellékeltem az utolsó néhány fizetési lapomat, amivel igazoltam, hogy milyen keveset keres egy pedagógus (mintha nem tudta volna). Leírtam, hogy mire szeretném költeni, valamint azt is, hogy kamatmentes kölcsönre gondoltam. A levelet elküldtem. Sokáig semmi, szinte már el is feledkeztem az egész dologról. Néhány héttel/hónappal később, ha jól emlékszem, november környéke lehetett, amikor levelet kaptam az egyik pénzintézet vezetőjétől, hogy egy adott időpontban fáradjak be az újpesti kirendeltséghez és vegyem át a nekem ítélt százezer forint kölcsönt, amit 2%-os kamattal megszavaztak nekem. Csak hogy érzékeltessem,  mennyi pénzt is volt a nekem ajánlott összeg: egy ember maximum 25000 forint személyi kölcsönt vehetett fel, s miután pár héttel karácsony előtt jártunk, nagyon sokan szerettek volna így egy kis plusz pénzhez jutni. És ehhez képest én ennek az összegnek a négyszeresét kaptam, 2%-os kamatra, ami lényegesen kevesebb volt, mint a személyi kölcsön kamata. Mikor a levélben megjelölt időpontban megjelentem az pénzintézet helyiségében, már dugig volt hitelt intéző emberrel. Ahogy beléptem a helyiségbe, pár perc múlva hallottam a nevem, és azt, hogy fáradjak oda a pulthoz. Miután nehezen átvergődtem az embertömegen, a pultnál az ügyintéző elém tett egy cca ötven oldalból álló papírhalmazt, és jó hangosan közölte, hogy a kért 100000 forint kölcsönt, 2%-os kamattal, a vezérigazgató  úr engedélyezte. Még igazán örülni sem tudtam a hírnek, mert pillanatok alatt "kedvesebbnél kedvesebb" megjegyzések hallatszottak minden felől. 

A kínos helyzetben, ahogy lehetett, minél gyorsabban elintéztem az adminisztrációt, és a pénzzel a táskában, szinte laposkúszásban próbáltam elhagyni a háborús övezetet. 

Másnap boldogan elkezdtem költeni a zsozsót. Milyen jó kis ötlet volt. Elárulom, nem ez volt az egyetlen ötletem. De azokról máskor. 

FOLY. KÖV.! 

 

 

 

 

 

 

 

pénz lakás ötlet córesz

2020\05\28

A város, ahol tilos meghalni

Első hallásra noszensznek tűnik még a gondolata is. Hogy lehetne betiltani a halált?

A Norvégiához tartozó  Spitzbergák fővárosa, Longyearbyen, arról híres, csak úgy ismeri a világ, mint ahol nem lehet meghalni. Jelenleg mintegy kétezren lakják a várost, amit 1906-ban egy szénbányászattal foglalkozó vállalat tulajdonosa, John Munroe Longyear alapított.

A sarkköri és az azon túli területek különleges, szinte érintetlen és megközelíthetetlen vidék az emberek számára, szóval nem mondható egy turistaparadicsomnak, bár a helyiek szinte teljesen hétköznapi, átlagos módon élnek és dolgoznak. A vidéken sarkvidéki tundraéghajlat uralkodik, melyre jellemző, hogy a hőmérséklet sosem emelkedik 10°C fölé, és állandóan fújó, jeges szél teszi kellemetlenné a szabadban töltött időt. Emiatt a talaj csak a nyári időszakban enged fel, és ekkor is csak a legfelső réteg. Október végétől február közepéig sarkköri sötétség borítja be a tájat, április közepétől augusztus végéig nem megy le a Nap.

1414_9.jpg

A II. világháborúban a németek lerombolták a várost, az újjáépítést követően azonban ismét sokaknak jelentett megélhetést a bányászat. A 20. században már azok a turisták felfedezték területet, akik képesek dacolni a hideggel, és elég bátrak ahhoz, hogy a jegesmedvék közelségétől sem rettennek meg - gyakorlatilag több a szigeten jegesmedve, mint az ember -, azoknak életre szóló élményt jelenthet a hely. Bár a bányászat még ma is az itt élők felének biztosít jövedelmet, de már ajándékboltok, éttermek, szórakoztatóközpontok nyíltak, sőt 1993-ban megnyitotta kapuit a Svalbardi Egyetemi Központ is, ahol évente több száz diák tanul sarkköri biológiáról, geológiáról és technológiáról. A városka lakói fesztiválokkal szórakoztatják magukat a hosszú teleken. Hatalmas népszerűségnek örvend a január végén megrendezett dzsesszfesztivál, de már hagyományos a novemberi művészeti fesztivál programsorozata is.

spicbergy.jpg

Az, hogy a város területén nem lehet meghalni, egy különös természeti jelenségnek köszönhető. A longyerbyeni temető 70 éve bezárt, és nem fogadnak új halottakat. Ennek oka a permafroszt, vagyis a sarkvidéki régiók állandóan fagyott talaja. A halottakat azért szokták eltemetni, hogy ne a felszínen menjen végbe a természetes bomlásuk, hanem a föld alatt. Csakhogy a sarkvidéken a fagyott levegő nemhogy nem segíti, hanem egyenesen akadályozza, hogy megkezdődjön a holttest bomlása, és ugyanez a helyzet a föld alatt is. A temetőt azután zárták be, hogy felfedezték: az ide temetett holttesteket örökre tartósítja a hideg. A permafroszt által megőrzött tetemek nemcsak a horrorfilmrajongók, hanem a tudósok fantáziáját is megragadta. A longyerbyeni holttesteket még manapság is szokták elemezni. Egy tíz éve végzett vizsgálat például egy szövetdarabból kimutatta annak a halálos influenzavírusnak a nyomait, ami az 1917-es járvány során több halálos áldozatot szedett a városkában.

Emiatt a város vezetői rendeletben tiltották meg a területen való elhalálozást. Ha valaki ellenszegül a rendeletben foglaltaknak, és váratlanul mégis ott hal meg, holttestét a szárazföldre szállítják, hogy ott helyezzék örök nyugalomra. A vénségüket megélhetik a saját szülővárosukban az emberek, de a halált már nem. A város idős, halálhoz közeli lakóit hajóval vagy repülőgéppel viszik el egy közeli norvég szárazföldi településre.

De nemcsak meghalni, szülni sem lehet a szigeten, ugyanis a Spitzbergákon nincs erre felkészült kórház. A kiírt időpont előtt három héttel mindenkinek el kell hagynia a lakhelyét. A legtöbben ilyenkor a szülőkhöz, rokonokhoz mennek, és az ottani kórházban szülnek. Az édesanya, akinek nincs Norvégiában rokona, a legközelebbi nagyvárosban, Tromsøben hozhatja világra a gyermekét, az egészségbiztosítás pedig fizeti számára a szállodai szoba költségét akár több hétre is. 

Csak az élet elejét és a végét kell megszervezni, a közepe működik, mint máshol. Csak az elejét és a végét..., de hogy?

Folyt. köv.!

Forrás:https://repjegykiraly.hu/12-dolog-amit-nem-tudtal-longyearbyenrol; wikipedia. hu; skanidinavia.hu;

halál születés Norvégia Spitzbergák

2020\05\15

A bűnbak

van_eyck.jpg

Jan van Eyck: A bárány imádása (Genti szárnyas oltár), 15. sz.

Gyakran használunk olyan szólásokat, közmondásokat amelyek valójában bibliai idézetek. Az egyik klasszikus példa az „Aki másnak vermet ás, maga esik bele” közmondásunk, amelynek eredetijét a Példabeszédek könyvében találjuk. " Aki vermet ás, beleesik, és aki követ dob el, arra esik vissza. "(Péld. 26, 27)

Aztán vannak szavaink is, amiket anélkül használunk, hogy tudnánk az eredetéről – ilyen a közbeszédben használt bűnbak szavunk is. A kifejezés eredetileg Mózes harmadik könyvéből származik, ahol egy kecskebakot szemelnek ki száműzetésre a sivatagba, a közösség bűneit átruházva rá. A bűnbak egy kiválasztott kecskebak volt, ami az emberek bűneinek szimbolikus eltávolítását jelképezte.

21Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába, 

22hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy kietlen vidékre. Az az ember pedig hajtsa ki a bakot a pusztába.  (3Móz 21,22)

16-goat-for-sacrifice-230x140.jpgA szertartás része volt az engesztelésnapi ünnepségnek. Évente egyszer, jom kippur napján a jeruzsálemi Szentély főpapjának két tökéletesen egyforma, hibátlan kecskét kellett kiválasztania. Két pergamen darabra szöveg volt felírva, az egyikre az, hogy „Istennek” a másikra az, hogy „bűnbaknak” (héberül „Azázel”), majd sorshúzással döntötték el, melyik kecske legyen az Istennek szánt áldozat és melyik, a zsidó nép vétkeit viselő kecske. A főpap meggyónta az izraeliták összes bűnét és azokat képletesen a második kecske fejére rakta, amelyik aztán jelképesen elvitte a pusztába. A megölt kecske vérével bekente a szent fátyol mögötti oltárnak szarvait, és a vérből a frigyláda elé valamint a fedelére hintett.  A magyar bűnbak szó a német Sündenbock tükörfordításával jött létre.

A pszichológia divatos elmélete a „bűnbak-képzés”, ami zanzában azt jelenti, hogy olykor egy ártatlan embert/embereket egy közösség megtesz a bajok okának. Számtalan ilyen esettel találkozunk a történelemben. A Bibliában szereplő bűnbak arra való, hogy Isten népe elismerje vétkeit, szembenézzen azokkal és elhagyja azokat. Épp az ellenkezőjét jelenti annak, amilyen értelemben ezt a szót ma hasznájuk: akik elküldték a bakot a pusztába, azok nem másokat okoltak a bajokért, hanem Isten előtt vallást tettek bűneikről. Sir James Frazer skót szociál-antropológus szerint a bűnbak-rítus nem elszigetelt jelenség. Számos ősi társadalomban rábukkantak hasonlóra. Vajon miért jutottak az emberek itt is, ott is ugyanarra a hitre, hogy léteznek istenek, akik ugyan megtorolják a bűnt, ugyanakkor áldozat révén kiengesztelhetőek? Ha mindez ennyire egyetemes, lehet, hogy ma is ott szunnyad agyunk mélyén? A bűnbak-rítusok brutalitása már a múlté, de ma is léteznek bűnbakok, akiknek már nem átadják, hanem tulajdonítják a bűnöket. 

Folyt. köv.!

 

FORRÁSOK:  Wikipedia, Magyar Biblia Társulat Új fordítású bibliája (2014); 3Móz 16. fejezet; tudomány.blog.hu.; http://www.szokincshalo.hu/szotar/?qbetu=b&qsearch=&qdetail=1366; Zsido.com;  

izraeliták bűnbak jom kippur Szentély Mózes harmadik könyve

2020\05\10

A Sixtus - kápolna rejtélye

„Ha az emberek tudnák azt, milyen keményen kell dolgoznom a kiválóságomért, akkor nem látnának bennem semmiféle csodát.”
(Michelangelo Buonarroti)


375px-miguel_angel_por_daniele_da_volterra_detalle.jpgAhogyan a gyerekek várják a szülinapi ajándékot, úgy vártam minden évben az olaszországi kiruccanásokat. Az ideit már most siratom. A 2019. decemberi utazásunk alkalmával ismét elmentünk a Vatikáni Múzeumba. Mekkora mázli, hogy kerekesszékkel nem kellett kivárni a kilométeres sort a bejáratnál, és mindketten (férjem) ingyen bemehettünk. És ez nem is kevés, ha csak a belépőjegy árát nézzük. A tömeg szokás szerint szinte hömpölygött az épületben. Gyakorlatilag ez a hömpölygés vitt tovább minket is, megállni szinte lehetetlen volt. Így jutottunk el Sixtus – kápolnába, ahol nem volt időkorlátozás, mindenki gyönyörködhetett kedvére.

A kápolna Giovannino de Dolci műve, (1473-81) ferencesrendi épület, szegényes, méretéhez képest kis ablakokkal. Az építtető IV. Sixtus pápa volt, aki a Vatikán védelmét szánta az épületnek, ezért a csipkézett, lőréses párkányzat, ahonnét a katonák lőhettek volna az esetleges betolakodókra. Az Angyalvár pápai erőddé alakítása után ez a cél okafogyottá vált. A kápolnát később Sixtus pápáról nevezték el, itt ülésezik pápaválasztáskor a konklávé. 1512. november 1-jén, mindenszentek ünnepén mutatták be először a laikus közönségnek a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóit.  Michelangelo ezt mondta róla, amikor II. Gyula pápa akarata ellenére megbízta a mennyezet festésével: "A Sixtus- kápolnánál csúfabb, esetlenebb, rosszabbul tervezett, Istentől elrugaszkodottabb építményt pedig keresve sem lehet találni egész Olaszországban!" 

Gyula pápa eredetileg sokkal egyszerűbb feladattal bízta meg a művészt, az ő elképzelése a hatalmas, üres mennyezet ornamentális elemekkel való kidíszítése, és az ablakok feletti térben az apostolok ábrázolása volt. Az akkorra már monumentális munkákhoz szokott Michelangelónak nem tetszett az ötlet, ezért folyamatos egyezkedésben állt a pápával. „Csinálj, amit akarsz!” – zárta le végül a vitát II. Gyula pápa, s így kezdődhetett el végre Michelangelo elképzelései szerint a mennyezeti freskó készítése, aminek a befejezése végül évekig tartott.

 unnamed_1.jpg

Csókay professzor előadásán hallottam először, hogy Ian Suk és Rafael Tamargo, a baltimor-i Johns Hopkins University School of Medicine neuroanatómia professzorai felfedezték, hogy Michelangelo „Az Ádám teremtése” munkája több, mint egy gyönyörű freskó. A festő munkájáról 1990-ben Frank Meshberger publikált egy tanulmányt a Journal of the American Medical Association-ban. Meshberger arról írt, hogy a mű tökéletes pontossággal mutatja be az emberi agyat, mert az Istent és az angyalokat körülvevő lepel egy koponyára, és az azon belüli keresztmetszetre utal. Az információ olyan izgalmas volt számomra, hogy olvasgatni kezdtem róla.

A Neurosurgery (Idegsebészet) szaklapban már olyan cikk jelent meg, amely arról szólt, hogy a lepel némelyik része az agytörzset, gerincvelőt és a látóideget mutatja be meglepő részletességgel, ami azért döbbenetes, mert Michelangelo jóval megelőzte a korát, hiszen ezeket csak évszázadokkal később határozták meg a tudósok. Meshberger szerint a festmény alapján elmondható, hogy Isten nemcsak életet adott Ádámnak, hanem a legnagyobb emberi intelligenciával, közvetlen kommunikációval is megajándékozta. A számos boncoláson részt vevő művész az anatómiának is mestere volt.

A két baltimore-i kutató szerint Michelangelo ezt a képet az agy titkos ábrázolására használta fel, mégpedig a has irányából. Az idegsebészek először azt bizonyították, hogy a művésznek lehettek ilyen mélységű anatómiai ismeretei. A művész tanítványától, Giorgio Vasaritól tudjuk, hogy Michelangelot mély barátság fűzte Matteo Realdo Colombóhoz, a pápai egyetem vezető professzorához. A nála jóval fiatalabb Colombo feljegyezte, hogy maga ajándékozott egy holttestet a barátjának. Mivel Michelangelo megsemmisítette anatómiai vázlatait, felfedezései közül csak a vese működésének leírását tudjuk (Giorgio Vasari által írt életrajzból). A kutatók szerint néhány információt akár Leonardo da Vincitől is tudhatott, aki több rajzot is készített a látóidegről, és legalább két évig,1503 és 1505 között a két híres firenzei egy időben tartózkodott szülővárosukban, így ismerhették egymás felfedezéseit.

A rengeteg elmélet közül a másik kedvencem, amely szerint Michelangelo felvette a zsidóság tudását, és a teljes Sixtus-kápolna az „elveszett misztikus üzenete az egyetemes szeretetnek". Szimbólumokat rejtett el a freskóban, mellyel arra akart rámutatni, hogy a keresztény hit a zsidó kultúrában gyökerezik. Egyébiránt a kabbala misztikus eszmerendszere igen népszerű volt a reneszánsz tudósai, filozófusai körében. Az egyik hipotézis szerint a héber ábécé betűi megfelelnek bizonyos számoknak és a hívek általuk jóslatokat, intéseket, következtetéseket állapítanak meg a szövegekből.

Benjamin Blech rabbi, a Talmud a Yeshiva University docense úgy találja, hogy a mennyezeten található alakzatok, figuracsoportok sziluettjei megfelelnek egyes héber betűknek. Például Dávid és Góliát formája a gimel betűvel azonosítható, ami a g'vurah -t, vagyis az erőt szimbolizálja a misztikus Kabbalában. A Jeremiás próféta lábainál található íráson pedig feltűnik az alef, az első héber betű, amely egyúttal 1-et is jelent, vagyis a kabbalában az Istent. Az élet fája a freskón nem egy almafa, mint ahogy azt gondolják, hanem fügefa, az ősi zsidó hagyománnyal összhangban.

Dr. Douglas Fields, a Marylandi Egyetem idegkutatója szerint számos magyarázat létezhet a freskót illetően. A  kutató úgy véli, hogy a freskó egyfajta Rorschach-tesztként működik, ahol "tintapacákról" kell elmondaniuk a vizsgált személyeknek, hogy mit látnak a képeken. 

Nem titok az sem, hogy Michelangelo és a katolikus egyház viszonya megromlott az idők folyamán, így az is lehet, hogy a kép az egyházzal való szembeszegülést sugallja. Mindegy is, gyönyörű, és a vele kapcsolatos teóriák  még a Da Vinci-kódnál is izgalmasabbak. Gondolom, mert ciki vagy nem, nem olvastam.

Folyt. köv.! 

 

Forrás:

http://medicalonline.hu/cikk/michelangelo__kepbe_rejtett_anatomiai_kepletek

https://hu.wikipedia.org/wiki/Michelangelo_Buonarroti

http://www.vatican.va/various/cappelle/sistina_vr/index.html 

origo.hu, wikipédia.hu

https://michelangelo.lap.hu/

agy zsidó Róma Michelangelo Vatikáni Múzeum Ádám születése II. Gyula pápa Sixtus pápa Sixtusi - kápolna

süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/groups/1650522508529265/