Himalája nepáli oldala, forrás: Indafotó;

Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy a hulladék nem a fogyasztói társadalom terméke, hanem  gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. A természet körfolyamatai során nem termelődnek felesleges anyagok. A természet kvázi hulladékmentesen „dolgozik”! Azok az anyagok, amit hulladéknak tekintünk, és a kukába dobunk, természetes folyamatok révén hasznosulhatnának, pl. ételmaradékok, növényi részek. A „szemét” az ember tevékenysége során keletkezik, és olyan anyagokat tartalmaz, amelyek nem hasznosíthatók, szennyezik a környezetet.

Kr. e. 10 000 környékén a letelepedés és a mezőgazdaság megjelenésének következtében koncentrálódott a hulladékképződés, és a termelés melléktermékeként megjelent a felesleg. Az állandó települések létrejöttével a hulladékok elhelyezésének és kezelésének feladata sajátos kihívás elé állította a kor embereit. Az első „hulladéklerakót” régészek tárták fel Norvégiában és a kőkorszakból származik. A szeméthalom 320 méter hosszú, 32 méter széles és 8,5 méter magas volt, jórészt csontokból, cserepekből és hamuból állt. Eleink olykor-olykor begyújtották a kupacot, bizonyára, hogy megszabaduljanak a kellemetlen szagoktól és csökkentsék a szemét által elfoglalt helyet.

A görög kultúra (Kr.e. 3000 körül) már ismerte a vízöblítéses toalett elvét. Számos ókori városban épültek vízelvezető rendszerek is, ahová a fürdők és a konyhák szennyvizét vezették. A szilárd hulladékokat trágyaként hasznosították.

Az ókori Róma Kr.e. 600-tól rendelkezett a Cloaca Maximával, amely egy 4 méter magas csatorna volt. Ezen kívül már léteztek a szervezett szemétszállítás kezdeményei is. A keletkező szilárd konyhai hulladékot cserépedényekben tárolták, és megfelelő fizetségért naponta elszállították azt a városon kívüli parasztgazdáknak. A szennyvizet „modern” csatornarendszer vezette el, melyet szintén térítés ellenében lehetett igénybe venni.

A középkor a hulladék kezelésében is jelentős visszaesést hozott. Az emberek a várakból az azokat övező területre dobálták az ételmaradékot és a szemetet, a városiak pedig a fekáliát és egyéb hulladékokat nemes egyszerűséggel az utcára borították (ld. A higiénia történelemben c. bejegyzésem). A gólyaláb használatának ekkor komoly funkciója volt, a néhol térdig érő mocsokban csak ennek segítségével lehetett közlekedni. Mindezek következtében rendszeressé váltak az olyan járványok, mint a kolera és a pestis, amelyek teljes városokat is elnéptelenítettek.

Párizs volt az első város, ahol felismerték az összefüggést a hulladék és a járványok között, így 1843-tól magánvállalkozások szállították el a városból a szemetet. Európában csak a pusztító kolerajárványok után szánták rá magukat az emberek, hogy foglalkozzanak a hulladékproblémával, megszervezzék a városi szemétszállítást és a csatornahálózatokat, s újra feltalálják a vízöblítéses WC-t. Ehhez hozzájárult az is, hogy Robert Koch kimutatta a közvetlen összefüggést a higiéniai viszonyok és a betegségek közt.

Az ipari forradalom idején, az 1870-es évektől kezdődően drasztikusan megváltozott a hulladék mennyisége és összetétele, megjelent a szemét. A 19. sz utolsó évtizedeiben jelentősen megnőtt a lakosság műveltsége, átalakulóban volt a városi ember életmódja. Mindezek új igényeket teremtettek a lakókörnyezettel szemben is. Fokozatosan kialakultak azok a szervezetek, amelyek feladatává vált a nagyobb mennyiségű szemét eltávolítása. A városon kívül egyre növekvő szemét mennyisége ráirányította a figyelmet az újrahasznosíthatóságra.Talán a legkörnyezetkímélőbb hulladékkezelést valósították meg a falusi parasztgazdák. Gyakorlatilag elszállítandó hulladékot nem termeltek. Csomagoló anyagokra nem volt szükségük, mert nagyrészt önellátóak voltak, tároló edényeiket pedig évtizedekig használták. A szerves hulladékokat megetették a háziállatokkal, vagy a talaj trágyázására használták.

Hulladék vagy szemét?

Szemét alatt minden olyan haszontalanná vált anyagot értünk, amit tulajdonosa nem tud vagy nem akar tovább használni. Ilyenkor ez az anyag kikerül a gazdaság körforgásából, és vegyesen, a többi feleslegessé vált anyaggal együtt kerül hulladéklerakóba vagy -égetőbe. Kezelése költséges és környezetszennyező. Ezzel szemben a hulladék általában értékes anyag, amely még valamilyen módon felhasználható. Az emberi civilizáció rohamos fejlődésének "eredménye" a hulladéktermelés drasztikus növekedése. A "civilizált" ember által termelt hulladék egy része a természetben már nem talál felvevőre. Az elmúlt századok alatt a hulladék összetétele megváltozott. Ma már megjelentek benne kémiailag egészen új, nehezen lebomló, részben erősen mérgező (esetleg sugárzó) anyagok, amelyek évszázadok alatt sem bomlanak le. 

Az utóbbi húsz esztendőben Kína volt a világ kukája. 2016-ban Kína dolgozta fel a világ összes országa által exportált műanyag-, papír- és fémhulladék legkevesebb felét. Az ázsiai ország tavaly közölte a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO), hogy környezetvédelmi és egészségügyi okokra hivatkozva a jövőben már nem hajlandó a globális szemeteszsák szerepét eljátszani. 2018 óta több ország, köztük az USA, Kanada, az Egyesült Királyság és Németország is fulladozik a szemétben, mindenki fejvesztve próbál alternatív importőrt vagy megoldást találni a problémára.

A „nulla hulladék” (zero waste) elképzelés olyan rendszerben gondolkodik, amelyben minden hulladék egyben nyersanyag is. Célja a hulladékok és a felhasznált anyagok mennyiségének és veszélyességének csökkentése. Alkalmazásával megszűnik minden olyan hulladék földbe, vízbe vagy levegőbe juttatása, amely veszélyeztetheti a földi létet. A „nulla hulladék” elnevezést olyan országok, régiók és városok alkalmazzák, amelyek felismerték, hogy a lerakásra és égetésre alapozó hulladékgazdálkodás több szempontból is megbukott. Ezek a módszerek gazdaságtalan, környezet- és egészségkárosító kezelési módok, az égetés emellett még drága is. A „nulla hulladék” terv eszközei a hulladékmegelőzés, az újrahasználat, a komposztálás és az újrafeldolgozás.

A tervet a hulladékgazdálkodási szakemberek többsége idealisztikus elképzelésnek tartja, véleményük szerint a mai lerakók már nagyon korszerűek, az égetők pedig még energiát is termelnek. Néhány ország, régió és város konkrét „nulla hulladék” célokat fogadott el, így pl. Új-Zéland, Fülöp-szigetek, San Francisco, Bath (UK), North East Somerset (UK). Ezekben az esetekben a „nulla hulladék” még csak „nulla lerakás”-t, azaz a 100%-os újrafeldolgozás elérését jelenti 5–15 év alatt. A flamand régió, a japán Kamikatsu városa és az ausztrál Canberra már 70%-os újrafeldolgozást tudott megvalósítani. A „nulla hulladék” terv tehát folyamatos törekvés arra, hogy a keletkező hulladék mennyisége fokozatosan nullára csökkenjen.

FOLYT. KÖV. !

Források: aliscaterra.hu; kaptarko.hu; szelektálok.hu; 24.hu;

Ha tetszett az írásom, kérlek lájkold ! �

Ha esetleg nagyon tetszett, kérlek oszd is meg! ❤️

Köszi, hogy itt jártál! �

Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: http://moravcsikandi.blog.hu/