Forrás: mult-kor.hu

A járványos fertőző betegségek iszonyú pusztítást vittek végbe az emberiség soraiban évszázadokon keresztül, különösen a középkorban. Az egykorú krónikák feljegyzései szerint a 14. században az európai szárazföldön a pestis egymaga 25 milliónál több embernek az életét oltotta ki. Csak akkor alkothatunk magunknak némi halvány fogalmat Európa elnéptelenedéséről és a járványok nyomában járó végtelenül sok szenvedésről és nyomorról, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ebben az időben egyéb fertőző betegségek is tizedelték a népességet. Így a himlő, a kolera és a hagymáz egész néptörzseket tüntetett el a föld színéről!

A középkor jellegzetes betegségei

Görvélykór

A görvélykór – más néven skrofula – egy tuberkulotikus gyulladás a nyaki mirigycsomóban. Neve onnan ered, hogy a betegség lefolyása során a nyaki mirigyek nagyon megduzzadnak, ezáltal az egész nyak megvastagszik, rövidebbnek látszik, és egy disznó nyakára emlékeztet (a "scrophulae" disznócskát jelent). A középkorban gyakori betegségnek számított, elcsúfította az arcot, gennyedzést okozott, s akár végzetes kimenetelű is lehetett.

A köznyelvben „mal le roi” vagy king’s evil néven említett betegségről a 11-12. századtól egészen a 18. századig tartotta magát az a nézet, hogy a francia és az angol király puszta érintésével meg tudja gyógyítani. A királyok „varázserejének” története – habár csupán a 12. századra terjedt el véglegesen Franciaország és Anglia területén – a középkorban az első századokig, a szakrális királyságok kialakulásáig nyúlik vissza. A néphit szerint a királyi gyógyító tulajdonság valamely egyházi személy általi, olajjal történő felkenésből (unctio) származott. A rituálé során a beteget a király megérintette a fertőzött területen, majd keresztet vetett rá, a szertartást követően pedig kezet mosott. A francia király a szertartás alatt valószínűleg szakrális szavakat, az angol pedig imákat mormolhatott. A keresztet rajzoló angol uralkodó ujjai között egy arany érmét tartott, amelyet a beteg nyakába akasztott. A 16. századtól kezdve az emberek gyógyító talizmánként tekintettek rá, amelyből később az élelmes kereskedők komoly üzletet csináltak.

"Vízitörpekór"

A középkorban létezett egy betegség, amelyet az angolszászok "Water Elf Disease" (magyarul körülbelül: "Vízitörpekór") névvel illettek. A kórral olykor elfeketedett körmök, fájdalmas, vörös sebek, viszkető bőr és fáradtság járt, valamint valószínűleg a betegség nevére is utaló vizenyős, állandóan nedves szem. A középkorban rettegtek ettől a betegségtől, amely súlyos szövődményekkel is járhatott. Az időnként felbukkanó kór rejtélyére az 1770-1771-es megbetegedésekkor jöttek rá: a Szent Antal tüze valójában az ún. anyarozs-mérgezés (ergotizmus) volt, ami a nem kellően megtisztított rozsból készült ételek elfogyasztása következtében a szervezetbe bevitt alkaloidák miatt alakult ki. Az anyarozs (varjúköröm) egy gabonaparazita, amely hidegebb és nedvesebb körülmények között az érett gabonakalászban a virágok helyén nő, 2-5 cm hosszú, görbült és fekete színű - ezért is kapta a varjúköröm nevet. A középkori szerzetesek között lényegesebben kevesebb megbetegedés alakult ki, ugyanis ők eltávolították a parazitát, s nem sütötték bele a fekete rozskenyérbe. Egyes afrikai országokban a ma napig előfordulnak ilyen jellegű megbetegedések.

Járványok a középkortól napjainkig

Egy járvány beköszöntekor hatalmas rémület szállta meg a lakosságot, hiszen teljesen kiszolgáltatottak voltak a fenyegető csapással szemben. A nép elsősorban a boszorkányokat vádolta a járványok előidézésével és terjesztésével, mert azt hitték, hogy ők azok, akik megrontják az életüket, és bajt hoznak a rendes emberre. Bosszúból sorra gyilkolták és máglyára hurcolták mindazokat, akiket boszorkányoknak tartottak, mert ők az ördöggel szövetkeztek. Közben pedig búcsújárásokon buzgón könyörögtek Isten kegyelméért. Minél nagyobb tömegek verődtek össze ilyenkor, annál veszedelmesebb méreteket öltött a járvány, hiszen a közvetlen érintkezés útján bőven volt alkalom arra, hogy a fertőzés egyik emberről a másikra terjedjen.

Himlő 

A középkorban a himlő annyira elterjedt az egész földrészen, főként Angliában, hogy jóformán csak kevés olyan ember akadt, aki ne lett volna ragyás. Hogy a himlő mikor jelentkezett Európában először, azt nem lehet pontosan megállapítani, mert sem írott, sem egyéb adat nem maradt fenn a betegségről. Az ókorban nem ismerhették, mert sehol sem említik, holott egyéb járványos betegségekről a Biblia, illetve az Iliász részletesen megemlékezik. Először megbízható adatokat az arab orvosoknak köszönhetjük, akik közül Rhazes egészen pontosan leírja a himlőt. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a himlő az ő korában nem új betegségként szerepelt, hanem mint olyan, amelyet már régebben is ismertek. Hazája valószínűleg Kína és India. A korabeli krónikák azt jövendölték, hogy ez a kór fogja elpusztítani az emberiséget!

A 15. század végén és a 16. század elején a spanyolok elhurcolták a betegséget az Újvilágba, ahol addig ismeretlen volt. Azok a területek, amelyeket a spanyolok elfoglaltak, a himlő pusztítása folytán szinte teljesen elnéptelnedtek, például Mexikóban csaknem négymillió ember halt meg. Sem a meleg, sem a hideg nem nyújtott ellene védelmet, hiszen Grönlandon 1735-ben a lakosságnak háromnegyed része pusztult el himlőben! Kórokozóját nemcsak a beteg terjesztette, hanem az hozzátapadt a beteg környezetében levő tárgyakhoz, eszközökhöz is, minek folytán ezek által is terjedhetett a járvány. Valószínűleg persze nem mind volt himlő, amit annak tartottak, és amit a krónikákban himlő név alatt említettek. Az orvosi kérdésekben járatlan krónikaírók nem tudták a sokféle járványos betegséget egymástól pontosan elkülöníteni.

Szifilisz

A középkor vége felé fordul elő a feljegyzésekben a bujakór. A „syphilis” nevet először egy Hieronymus Fracastorius nevű veronai orvos használta, aki egyik versében azt írta, hogy ez a név egy Syphilus nevű görög pásztortól származik, aki megbántotta az isteneket, mire azok a pásztort büntetésből ezzel a szörnyű betegséggel sújtották. Az igazság valószínűleg az, hogy Kolumbusz emberei hozták magukkal az Újvilágból. Már a következő évben ugyanis nagy járvány alakjában terjedt el. Ekkor nyáron indult el VIII. Anjou Károly hadserege Nápoly elfoglalására, ahová 1495. február 21-én be is vonult. Mindazok a nők, akik a katonákkal érintkeztek, bujakórosok lettek és azt mások között is terjesztették. Feljegyezték, hogy a nápolyi megszállás idején már egész Itália meg volt fertőzve, így tehát nem felel meg a valóságnak, hogy a veszedelmet VIII. Károly katonái zúdították volna a félszigetre.Tény, hogy amikor a király Nápoly elfoglalása után elbocsátotta zsoldosseregét, a katonák széthurcolták a betegséget egész Európában. Nincs egyetlen nép sem, amely elismerné, hogy ez a kórság tőle indult volna ki. Ez a magyarázata annak, hogy népies nyelven az olaszok, németek és magyarok a „francia”, franciák „nápolyi”, a lengyelek „német”, a hollandok és angolok „spanyol”, a perzsák pedig „török” betegségnek nevezik!

Forrás: Kulturpara.blog.hu;

Pestis

Az elmúlt századok legrettegettebb betegsége a pestis volt, amelyet magyarul dögvésznek, döghalálnak és mirigyhalálnak is neveztek. Az ókortól fogva egészen a múlt századig végzetes szerepet játszott az emberiség történetében. Már a trójai háború idején is ismerték, és Homérosznak az Iliászban való leírása szerint a megsértett Apollónak a büntetését látták benne. Mikor aztán az engesztelő áldozattal az Istent megbékítették, ez véget vetett a járvány pusztításának. Egyébként az Ótestamentum is azt tartja, hogy minden betegséget Jehova küld az emberekre büntetésképpen engedetlenségükért. Mózes V. könyvének 21. fejezete ezt mondja: „Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt téged arról a földről, amelyre bemégy, hogy bírjad azt.” Az első nagy pestisjárvány földrészünkön – amelyről hiteles feljegyzések vannak – a 6. század közepén jelentkezett. Igaz ugyan, hogy Kr. e. 430-tól 425-ig az athéniak hadseregét is nagyon megtizedelte a járvány, de kétséges, hogy ez a betegség csakugyan pestis volt! Valószínűleg különböző fertőző betegségek együttesen okozták a nagyméretű pusztulást, amely véget vetett Athén hegemóniájának Görögországban.

A legiszonyatosabb pestisjárvány a 14. században dühöngött végig kontinensünkön, és 25 millió embernek oltotta ki az életét. Ez a járvány Ázsiából, Kínából került Európába és mindenütt „fekete halál” néven emlegették. Az 1348. évi firenzei járvány méreteiről és döbbenetes pusztításairól Boccaccio is említést tesz híres művében, a Dekameronban. Elmondja, hogy ezt az olasz várost is elérte a betegség halálos veszedelme, mellyel az Isten igazságos haragja sújtotta a bűnös halandókat. Keletről jött és feltartóztathatatlanul terjedt nyugat felé. Hiábavalónak bizonyult ellene minden okoskodás és elővigyázatossági óvintézkedés. Hiába tiltották meg a betegeknek, hogy a városba lépjenek, és hiábavalónak bizonyult a búcsújárásokban az Úristenhez intézett minden alázatos könyörgés. Tavasz elején kezdődött és júliusig tartott a dögvész Firenzében, s ez idő alatt százezernél is többen haltak meg. Bizáncban és környékén Kr. u. 531-ben naponként 5–10 ezer ember halt meg a betegség következtében. És a járvány csak négy hónap múlva szűnt meg! 1201-ben az Egyiptomban pusztító járvány egy millió embernek az életét követelte.

A pestis három fajtája különböző tünetekkel jelentkezik. A bubópestis a nyirokcsomók fájdalmas duzzanatával jár, a szeptémiás pestis a vérmérgezés egy formája, a tüdőpestis pedig cseppfertőzéssel terjed és elsőként a tüdőt károsítja, mielőtt áterjedne a test más szerveire.

A bubópestis klasszikus tünetei a magas láz, ízületi fájdalom, szédülés, hányás, valamint az ágyéki, nyaki és hónalji nyirokcsomók fájdalmas, sötét elszíneződéssel és gennyes váladékozással járó megnagyobbodása. A legtöbb áldozat 4-7 nap leforgása alatt életét veszti. A kereskedelmi útvonalak mentén rohamosan terjedő fertőzés leggyakoribb változata a bubópestis volt, közel 75%-os halálozási aránnyal, 5 fertőzöttből négy, 8 napon belül meghalt. A második leggyakoribb a tüdőpestis, amely majdnem 100%-os halálozási aránnyal jár.

A járvány 14. századi tombolása jelentős társadalmi következményekkel is járt. A katolikus egyház ugyanis a járványt isteni büntetésként értelmezte, és mivel a bűnbakokat a zsidók, koldusok és leprások személyében vélte felfedezni, hozzálátott a kisebbségek szisztematikus megbélyegzéséhez és kirekesztéséhez. A betegség gyilkos természetének hatására általánosan elterjedt a hedonista, „élj a mának” életszemlélet, amit igen jól illusztrál Boccaccio Dekameron című munkája. A közegészségügyi viszonyok javultak, és ez a betegség egyre ritkábban jelentkezett. Így Angliában 1665-ben, Franciaországban és Svájcban 1668-ban volt utoljára pestisjárvány.

Amikor a tatárok elözönlötték hazánkat, nyomukban csakhamar megjelent a pestisjárvány. Magyarország népességét sokszor megviselte ez a járvány, amely 1271-ben és 1282-ben, 1351-ben, majd 1456–57-ben és 1508-ban is felütötte a fejét. A 14. század szörnyű járványa Magyarországot sem kímélte. Minden században egyszer vagy többször, hol az egész országban, hol csak egyes vidékein jelent meg és „kaszált” a lakosság soraiban.

Feketehimlő (Kr.e. 430? – 1979)

A feketehimlő (variola, variola vera) kizárólag emberről emberre terjedő fertőző betegség. Két vírusvariáció a Variola major és a Variola minor okozza, melyek közül a Variola major halálozási rátája 35% körül mozog, míg a Variola minor mortalitása az 1%-ot is alig éri el. A túlélőknek viszont hosszú távú szövődményekkel kell számolniuk, a maradandó hegeken túl a szaruhártya elfekélyesedése miatt vakságot és férfiaknál meddőséget okozhat. A feketehimlő csak a XX. században több mint 300 millió emberrel végzett. A XVIII. századi Európában a fertőzöttek 30%-a - nagy részük 5 éven aluli gyermek - meghalt, a túlélők egyharmada pedig megvakult. A tomboló járvány mintegy 60 millió európai életét követelte. A feketehimlő az európai gyarmatosítók és a magukkal hurcolt afrikai rabszolgák közvetítésével Amerikába is elérkezett, és hihetetlen gyorsasággal az őslakosság 95%-át elpusztította. Amikor az aztékok fellázadtak a zsarnoki Cortez uralma ellen, megfutamodásra kényszerítették ugyan a túlerőben lévő spanyolokat, azonban a harcokban elesett himlős spanyol katonák holttestével érintkező őslakosok megfertőződtek. A visszatérő Corteznek tulajdonképpen már semmit sem kellett tennie, hiszen a himlő az azték katonák többségét, az uralkodóházat és a népesség egynegyedét kiirtotta.

A fertőzés a XX. században 300-500 millió halálesetet okozott. A WHO becslései szerint még 1967-ben is 15 millió embert fertőzött meg és két millióan haltak bele. A himlőoltás bevezetésének köszönhetően azonban a WHO 1979-ben hivatalosan is bejelentette, hogy a feketehimlő eltűnt a föld színéről. Napjainkig ez az egyetlen fertőző betegség, amit sikerült tökéletesen felszámolni.

Spanyolnátha (1918 – 1919)

A spanyolnátha nem egészen két év alatt kb. 50-100 millió ember halálát okozta, vagyis több áldozatot követelt, mint Hitler, a nukleáris fegyverek és a terroristák együttesen. A betegség gyakorlatilag az influenza szokványos tüneteivel indul, azonban mivel a spanyolnátha kórokozója jóval veszélyesebb, mint az egyszerűbb influenza vírusok, idővel extrém hidegrázás, kimerültség és tüdőváladékozás jelentkezik. A spanyolnátha gyakorlatilag a beteg halálos ítéletét jelentette, mivel a fertőzés ellen a mai napig nem létezik orvosság. Az orvosok mindössze annyit tehettek, hogy a beteget ülő pozícióba fektették a tüdőben felgyülemlő váladékozás és a kezelhetetlen köhögés miatt. A kékes arcszín hamar barnává vagy lilássá változott a betegek lába gyakran elüszkösödött. 

Malária (1600 – napjainkig)

A malária évente kb. 2 millió áldozatot szed, vagyis minden 30. másodpercben meghal egy ember maláriában. Az áldozatok nagy része kisgyermek vagy terhes anya. A betegség megfékezésére tett erőfeszítések ellenére 1992 óta nem történt jelentős előrelépés az erősen veszélyeztetett régiókban. A megbetegedések többsége a fejletlen országok vidéki területein jelentkezik, és mivel az ott élők nem mindig jutnak orvosi ellátáshoz, az esetek nagy része dokumentálatlan marad, így a prevalenciával kapcsolatos precíz adatok nem állnak rendelkezésre.

A malária jelenleg az egyik leggyakoribb fertőző betegség. A betegség kórokozója a plazmódium, ami igen elterjedt a trópusi és szubtrópusi égöv országaiban. Az egysejtű paraziták az Anopheles szúnyog nőstény egyedeinek közvetítésével jutnak be az emberi szervezetbe, ahol a vörösvértestekben szaporodni kezdenek. A fertőződés után nem sokkal fejfájás légszomj, hidegrázás, szédülés, influenzaszerű tünetek, tachycardia valamint 48 - 72 óránként ismétlődő lázroham jelentkezik (váltóláz). Bizonyos esetekben kóma és halál is bekövetkezhet.

AIDS (1981 – napjainkig)

A szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS eredetét nem ismerjük, egyes nem megerősített vélemények szerint az afrikai csimpánzoktól ered. A modern kor egyik legpusztítóbb járványa 1981-es feltűnése óta több mint 25 millió ember életét követelte. A jelenleg már elérhető antiretrovirális kezelések ellenére, 2005-ben 3,1 millió emberrel végzett (ebből 570 000 gyermek!), ami átlagosan napi 8500 emberéletet jelent. Az UNAIDS és a WHO becslései szerint a preventív stratégiák ellenére az AIDS-esek száma folyamatosan nő, napjainkra elérte a 40,3 millió beteget, ami a valaha volt legmagasabb szint. A leginkább fertőzött régió a szub-szaharai Afrika. 2005 végén, a földön élő összes AIDS beteg 65 %-a (23-28 millió) ezen a területen élt, a fertőzés terjedésének léptékét mutatja, hogy a betegek száma 2003-ról 2005-re egymillióval gyarapodott. Az itt élő nők több mint 77 %-a fertőzött. A második legfertőzöttebb régiónak számító Dél-és Délkelet-Ázsia teljes lakosságának 15%-a érintett.

Kolera (1817 – napjainkig)

A Gangesz partjáról induló kolera a rituális fürdőzőkkel és zarándokkal, először az indiai szubkontinensen vettette meg a lábát, majd a gőzhajók fedélzetén Európába is megérkezett. Nem tudni, hogy az 1817-ben Calcuttában kitört járvány Indiában hány áldozatot szedett, ám mivel a brit hadsereg 10 000 birodalmi gyalogos haláláról számolt be, több százezer civil áldozatra következtethetünk. A súlyos hányással és hasmenéssel járó kolera a fertőzöttek székletével, hányadékával és a szennyezett víz útján terjed, és az 1800-as évek higiéniára nem sokat adó vízhordói a szomjoltó folyadékkal együtt a kórokozót is szépen magukkal cipelték. A nyomorral sújtott területeken a kolera még napjainkban is felüti a fejét, 1947-ben például 30 000 egyiptomit ölt meg.

Tífusz (Kr.e. 430? – napjainkig) 

A tífusz elnevezés a görög typhos (kába, zavart) szóból ered, ami jól jellemzi az érintettek állapotát, mivel a betegség bőrkiütések és emésztőszervi panaszok mellett idegrendszeri tünetekkel is jár. A betegséget a rágcsálók által közvetített Rickettsia sejtparazita okozza. A kórokozó elsősorban rossz higiéniai körülmények között fordul elő, így a tífusz még napjainkban is feltűnik hajléktalanok, menekülttáborok lakói között, de nem is oly rég még börtönökben és a hadseregekben is felütötte fejét. A betegséggel kapcsolatos első írásos emlék 1083-ból származik, az olaszországi Salerno melletti zárdából. A vakcinák kifejlesztése előtti időkben rengeteg áldozatot szedett, csak 1918-22 közt 3 millió embert pusztított el.

Kutatók szerint, már a peloponnészoszi háború idején is létezett a betegség, az athéni járvány végzett Periklésszel és fiával is. Európában a 16-19. század során sokszor jelent meg a járvány, tombolt a harmincéves háború és a napóleoni háborúk alatt is. Napóleon moszkvai visszavonulása során több katonája halt meg tífuszban, mint az orosz katonák fegyvereitől. A járvány az 1850-es évek elején az Írországot sújtó éhínségek idején is pusztított, az I. világháború idején pedig főleg Oroszország, Lengyelország és Románia lakóit tizedelte. A nyugati fronton tetvetlenítő állomásokat hoztak létre, azonban a keleti fronton a fertőzés tovább tombolt, és csak Szerbiában 150 000 ember életét követelte. A fertőzöttek halálozási aránya akár a 40%-ot is elérte, és szép számmal „aratott” a betegeket gondozó nővérek között is.

A II. világháború alatt kifejlesztették a fertőzés elleni vakcinát, ezután a betegség csak Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrika egyes részein jelent meg.

FOLYT. KÖV.!

Források: mult-kor.hu; hipochonder.blog.hu; tankonyvtar.hu; wikipedia;

Ha tetszett az írásom, kérlek lájkold ! �

Ha esetleg nagyon tetszett, kérlek oszd is meg! ❤️

Köszi, hogy itt jártál! �

Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: http://moravcsikandi.blog.hu/

oldalon!