Az apácák által fenntartott Magdolna-mosodák szörnyű titka...

Forrás: Indafoto.hu;

Már sok évvel ezelőtt napvilágra került az ír katolikus egyház által működtetett Magdolna-mosodák (a bibliai Mária Magdolnáról kapta a nevét) szörnyű titka. Írországban a katolikus egyház apácarendjei több mint kétszáz éven keresztül működtették a Magdolna-mosodákat, amelyek eredetileg a megszégyenített nőknek szolgáltak menedékül az újrakezdés lehetőségével, azonban a 20. századra valóságos börtönökké váltak, ahol ártatlan lányokat és nőket halálra dolgoztattak.

A Magdolnás nők ügye 1993-ban tudódott vagy inkább robbant ki, amikor egy dublini egyházi rend eladta az egyik ingatlanát. A helyszínen korábban Magdolna-mosodát működtettek, és az új tulajdonosok 155 nő holttestét találták meg jelöletlen sírokban. A tetemeket exhumálták, s a borzalmas történet nyilvánossá vált.

A Magdolna-mosodákkal kapcsolatos botrány következő hulláma 2002-ben volt, amikor Peter Mullan filmje, A Magdolna nővérek már felkeltette a nemzetközi sajtó érdeklődését is, így egyre inkább erősödött a nyomás az ír kormányon és természetesen az egyházon is. Mintegy tízezerre tehető azoknak a különböző korú nőknek a száma, akik 1922 és 1996 között az Ír Köztársaság területén található dologházakban megfordultak. Ezeket a nőket olyan Magdolna-mosodákba küldték, ahol heti hét napban szinte vagy teljesen ingyen dolgoztatták őket. Az egyik forrás szerint négy vallási közösség működtette a házakat: az Irgalmas Nővérek, a Kegyes Nővérek, a Jó Pásztor Nővérek és a Miasszonyunk Kegyelme Nővérek.

A vizsgálat által felszínre hozott legsúlyosabb vád, hogy a mosodákban dolgoztatott nők bizonytalanságban, elszigeteltségben és félelemben éltek, és ez egy életre szóló stigma maradt rajtuk. A katolikus fenntartású házak Írországban szorosan együttműködtek az állami-városi hatóságokkal, fegyintézetekként is szolgáltak. Sajnálatos, hogy az állam is nyakig benne volt a történetben, ugyanis anyagilag rendkívül előnyös szerződéseket kötött a mosodákkal – kórházaknak, szállodáknak, éttermeknek, sőt a fegyveres erőknek dolgoztak –, a dolgozók nem részesültek ﬁzetésben, és az intézmények nem tettek eleget a társadalombiztosítással kapcsolatos előírásoknak sem. A túlélők elbeszélései, a tömegsírok exhumált maradványai és az elföldelés módja azt igazolják, hogy a házak működtetői a „bűnösök” életét semmibe vevő, fizikai erejét kizsákmányoló, lelkileg (és valószínűleg testileg is) bántalmazó életformát kényszerítettek a bentlakókra. Az utolsó ilyen intézményt 1996-ban zárták be Írországban.

A Magdolna-házak eredetileg a keresztény könyörületesség, szeretet és szolidaritás jegyében jöttek létre világszerte a 18. század végétől. A londoni Magdolna kórház 1758-ban létesült. Dublinban 1765-ben jött létre az első Magdolna-otthon protestáns nők számára, majd 1809-ben az első katolikus Corkban. A keresztény felekezetek egymással párhuzamosan működtettek több száz ilyen intézményt a Föld több országában, azonban a legtöbb működésével kapcsolatban nem merültek fel problémák. A 20. század elejétől kibővült az otthonokba „utaltak” köre: ezekbe az intézetekbe adhatták be a családok a lányaikat, ha „folt esett a becsületükön”, ha teherbe estek, ha elcsavarogtak vagy nem engedelmeskedtek otthon, ha szexuális erőszak áldozataivá váltak, vagy valamilyen törvénysértést követtek el, például loptak. A világi hatóságokkal szorosan együttműködve egyes ír Magdolna-házak börtönszerű nevelőintézetekké alakultak, ahol a lányok megbüntetése a cél. A fenti folyamat elsősorban az írországi Magdolna-házakatban zajlott, más országokban lévő intézményekkel kapcsolatban nem merült fel ennyi panasz. Nem mellesleg a nőket nem egyszerűen embertelen körülmények között zajló kényszermunkára fogták, hanem sokszor mentális, pszichikai és fizikai (szexuális) bántalmazásnak voltak kitéve.

A túlélők ügyvédei nem sok sikerrel jártak Írországban, a hatóságok ugyanis mosták kezeiket arra hivatkozva, hogy a mosodák a hatáskörükön kívül voltak, mert magánvállalkozásokként működtek. Később azonban bizonyítékokkal támasztották alá, hogy a bíróságok kisebb bűncselekményekért a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nők egy részét a mosodákba küldték, amelyek ezáltal kvázi büntetés-végrehajtási intézetként működtek. A jogi képviselők végül az ENSZ-hez fordultak, hiszen az emberi jogok ilyen mérvű eltiprását és a felelősség elkendőzését nem lehet megúszni. Hamarosan az ENSZ arra biztatta a Vatikánt, hogy vizsgálja ki az ügyet. Míg a katolikus egyház hallgatott, az ENSZ-nél eljárást kezdeményeztek az emberi jogok megsértése miatt, az ír kormány kiadott egy jelentést, amelyben elismerte a kormány kiterjedt közreműködését a mosodák üzemeltetésében és az intézmények nagyfokú kegyetlenségét.

Forrás: Nol.hu;

2013-ban az ír államfő bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől és bejelentette egy kártalanító alap létrehozását. Tudomásom szerint az egyházi rendek, melyek a mosodákat üzemeltették, nem hajlandóak az alaphoz hozzájárulni és a téma kutatóival továbbra sem működnek együtt. A magdolnás túlélők mára idős hölgyek. Az ír kormány friss bocsánatkérését visszautasítják.

FOLYT. KÖV.!