Mit jelent a konteó? Kik azok a gyíkemberek?

gyikember-kiemelt-1024x576.jpg

Forrás: Pixabay

Mostanában hallottam, hogy a világot gyíkemberek irányítják, valamint, hogy egy ún. háttérhatalom kemoterápiával és chemtraillel akarja elpusztítani a Földet. Továbbá, hogy miénk a világ legrégebbi és legkomplexebb kultúrája (a magyar a teremtés nyelve). stb. Vessenek a mókusok elé, de fogalmam sincs arról, hogy kik azok a gyíkemberek. Azt sem tudom, hogy mi az a chemtrail. A kemoterápiával kapcsolatos negatív véleményeknek azonban az ismerőseim között megvannak az áldozatai.  

Nézzük, mit jelent az a szó, hogy konteó. Az összeesküvés-elmélet vagy más néven konteó (Conspiracy theory), egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll.

A konteónak a témát évtizedeken át kutató két politológus-szociológus Joseph E. Uscinski és Joseph M. Parent, szerint négy jellemzője van:

  1. egy csoport
  2. titokban
  3. intézményeket változtat meg, igazságokat rejt el, hatalomra tör, megszerzi a javakat
  4. a kisember/saját csoportunk kárára, a közjó ellenére.

A fő kérdés ezek mindegyikénél a hatalom irányultsága: kiknek a kezében van, kinek áll érdekében, ki áll mögötte, ugyanakkor a célok nem mindig világosak. A csúcson mindig földönkívüli hatalom, illetve transzcendens intelligencia – nem ritkán maga a sátán – áll.

Arra a kérdésre, hogy kik hisznek  a konteókban? Uscinski és Parent a kutatásaik során megállapították: "A konteók kortól, nemtől, nemzetiségtől, vallástól, etnikai hovatartozástól, sőt,iskolai végzettségtől és intelligencia-hányadostól függetlenül népszerűek, bár tény, hogy mindenki a saját világnézetével összhangban lévő összeesküvés-elmélettel azonosul a legnagyobb valószínűséggel."

A vágon minden nemzet folklorisztikus konteó-gyűjteményében ott van a „választott nép” küldetéstudata: Guatemalától a Dél-Afrikai Köztársaságon át Szlovákiáig minden nép konteóhívői úgy hiszik, hogy:

  • az ő fajtájuk közül kerültek ki a teremtés első emberpéldányai,
  • az ő nyelvük a teremtés nyelve,
  • az ő feladatuk a világ alvó népeinek felébresztése,
  • éppen ezért ellenük irányul a legerőteljesebb háttérhatalmi tevékenység

Néhány példa a konteóra:

Jurij  Gagarin. Röviddel azután, hogy 1961. április 12-én a szovjet hírközlő szervek világgá röpítették a nagy hírt, miszerint ember járt az űrben, máris megkezdődtek a rosszindulatú találgatások: nem is ő volt az első, nem is járt a Holdon, csak megrendezték, gyanúsak lettek a halálának (1968) körülményei is. Számtalan találgatás kapott szárnyra, amelyek között a KGB által megszervezett merénylettől kezdve az amerikai összeesküvésen keresztül az öngyilkosságig és a műszaki hibáig minden felbukkant a konteós narratívában.

atlantis2.jpg

Atlantisz; forrás: fokusz;

Atlantisz a neve annak a legendás szigetnek, illetve kontinensnek a neve, amely Platón szerint egy természeti katasztrófa következtében süllyedt el. Az emberiség gigamítoszainak és konteóinak az egyike. A titokzatos földrész, minden földi civilizáció bölcsője nagyjából 2500 éve foglalkoztatja a konteósok, költők, régészek és geológusok fantáziáját. 

A kitalált középkor elmélete Heribert Illig német germanista író, könyvkiadó nevéhez fűződik, aki szerint az időszámításunk szerinti 614-911 közötti évek nem léteztek, és minden erre a korszakra datált esemény máskor történt meg, vagy egyáltalán nem, az ekkori személyek pedig úgyszintén máskor éltek, vagy kitalált alakok. Illig szerint történelmünk közel három évszázadát utólag kreálták egy összeesküvés keretében. 

Zika-járvány a konteó szerint a génmódosított szúnyogokkal terjeszti a világelit, mégpedig azért, hogy feltűnés nélkül tizedelhessék meg a túlnépesedett emberiséget, járványnak álcázva a népirtást.

300px-contrail_fourengined_arp.jpg

Chemtrail; forrás: wikipedia;

A chemtrail (chemical trail azaz vegyi csík) egy összeesküvés-elmélet, melynek hívei azt állítják, hogy a chemtrail-repülőgépek titokban mérgező vegyi anyagokat permeteznek, melyek megmérgezik és butítják a lakosságot. Az időjárás-befolyásolást és a pszichológiai manipulációt is időnként célként említik az elmélet hívei.
w3_ickedfa_041111.jpg

David Vaughan Icke; forrás: paranoiamagazine;

Ha azt mondom: gyíkember-elmélet, azt is mondom, hogy David Vaughan Icke, aki jelenleg a hatvanas éveiben jár, Angliában nőtt fel. Sportkommentátorként dolgozott a BBC-nél. Az 1985-ben megalakuló Brit Zöld Pártban kezd el politizálni. Később kuruzslókhoz kezdett járni, majd egyre jobban belemerült a New Age-be. 1991 elején, egy perui utazása során látomása támadt, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy egy láthatatlan erő hirtelen aktiválta valamennyi csakráját. Egy hónappal később minden idejét spirituális újjászületésnek szentelte. 1994 és 2001 között négy könyvet írt (majd még vagy tucatnyit), amelyek fő gondolata a következőkben foglalható össze:

Bolygónkat (illetve az emberiséget) évezredek óta egy titokzatos, hüllőszerű, alakváltásra is képes lényekből álló zárt és rosszindulatú csoport uralja, melynek egyedei (természetesen emberi alakot öltve) ott vannak civilizációnk politikai, gazdasági és katonai elitjének testében, az ókori sumér királyoktól kezdve az egyiptomi fáraókon és a középkori királyokon át Barack Obamáig és Vlagyimir Putyinig. A gyíkemberek (már amikor nem öltenek emberalakot) föld alatti alagutakban és barlangokban élnek, és egyetlen céljuk az emberiség leigázása.  

David szerint a gyíkemberek hozták létre az illuminátusok, a szabadkőművesek a templomos lpvagok, valamint a Bildenberg-csoportot és ellenőrzik ezeket a mai napig. A hüllőszerű humanoidok végső célja az Új Világrend, az emberiség totális ellenőrzése, testi, szellemi és intellektuális uniformizálása. Mindezt változatos erőkkel, eszközökkel és módszerekkel kívánják elérni: háborúk, járványok és gazdasági válságok mesterséges előidézésével, az emberek számára hozzáférhető ismeretek korlátozásával, genetikailag módosított növényekből és állatokból készített élelmiszerek terjesztésével, valamint módszeres agymosással. Icke elméletét mintegy ötmillió rajongó tekinti szentírásnak világszerte, könyveit sokszázezer példányban veszik, előadásain ezrek és ezrek vesznek részt, a vele készített interjúkat tízmilliók nézik, hallgatják és olvassák. Különféle szociológiai és pszichológiai kutatások szerint jelenleg ő a legbefolyásosabb összeesküvéselmélet-hangoztató a világon. 

 És akkor még néhány szó a gyíkemberekről… 

A gyíkemberek a Földtől mintegy 300 fényévnyi távolságra elhelyezkedő Alfa Draconis kettős csillagról származnak,   

Genetikailag nincs nagy különbség köztünk és köztük: a két faj egyedei például párosodni is képesek egymással. Az egyik első gyíkember-humán keverék valószínűsíthetően Ádám,

A gyíkemberek valódi méretei általában meghaladják az emberekét: 3,2-3,5 méter magasak, testi erejük ennek megfelelően a két- vagy háromszorosa egy emberének. 

Mindegyik monoteista világvallást (a zsidót, a kereszténységet és az iszlámot) is ők hozták létre, hogy így is megosszák az emberiséget, gyűlöletet, ellenségeskedést és egymás kiirtására való állandó törekvést generálva;

A Hold valójában a gyíkemberek bázisa, ahonnan egy dimenzióközi átjáró is nyílik, amely időgépként is funkcionál;

Az eredeti gyíkemberek legfinomabb csemegéje az emberi vér, mert abban olyan nyomelemek vannak, amelyeket más forrásból csak nehezen tudnának pótolni,

David brit alattvaló, tehát nem tud és nem is akar elvonatkoztatni személyes érzéseitől. Noha a Rotschildok és a Rockefellerek sem kifejezetten örvendenek szimpátiájának (mindkét említett társaság ereiben hüllővér csörgedezik, akárcsak az amerikai Bush családéban), a  figyelmét a brit királyi család vívta ki. Icke a teljes Windsor-házat egyértelműen hardcore gyíkembernek tekinti, a megboldogult, 102 éves korában 2002-ben elhunyt anyakirálynétól az uralkodóig, II. Erzsébetig és ennek férjéig, Fülöpig. David szerint Dianának azért kellett meghalnia, mert a Károllyal közös háztartásban eltöltött tizenegy év során kénytelen volt szembesülni férje valódi (értsd: hüllő) természetével, s ezt az információt készült nyilvánosságra hozni. Természetesen ezt a család nem hagyhatta. 

Mint ahogyan azt a poszt elején említettem, a gyíkember-konteók embertársaink milliói számára jelentik magát a megfellebbezhetetlen Igazságot, tehát – szerintem – nem szabad egy kézlegyintéssel elmennünk mellette..

FOLYT. KÖV.!

Források :wikipedia; mult-kor.hu; 24.hu; konteo.blogrepublik.hu; fmc.hu; hvg.hu;

Ha tetszett az írásom, kérlek lájkold ! 

Ha esetleg nagyon tetszett, kérlek oszd is meg! 

Köszi, hogy itt jártál! 

Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: http://moravcsikandi.blog.hu/

oldalon!