Lepratelep még mindig létezik Európában

A rettegett leprával a Bibliától kezdve hollywoodi filmekig (ld. Ben - Hur) több alkotásban is találozunk. Noha a betegség mára eltűnőben van, a világon még ma is élnek fertőzöttek.

A kutatók szerint a betegség Kelet-Afrikából terjedt el, és a 11. század végén már tömegeket fertőzött a baktérium a világ szinte minden részén. Leggyakrabban a trópusi-szubtrópusi területeken, Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában és a Csendes-óceáni szigetvilágban fordul elő, a mai napig.

A lepra (bélpoklosság) kórokozóját a 19. század végén felismerő tudós után Hansen-kórnak nevezett betegséget baktériumfertőzés okozza, s elsősorban cseppfertőzés útján terjed. Fontos jellemzője, hogy nem fertőz agresszívan, átadásához mindenképpen tartós kontaktus szükséges. Tünetei típustól függően változhatnak: jellemzőek lehetnek a bőrben, nyálkahártyákon, zsigerekben képződő daganatos sejtszaporulatok, illetve előfordulhat a bőr foltos elszíneződése, érzéketlenné válása, perifériás idegrendszeri bénulások, szövetelhalások, valamint a végtagok és az arc megcsonkulása – utóbbi típus produkálja a lepra köztudatban élő tipikus tüneteit. Hosszú, akár több évtizedes lappangási idő jellemzi a betegséget, emellett sajátosságai közé tartozik az is, hogy a páciensek hosszú ideig élhetnek együtt a fertőzéssel és a tünetekkel. Bár a fertőzést a nyolcvanas évek óta antibiotikummal sikeresen kezelik, a betegek legtöbbször csak akkor kérnek segítséget, amikor a végtagjaik érzéketlenné válnak, elfekélyesednek. Ilyenkor azonban már túl késő, mert ha az antibiotikumok hatnak is, a központi idegrendszert helyrehozhatatlan károsodás érte, az áldozat pedig egész életére torz marad.

Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, még napjainkban is több mint 10 millióan szenvednek a kórtól, s körülbelül 250 000 új esetet regisztrálnak évente. És bár India a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, minden évben újabb 130 000 leprás beteget diagnosztizálnak. A kórházból kiengedett leprások egyetlen választása, hogy letelepedjenek ott, ahol egy darab földhöz juthattak, mert családjukhoz, régi falujukba visszatérés nincs. A lepra áldozatai így lassan megtalálták egymást, és önkéntes kolóniákat hoztak létre országszerte. Indiában a mai adatok szerint majdnem ezer lepratelep található, ahol több százezer társadalomból kitaszított ember talál otthonra. Az életfeltételek azonban a különböző helyeken meglehetősen eltérnek: egyeseken nincs vezetékes víz, áram és vécé sem. Pl. a Sancat Mokan kolónia lakói kezdetben csak egymásra számíthattak, mert a kormány havi, fejenként 29 dollárnak megfelelő támogatása arra sem volt elegendő, hogy a kötszereket és gyógyszereket beszerezzék, nemhogy az orvosi segítséget kifizessék. Sokáig az egészségesebbek etették, fürdették, látták el szerencsétlenebb sorstársaikat, mára azonban hazai és külföldi önkéntesek is bekapcsolódnak ebbe a munkába.

Ljuba néni, forrás:talita.hu;

Az Ukrajnában lévő kucsurgáni lepratelepen élők között sok az idős ember. A 81 éves Ljuba néni is közéjük tartozik. Férje néhány hónapja halt meg. Mindketten gyerekként kerültek a telepre, és itt élték le az egész életüket. Leprás betegként házasodtak össze. A szovjet vezetés akkoriban nem engedte meg, hogy a leprások gyereket szüljenek, mert attól tartottak, hogy így a lepra öröklődik, és tovább fertőz. Ha mégis kiderült, hogy egy leprás nő várandós, a hatalom abortuszra kényszerítette. Így aztán Ljuba néni és férje házaspárként ugyan, de gyermektelenül élte le az életét. A hatvanas-hetvenes években a kucsurgáni telep a maihoz képest sokkal rosszabb körülmények között működött. A leprások többségének végtagjait gennyes és kezeletlen sebek borították. Több száz betegnek kellett naponta átkötni ezeket a sebeit, Ljuba néni is jelentkezett a feladatra. A nála betegebbeken segített és látta el az ápolónők munkáját. Ma már nem ő segít, hanem Ljuba néninek segítenek. Özvegyen, magára hagyatva él, és ebben a szomorú helyzetben nagy örömet okoz neki, ha valaki leül mellé és meghallgatja.(Ljuba néni még 2007-ben még élt.)

Jelenleg 20-24 beteget kezelnek még (2015. éves adat) a Románia lepratelepének nevezett, 1928-ban létrehozott Tulcea megyei tichileşti-i kórházban. A 45-85 év közötti páciensek korszerű kezelést kapnak. Nincsenek teljesen elzárva a társadalomtól, mert az általános hiedelemmel szemben a leprás beteg, különösen a korán kezelt esetek, nem veszélyesek a környezetükre. A családjuk által elhagyott betegek nyugodt öregkora is biztosítva van, hiszen a tichileşti-i kórház egyik pavilonjában 2005 óta Tulcea megye egyik legmodernebb öregotthonát alakították ki európai uniós finanszírozásból. Romániában az első dokumentált leprás esetet 1816-ban regisztrálták. A hatóságok 80 évvel az első esetek után léptek fel a járvány ellen, ekkor hozták létre a Galac megyei Răchitoasa település lepratelepét, amelyet a huszadik század elején átköltöztették Tulcea megyébe. 1916-ban a dobrodzsai bolgárok felszámolták a helyet, így 1918-1928 között a leprás betegeket Lărgeancán kezelték, a telep innen került a jelenlegi helyére.

"Összetört öregasszony vonszolja magát a tér felé lábának megmaradt csonkjain. Ujjai mind egy szálig leestek már. Egy másik nő vállába kapaszkodva araszol felénk. Vak lehet, szeme fénytelen, mindkét szemhéja leszáradt... Élő halott, elevenen rohad szét a teste, iszonyatos kínok között." Részlet Vujity Tvrtko könyvéből

A lepratelep egyik lakója, forrás: Andrei Pungovschi/esquire.ro

A betegeknek otthont adó falu sokáig a román Egészségügyi Minisztérium szigorúan őrzött objektuma volt. Az egykori román kormánynak még arra is volt gondja, hogy erdőt telepítsen a falu köré, hogy senki ne találja meg a kórházat. Aki megbetegedett, azt ide deportálták, a kórlapjára pedig ráfirkantottak valamilyen általános betegséget.Az utolsó leprás esetet 1981-ben regisztrálták a román hatóságok.

Spinalonga; forrás: pixabay.com

Spinalonga sziget Kréta keleti részéhez tartozik. A hely rendhagyóságát az adja, hogy nagyon hosszú ideig ide száműzték a leprás betegeket. Még a második világháborút követően, és az 50-es években is éltek A leprás betegeket átkozottaknak nevezték, de az érinthetetlen is legalább ennyire gyakori jelzőjük volt. Míg korábban a civilizációtól távolabb, barlangokban töltötték napjaikat, itt élelmet, vizet és orvosi ellátást kaptak. A halottakat a sziklán álló bástyából dobták le, testüket pedig a cápák falták fel. Az ötvenes évekig gyógyíthatatlannak gondolták a leprát, a gyógyszer megjelenését követően azonban fokozatosan hagyták el a szigetet a betegek, míg 1957-ben Spinalonga lepratelep funkciója is megszűnt. A sziget sajátos története miatt ma kedvelt turistalátványosság.

FOLYT. KÖV.!

Források: Wikipedia.org; ng.hu; talita.hu; hvg.hu; Vujity Tvrtko: Tizenkét pokoli történet című könyve;;Youtube