A Te pólód milyen üzenetet közvetít?

 

james-dean-t-shirt-6.jpg

James Dean; forrás: sandipointe.com

A póló eredetileg amerikai találmány, története az 1898-as spanyol–amerikai háború környékére nyúlik vissza, akkoriban tűnt fel az Amerikai Haditengerészet katonáinak egyenruha alatti öltözékeként a környakú, rövid ujjú, gombok nélküli pamut ruhadarab. 1913-ban az Amerikai Hadsereg hivatalosan is az előírt katonai öltözet részévé tette, majd ezután kezdte el világhódító útját. Noha eredetileg alsóingnek szánták, a katonák gyakran viselték ing nélkül is szabadidejükben vagy nehéz munka közben. Később dokkmunkások, farmerek, bányászok és különféle építőipari és nehézipari munkások körében gyorsan terjedt ez a könnyű agyagból készült ruhanemű. Ezt az egyszerű szabású, rövid ujjú pamutinget Amerikában az 1920-as években is már T-shirt néven emlegettek. Nevét egyébként formájáról kapta, az ugyanis épp olyan, mint egy T betű.

letoltes_3.jpg

Forrás: alteregoshop.hu

1939-ig kizárólag fehér színű pólók voltak forgalomban, aztán jött a kasszasiker, az Óz a nagy varázsló, és megjelent az első nyomatos póló, amely a filmet pomózta. A rajongók számára készített változatok mellett ráadásul  a filmben is feltűntek immár felsőruházatként a ruhadarabok. Azonban igazán népszerű a II. világháborút követő években lett, elsősorban olyan híres színészeknek köszönhetően, mint John Wayne, Marlon Brando és James Dean, akik az 1950-es években készült filmjeikben viselték. James Dean a Rebel Without a Cause (Haragban a világgal) c. filmjével a pólót a lázadó ifjúság jelképes viseletévé tette. Ettől kezdve nem volt menekvés, ha egy srác hódítani akart, izmos felsőtestét fehér pamutba kellett bújtatnia.

 the-t-shirt.jpg

Marlon Brando; forrás:inalonelyplacefilm.com

Pár évvel később Miki egér figurája volt a divatos pólónyomat. A Disney-birodalom vezéralakját és barátait ugyanis az 1950-es évektől a Tropix Togs nevű cég elkezdte kereskedelmi céllal fehér pólókra nyomtatva árulni. A Disney-birodalomtól kizárólagos jogot szerző vállalkozás egyúttal reklámtörténelmet is írt azzal, hogy megteremtette a reklámpólókat. Ezeknek a Miki egeres felsőknek egyébként azóta is óriási a keletje, egy eredeti darabért 30-40 ezer forintokat is elkérnek a különböző aukciós portálokon.

Már az 1940-es években alkalmaztak a pólókon nyomott feliratokat, amelyekkel a katonák az egységük jelzését tüntették fel. Később a polgári életben is készültek mintás pólók, pl. Truman elnökválasztási kampányára (1948).

s-l300.jpg

Forrás: ebay.co.uk

Az 1960-as években jelentek meg a rendkívül változatos színnyomással díszített pólók, nem utolsósorban a különböző pop-együttesek és sportegyesületek hatására, amelyek nagy reklámlehetőségeket láttak az emblémáikkal díszített pólókban. Ebben az időben a Kennedy fanatikusok kitalálták, hogy politikai reklámként használják a pólót, és J F K feliratokkal látták el kedvenc ruhadarabjaikat. A vietnámi háború ellen tüntetők a Make Love Not War! (Szeretkezz, ne háborúzz!), a feministák a Feminist & Proud (Feminista és Büszke rá), valamint a Future is female (A jövő nőnemű) szöveggel ellátott felsőket viseltek.

A '70-es években Vivienne Westwood a királyi családra nézve provokáló feliratokat tervezett a pólókra pl. God save the queen - she ain't no human being (Isten óvja a királynőt! - ő nem emberi lény) vagy a még most is kapható angol zászlóból készült felsőt. 

images_1.jpg

God save the queen - she ain't no human being; forrás: Etsy.com 

A '80-as évektől az automata hímzőgépek elterjedése kedvezett a hímzésekkel díszített pólók megjelenésének is. Az ezekben rejlő lehetőségeket különféle pártok és civil mozgalmak, együttesek, cégek stb. is széles körben kihasználják reklámozás céljára. Boy George és a Wham! tette sikeressé Kathrine Hamnett által tervezett CHOOSE LIFE  (Válaszd az életet) feliratú pólót. Ő tervezte azt a hosszú fazonú pólót is, amelyen a 58% DON'T WANT PERSHING (58 % nem akar pershing rakétát) felirat volt. Ugyancsak az ő munkája a 2008-ban a H&M divatháznak tervezett Stop and Think (Állj meg és gondolkozz), valamint a figyelmet a környezetvédelemmel kapcsolatos problémára irányító Save the world (Mentsd meg a világot) szöveggel ellátott felső is. 

06_katherine-hamnett-01.jpg

58% DON'T WANT PERSHING; forrás:vonniegorogodo.blogspot.com

Ugyancsak ebben az időben jelent meg a művészvilág is a saját szlogenjeivel. Pl. Your body is a battleground (a tested egy csatatér), Abuse of power comes as no surprise (A hatalommal való visszaélés nem meglepő). A nyolcvanas évektől már nem a póló, hanem az általa közvetített üzenet lett fontos.

letoltes_2.jpg

Forrás: fashion-style-stars.blog.hu

A 21. században  gyakorlatilag egy új szakma született, a divattervező és a művész hibridje. Ekkor a fazon és az üzenet egyaránt fontos. Mostanában a legújabb trend a retró. Gyakran látunk fiatalokon olyan feliratos pólókat, amit talán még mi is megtalálnánk a ruhásszekrényünk alján. Persze az agyon hordott cuccok között. Konklúzió: nincs új a nap alatt. A divat, mint a történelem, mindig ismétli önmagát. 

61lur2hzptl_ux385.jpg

2016031421_1_1.jpg

 Az kedvencem; forrás: a ruhásszekrényem;

FOLYT. KÖVT.!

Forrás: Internetről szabadon letölthető anyagok;

Ha tetszett az írásom, kérlek lájkold ! 

Ha esetleg nagyon tetszett, kérlek oszd is meg! 

Köszi, hogy itt jártál!