Mielőtt elindultunk elolvastam mindenfélét Nápolyról, arra gondoltam, megírom, hogy én mit és hogyan láttam. Én egy sajátos nézőpontot használok, a kerekesszékes, segítségre szoruló ember nézőpontját.

 

Fapados járattal, hátizsákos turistaként utaztunk most is, szállásunk pedig egy, a pályaudvar közelében lévő, egyszerű hotelben volt. Eredetileg nem így terveztük, miután azonban a foglalt szállásunk egy koszfészek volt,  emiatt kénytelenek voltunk másikat keresni. A szállást magam foglaltam, nem túl sikeresen. A repülőjegyet most is a www. pelikan.hu munkatársai intézték, ugyanolyan korrektül, mint azt a barcelonai utunk esetében. Szóval minden tökéles volt, kösz Evelin. A szállásügy rendezése után nyakunkba vettük a várost.

Nápoly tényleg olyan, mint a filmekből ismerjük. Izgalmas, hangos, kissé kopottas és nagyon koszos. Mindenhol ruhák száradnak a keskeny, sikátorszerű utcákban kifeszített szárítóköteleken. Ez ott "caratteristico". A várost  különböző etnikumú emberek lakják, olyan, mint egy olvasztótégely. Mintha ez egy másik Olaszország lenne az eddig megismerthez képest (Róma, Firenze, Pisa stb.) Nápolyban remek emberek élnek, nélkülük kerekesszékkel létezni sem tudtunk volna. Az akadálymentesítés minimális, az emberek részéről a segítőkészség maximális. Az utak "pokoli" állapotban vannak, szegény férjem több ízben majd' kirepített a talyigámból, ám a gyalogosok mindig elkaptak. Néha, repülés közben csak annyit hallottam: " szenyóra, szenyóra!!! "és hopp, landolás előtt el kapott valaki. Eleinte nem volt túl vicces. Ezek a jó nápolyiak cipeltek le, fel, elkísértek, megmutattak, kicseréltek, felfújtak, ha tetszik, ha nem, átkísértek. Fantasztikusak voltak. Ha az emberek leállnak az utcán beszélgetni, akkor azt szenvedéllyel gesztikulálva és hangosan teszik. Ha elhaladsz mellettük, olyan mintha egy óriási vita közepébe csöppentél volna. Amerre nézel, mindenhol graffitit látsz, meglepő módon még a sétáló utcában lévő házakon is. Némelyik kifejezetten művészi értékű. Különben én nagy barátjuk vagyok. 

A közlekedés totál káosz. Majdnem minden autó össze van törve, a robogók életveszélyes manőverekkel cikáznak az autók között. Néhány nap alatt nem lehet megnézni mindent, ezért inkább benyomásokat gyűjtöttünk. Voltunk a Dómban, itt temették el Nagy Lajos király öccsét, Endrét. Megnéztük a Galleria Umberto-t is, kár, hogy fénye mára már nem a régi, az üzletek egy része bezárt, elköltözött, de az épület maga így is gyönyörű. Nápoly számos múzeuma közül feltétlenül érdemes felkeresni a Museo Archeologico Nazionale-t, mert itt őriznek számos olyan kincset, melyek Pompei és Herculaneum feltárásakor kerültek elő. A Santa Chiara-kolostor mozaikoszlopai egyszerűen lenyűgözőek. Hétfőn Pompei és a Vezúv volt a terv. A Circumvesuviana vonatával utaztunk Pompeibe. Itt azonnal kiderült, hogy az időjárás cserbenhagyott minket. A Vezúvra ugyanis felhős időben nem lehet felmenni. Meg kerekesszékkel amúgy sem. :) Így délelőtt annyit sétáltunk Pompei romjai között, amennyit csak bírtunk. Megtaláltuk például a Faun házát is, melyből sok tárgyat láttunk korábban a múzeumban.

A bóklászás során nagyon finomakat ettünk. Napközben az utcákon található, street foodok közül választottunk, este pedig beültünk valamelyik fantasztikus pizzázóba. Vacsi: óriási pizza vagy pasta, kávé, süti, ja, és a kötelező Limoncello likőr. Nápoly a pizza hazája, és itt található a világ leghíresebb pizzériája, a L’ Antica Pizzeria da Michele, ami például az Ízek, imák, szerelmek című filmben is szerepel.  

Csodás élmény volt ez az utazás, februárban citrom- és narancsfák, finomabbnál finomabb pizzák és pastak, szépséges látnivalók. Ez a néhány nap nagyon kevés, az ember nem is tudja melyik, ujjába harapjon, mit nézzen meg, mit hagyjon ki. De az érzés az megvan. A férjemmel megbeszéltük, hogyha tehetjük, még visszamegyünk.

A következő úticél Lisszabon.

Folyt. köv.!