Évszázadok óta zajlanak embereken kísérletek, amelyek etikailag meglehetősen vitatottak. Csak valahogy azt nem gondoltam, hogy ez Amerikában is így van. Az etikailag megkérdőjelezhető kísérletek közé tartozik az eugenikus sterilizálás, az elektrosokk terápia, az ionizáló sugárzás kísérletek és az amerikai kormány által is támogatott Tuskegee-szifilisz kísérlet.

Noha a kór 1932-ben több országban megjelent, ám az orvosok nem sokat tudtak róla. Országonként más és más elnevezést is kapott: az Oxford Journal a szifiliszt "kulturális zavarnak", a németek és az angolok "francia kancsóknak", az oroszok "lengyel betegségnek", a lengyelek pedig "német betegségnek", a japánok "kínai fekélynek" nevezték.

A Nobel-díjas Alexander Fleming 1928-ben felfedezte a penicillint, amelyet két évvel később már alkalmaztak fertőzések kezelésére, majd 1945-re már a szifiliszt is ezzel kezelték. A vizsgálatok kezdete még megelőzte a penicillin felfedezését, így olyan időszakban kezdték el, amikor a szifilisz gyógymódja nem volt ismert. A felhívás során ingyenes egészségügyi ellátást ígértek az érdeklődőknek, és eredetileg hatszázan jelentkeztek a projektre. A vizsgálat alanyai közül sokan még soha nem jártak orvosnál, az "ingyenes egészségügyi ellátás" ígéretével csábították őket, továbbá azzal, hogy étkezéseket és temetkezési biztosítást kapnak. Akiknek valójában szifiliszük volt, sohasem tájékoztatták őket a diagnózisukról, és semmilyen kezelést nem biztosítottak számukra. Ezen túlmenően nagyon sok fájdalmas és felesleges gerincvelő csapolást végeztek rajtuk a vizsgálat során.

A vizsgálatokat az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata (PHS, Public Health Service) a tuskegee-i, feketék számára létrehozott egyetemmel együttműködve folytatta le, amely arról tájékoztatta a pácienseket – 399 látens, vagyis fertőzött, de egyelőre tünetmentes szifiliszest, valamint a 201 tagú konrtollcsoport tagjait –, hogy a „rossz vér” (angolul bad blood) néven ismert betegséggel kezelik őket – ezt a kifejezést használták ebben az időszakban Alabamában a különböző betegségek gyűjtőneveként.

A férfiak, akiket egészségügyi dolgozók felügyeltek, csak placebókat kaptak, mint például aszpirint vagy ásványi kiegészítőket.  Annak érdekében, hogy lekövessék a betegség „útját”, a kutatók akkor sem avatkoztak közbe, ha a beteg meghalt, megvakult, idegösszeroppanást kapott, vagy egyéb komoly egészségügyi betegséggel küzdött kezeletlen szifilisze következményeként. 

Az 1960-as évek közepén egy nemi betegségekre szakosodott San Franciscó-i PHS-szakember, Peter Buxton értesült a Tuskegee-kísérletekről, és aggodalmát fejezte ki a kísérlet etikai vonatkozásait illetően. Miután ennek hangot is adott, a PHS vezetői létrehoztak egy, a kutatási projekt felülvizsgálatával megbízott testületet, amely végül a folytatás mellett döntött. A cél az volt, hogy addig kísérjék figyelemmel a betegeket, amíg mindannyian meg nem halnak, megtörténik a felboncolásuk, és lehetőség nyílik a kísérlet során szerzett adatok összegzésére. Buxton nem volt megelégedve a bizottság döntésével, ezért kiszivárogtatta a történetet. Jean Heller, az Associated Press munkatársa 1972 júliusában hozta nyilvánosságra a sztorit, amivel azonnal óriási lavinát indított el. A nyilvánosságra hozatalt közfelháborodás követte, és ez kikényszerítette a projekt azonnali beszüntetését. Addigra már 28 részt vevő vesztette életét szifiliszben, 100 halt meg a fertőző betegséghez köthető szövődmények következtében, legalább negyven házastársnál diagnosztizálták a szifiliszt, és 19, a kísérlet alanyaihoz köthető gyermek már születése idején fertőzött volt.   

A Kongresszus 1973-ban meghallgatást tartott a Tuskegee-vizsgálatok és emberkísérletek kapcsán, amelynek következtében a még életben lévő áldozatok, valamint a már elhunytak hozzátartozói összesen 10 millió dolláros kártérítést kaptak. Ezenkívül új irányelveket vezettek be az amerikai kormány által finanszírozott kutatási projektek esetében, melynek alapját az 1947-es ún. Nürnbergi Kódex jelentette, amely a nácik által a második világháborúban felállított koncentrációs táborokban végzett embertelen orvosi kísérletek hatására született.

A kísérleteknek köszönhetően számos afroamerikaiban alakult ki mély bizalmatlanság a közegészségügyi szervekkel kapcsolatban. Clinton elnök 1997-ben ennek tudatában fejezte ki sajnálatát az áldozatoknak és azok családjainak, egyben beszámolt a Tuskegee-i Egyetemen létesítendő nemzeti bioetikai intézet felállítására vonatkozó tervekről. 

2010-ben Barack Obama kért bocsánatot egy másik, etikailag megkérdőjelezhető, ugyancsak kormány által támogatott, 1946 és 1948 között folytatott guatemalai kísérlet miatt. Ebben a kísérletben 700 személyt – rabokat, katonákat és mentális zavarokkal küzdő betegeket – fertőztek meg tudtukon kívül szifilisszel. A kutatás célja az volt, hogy kiderüljön, a penicillin a fertőző betegség gyógyítása mellett annak megelőzésére is alkalmas-e. Néhányan azok közül, akik megfertőződtek, sohasem részesültek megfelelő egészségügyi ellátásban.

A guatemalai kormánytisztvielőkkel együttműködve végzett vizsgálatok eredményeit nem hozták nyilvánosságra. Dr. John Cutler, a guatemalai kísérletek vezetőjének 2003-ban bekövetkezett halálát követően Susan Reverby történész fedezte fel a guatemalai kísérletekhez kapcsolódó dokumentumokat, miközben a Tuskegee-vizsgálatokról folytatott kutatást. Hillary Clinton külügy- és Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter nem sokkal később bocsánatot kért az embertelen kísérletek miatt, Barack Obama pedig a guatemalai elnököt is bocsánatkérésre felszólította fel.

Folyt. köv.!

Forrás: Múlt-kor; https://hu.littlestprettythings.com/; 24.hu;