Gárdonyi Géza neve hallatán azonnal az 'Egri csillagok' és talán még 'A láthatatlan ember' című regényére asszociálunk. Azt már kevesen tudják róla, hogy hitt a reinkarnációban, amit  a sírján lévő 'Csak a teste' felirat jelez. Az 1908-ban íródott  Isten rabjai című művében a lélekvándorlással kapcsolatos gondolatait, két dominikánus szerzetes szájába adja.

"A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.

—  Miért ne hinném? — felelte az orvos. — A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!

— Tehát az hiszed, Rudó fráter...

— Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda világosan beszél. Vétkeztünk. Kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A régestelen-rég múlt, messze óidőkben. Azóta élünk, és élünk testről testre. Minden test egy grádics visszafelé. Minden lélek rosszabb volt az előbbi életében. Én például fogadni mernék, hogy rablógyilkos voltam. Imádkozok most, és gyógyítok. A koldus bizonyára bűnös pazarló volt az előbbi életében. A nyomorék, rút magagyilkosa volt. Az apáca: talán hetéra. A nagycsaládú ember: gyűlölködő. A rabszolga: tirannus, tigriskörmű király. S így igazodik helyre a bűn a vezekléssel."

Gárdonyi Géza, Ziegler Géza néven Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án. Apja, a szász származású Ziegler Sándor jómódú géplakatos volt Bécsben, de az 1848-as forradalom hírére hazajött és Kossuth „fegyvergyárosa” lett. A szabadságharc bukása elvitte minden vagyonát, s ezután uradalomról uradalomra járva folytathatta a gépészmesterséget, de Géza fiát – bár még öt gyermekét kellett felnevelnie – taníttatta. Középiskoláit a sárospataki gimnáziumban, illetve Pesten végezte, majd az egri tanítóképzőben szerzett diplomát 1882-ben. Ezt követően három évig falusi tanító volt, dunántúli katolikus iskolákban tanított, nyomorúságos körülmények között. Mivel az egyházi hatóságok sokat zaklatták, 1885-ben feleségével Győrbe költözött, ahol újságírással és szerkesztéssel foglalkozott. Házassága Csányi Máriával nem szerelmi házasság volt. A gazdag hozományt ígérő szülők unszolására egyezett bele a házasságkötésbe. Ifjú felesége azonban már egy hónap elteltével – más férfi karján – elhagyta, majd időnként visszatért az őt visszafogadó férjhez. Házassága rosszul sikerült, írói pályája is lassan jutott előre. 1886-ban megindította a Tanítóbarát című lapot. Rövid pesti kitérő után a Győri Hírlap, majd a Szegedi Hírlap és a Szegedi Napló munkatársa volt, keresete kiegészítéseként névtelenül ponyvaregényeket írt. 

1891-ben került Pestre, ahol Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt alapították és szerkesztették a Jövendő című lapot, amely a Nyugat megjelenéséig a kor leghaladóbb és legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóirata volt.

“Az egri remete" 1897-ben Egerbe költözött, ahol már csak az irodalomnak élt. Az irodalmi élettel azonban nem szakadtak meg. kapcsolatai: publikált több folyóiratban, tagja volt a Petőfi és a Természettudományi Társaságnak, 1910-től az MTA levelező, illetve tiszteletbeli tagja lett, 1918-tól a Vörösmarty Akadémiának, 1920-ban elnökké választotta a Magyar Írók Szövetsége. Egri magányából küldte írásait a Hét, az Új Idők, a Jövendő szerkesztőinek. Annak ellenére, hogy remeteségben teltek napjai könyvei, lelki válságai s szemléleti vívódásai között, többször járt külföldön Franciaországban, Németországban, Olaszországban, sőt Törökországban is. Gárdonyi igazán népszerűvé Az én falum című novellafüzér (1898), majd az Egri csillagok (1901) megjelenésével vált.

Hittel vallotta a szeretet és a szabad akarat hatalmát, ugyanakkor azt is, hogy a világ megértéséhez és Isten megtalálásához a természettudományos megismerés vezet (élete egyik legfontosabb olvasmányaként tartotta számon Darwin A fajok eredete című művét). Emellett a buddhizmus, az okkultizmus és a miszticizmus, a teozófia és a spiritizmus egyaránt erősen befolyásolták vallási szemléletét. Halála után került elő Földre néző szem című kötete, amelyet fiainak írt, az általa kidolgozott titkosírással. 1906-ban fejlesztette ki meglehetősen bonyolult, kalligrafikus titkosírását – családja tréfás elnevezésével „tibetűit” –, amelyet több sikertelen próbálkozást követően 1969-ben Gilicze Gábor és Gyürk Ottó fejtett meg. A lentről felfelé és jobbról balra haladó írásrendszer pont-, vonal- és körívelemekre, illetve ezek dőlésirány szerinti kombinációjára épülő betűírás

Négy gyermeke közül két idősebb fiát magához vette, nevelte és taníttatta. Súlyos idegbetegségben szenvedő Gizella leányát az egri irgalmasok kórházában helyezte el, aki a gyógyintézet falai közt élte le életét. Rosszul sikerült házassága, valamint több rövid viszony után közel két évtizedig fűzte jobbára plátói kapcsolat Mátékovicsné Tóth Ilonához – ahogy az író nevezte: Milához –, aki haláláig hű lelki társa és betegágyában gondozója volt.

Gárdonyi egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, “kivonuló” alkotóinak. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket. Egyszerre volt például szenvedélyes olvasója a mizantróp és pesszimista Schopenhauer munkáinak, szívesen forgatta Dosztojevszkij és Reviczky Gyula írásait, ugyanakkor elkötelezett híve volt a szociális radikalizmusnak és gyermeki rajongással viszonyult Dankó Pista önfeledt és naiv tematikájú magyar nótáihoz.

A kortársak egy dologban kivétel nélkül megegyeztek: visszahúzódó, befelé forduló embernek írták le. Társaságban is nagyokat és jelentőségteljeseket hallgató embernek ismerték, megnyilatkozásai visszafogottak, már-már szemérmesek voltak. Külső megjelenése összhangban állt magaviselésével: öltözetével keveset törődő, szikár, barna bőrű ember volt, apró fekete szemei alatt mozgékony orr ült, hangja kellemesen érdes.

1922. október 13-án kelt utolsó bejegyzése a naplójába: „Csepergős (idő). Feküdtem.” Ez a pár szó volt az élete utolsó írása. “Az egri remete” 1922. október 30-án halt meg, és kedves városában temették el. Az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált frázist vésték: „Csak a teste!”

Folyt. köv.!
Források: Wikipedia.org; hir.ma;