„Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.” (Albert Camus)

A napokban már írtam egy szösszenetet arról, hogy egy komoly betegség vagy egy krízis az életünkben, hogyan rendezi át az emberi kapcsolatainkat. Azt is csak ismételni tudom, hogy egyetértek sorstársaimmal abban, hogy a barátok közül, illetve, akikről azt hittük, hogy a barátaink, sokan hirtelen eltűnnek mellőlünk. Eközben azonban kiegyenlítődik a helyzet, hiszen egy csomó barát előkerül, akikkel már rég találkoztunk, sőt, talán már le is mondtunk róluk. És, ha kellően nyitottak vagyunk, akkor felbukkannak új emberek a környezetünkben, akik közül előfordulhat, hogy egy-kettő barátunk lesz. De most kivételesen nem a saját barátságaimról írok, helyette a témával kapcsolatos axiómákat próbálom összegyűjteni.

Bacon azt mondja, a barátságnak három édes gyümölcse van: érzelmi egyesülés (elpanaszolja valakinek a bánatát), az ítélőképesség támogatása (tanácsot kérhetünk és kaphatunk) és a kölcsönös segítségnyújtás.

A barát az, akinek jó szavára szükségünk van, gondolatokat, ötletet ad, velünk örül, elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Minden ember igényel olyan kapcsolatot, amelyben következmény nélkül lehet őszinte. Az emberi kapcsolatok devalválódása miatt erre csak a szó nemes értelmében vett baráti kapcsolat alkalmas.

Ha a barátainkra gondolunk, akkor leggyakrabban azokra az emberekre gondolunk, akiktől bármikor kérhetünk segítséget, és akik ránk is mindig számíthatnak. Tegyünk érte, hogy a barátaink úgy érezzék, számíthatnak ránk, de fordítva is igaz, legyünk figyelmesek, tudjunk tőlük elfogadni, ha bajban vagyunk. Tegyük félre az önérzetünket, hagyjuk, hogy barátként működhessenek. Ehhez kapcsolódik egy másik nagyon fontos elv, várjuk, és fogadjuk is el tőlük az őszinte kritikát (Nna, ez baromi nehéz). Tudjunk visszajelzést adni a barátunknak, még ha ez nem mindig pozitív értelmű, de figyeljünk arra is, ha a barátunk jelez nekünk vissza valamit. Ne csak a "simogatást" várjuk el egymástól, néha bizony kellemetlen mondatokat is meg kell hallgatnunk.

A barátunk kötelessége, hogy figyelmeztessen bennünket a hibáinkra, tévedéseinkre, és változásra buzdítson. Mindezt pedig nem azért teszi, hogy neki jobban tetsszünk, hiszen éppen ő az, aki feltétel nélkül tud szeretni, minden negatív tulajdonságunkkal együtt, hanem azért, hogy mi jobbak legyünk. Tükröt tart, amelyben olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk. Gyakran barátnak hisszük azt, aki mindig egyetért velünk, aki kedvesen mosolyog ránk. De ez illúzió, ne dőljünk be nekik.

Fontos megemlítenünk, hogy a barátságnak természetes velejárója a konfliktus is. El kell fogadnunk, hogy nem egyezik mindenben a véleményünk. Ne kell félni attól, ha nincs köztünk egyetértés. Meg kell tanulni kezelni a félreértéseiteket! A barátaink a társaink jóban és rosszban, de sokszor még többet jelent, hogy örömeiben és sikereiben is egyformán tudunk vele osztozni.

,,Az idő amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” (Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry)

Mint minden más kapcsolat, a barátság is múlandó, ezért jobban tesszük, ha odafigyelünk rájuk, úgymond karbantartjuk azokat. Minden kapcsolatban vannak mélypontok. Úgy nem tudsz szeretni, hogy sohase bántsd meg a másikat. Akihez utána odamész, hogy kiengeszteld, azt szereted igazán.

Egy bölcs gondolat jutott eszembe a végére: „Légy lassú, mikor barátot választasz, még lassabb, mikor cseréled”.

Folyt.köv.!