János vitéz igaz története
János vitéz igaz történetét, ill. legendáját nem sokan, az irodalomtörténészeken kívül talán csak a ráckeveiek tudják. Mi Kukorica Jancsi karrierjét Petőfi Sándor 1844-ben írt elbeszélő költeményéből ismerjük. Létezik azonban Ráckevén egy legenda, mely szerint János vitéz egy ráckevei jobbágyfiúból lett huszárkapitány. Állítólag Petőfi a főhősét erről a jobbágyfiúból lett huszárkapitányról mintázta. Noha a legendát teljes bizonyossággal igazolni nem lehet, mint minden legendának, ennek is van valóság magva, ami nem szabad, hogy feledésbe merüljön.
Horváth Nepomuki János 1774-ben született Ráckevén, aki a korabeli anyakönyv adatai szerint Piringer Jánosként látta meg a napvilágot. Apja Piringer Pál, édesanyja Gáspár Magdolna. Édesapja korán meghalt, akiről a kis Jánoskának nem is maradt emléke. Az édesanya a gyászév letelte után férjhez ment nemes Horváth János megyei perceptorhoz. A férfi a házasságkötéssel egyidejűleg nevére vette a kisfiút, akiből így lett Horváth Nepomuki János.
Az édesanya nem sokkal a házasságkötés után meghalt gyerekszülésben. A kisfiút egy ideig mostohaapja nevelte, aki italozó lett, elverte csekélyke vagyonát is, és az árvát magára hagyta. Ekkor a gyermeket nagybátyja, Piringer György vízimolnár vette magához. A molnárnak volt már egy kislánya – Juliska. A két gyerek, Jancsi és Juliska együtt nevelkedett. Jancsi Ráckevén járt iskolába, majd Szőnyi Pál szabómesternél lett inas, később segéd.
Fordulatot az 1793-as esztendő hozott az életében, ekkor felcsapott az éppen Ráckvén verbuváló huszárok közé 12 évre katonának. Akkoriban a papság mellett a hadsereg jelentette a kitörést a jobbágyi sorból. János otthon hagyta a hozzá gyengéd szálakkal kötődő Juliskát, és az ezreddel Itáliába (Taljánországba) ment.
Végigverekedte a napóleoni háborúkat, katonaként maga is járt a „francia király” udvarában. A marengói csatában súlyosan megsebesült, amikor saját testével védte meg Alvinczy tábornokot a fegyverek tüzétől. Vitézségéért több kitűntetést is kapott (Ezüst Vitézségi Érem, Nápolyi-Szicíliai Aranykereszt). A karrierje gyorsan haladt felfelé, 1813-ban már kapitány, egy egész huszárszázadnak parancsol, és ez időben egy ezredben szolgál egy fiatal magyar arisztokrata főhadnaggyal, Széchenyi Istvánnal. 1808-tól Napóleon viszonya kiéleződött VII. Pius pápával, Napóleon elfoglalta és Franciaországhoz csatolta az egyházi államot. Erre VII. Piusz kiközösítéssel válaszolt, amivel Napóleon nem sokat törődött: letartóztatta és fogságba hurcolta a pápát. Eleinte Savonaban tartotta házi őrizetben, majd Fontainebleau-ba vitette. A pápa 1813-ban kiszabadult francia fogságából. Rómába tartó, az Alpokon keresztül vezető útján Horváth N. János százada kísérte. Az Alpokban a könnyű öltözetű pápára a mi János kapitányunk terítette rá saját huszárköpenyét és dolmányát, így „óvva” meg őszentsége életét. Ezt egy, a Vatikáni Könyvtár folyosóján lévő festmény is igazolja, amelyen a hintóban alvó pápa fehér huszárköpennyel van letakarva, körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak, csak egyikőjükön nincs dolmány, se mente. Az egyházi vezetők és Róma lakossága hálás tisztelettel fogadta a magyar huszárokat. A pápa díszlakomát adott tiszteletükre. Őszentsége az ezrednek zászlót adományozott, Ferenc császár az újjászervezendő pápai hadseregnek száz magyar csikóval, száz lovas fegyverzettel és kétezer gyalogsági felszereléssel fejezte ki elismerését. Rómába érkezése után a pápa kezéből kapta meg az akkor legmagasabb kitüntetést, a Krisztus-rend Gyémántcsillag rendjét, amelyet később végrendeletében Piringer Juliskára hagyott. Ez a gyémántcsillag a székesfehérvári egyházi gyűjteményben látható.
Napóleon bukása után János megelégelte a 22 évi katonai szolgálatot és nyugdíjazását kérte. Ekkor mindössze 41 éves volt. Milanóban még megfestette saját portréját, majd hintón visszament szülővárosába Ráckevére. Elsőként Juliskát kereste, aki időközben házasságot kötött Gáspár János vízimolnárral, és egy kisfiúk született, akit Jánosnak neveztek. A kapitány eltemette lelkében a régi szerelmet, de életük hátralévő része végig szoros barátsággá vált, amit 1845-ben írott végrendelete is tükröz. „Gáspár Jánosnénak született Piringer Juliannának hagyom….a kapitányi portrémat a fekete rámában, s ……minden fenn maradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem. ”Ezüst sarkantyús csizmáját pedig Juliska fiára hagyta. (Az arckép a ráckevei Árpád Múzeum tulajdonába került). Ráckevén házat, földet vásárolt, de 1824-ben ismét uniformist öltött a császár hívására és főkapitányi rangban a testőrségben vállalt szolgálatot. A gárdánál tizenegy évet szolgált majd hatvanegy éves korában végleg búcsút mondott a katonaéletnek. Letelepedhetett volna bárhol, de a szíve hazahúzta Ráckevére, ahol 1847 február 7-én halt meg. Sírja a ráckevei katolikus temetőben látható.
Petőfi – aki sokat járt a környező vidékre – nagy valószínűséggel barátjától, a ráckevei születésű Ács Károlytól hallott a híres katonáról. Ács Károly (1823-1894) a kecskeméti jogakadémia hallgatójaként 1842 körül fiatalon megismerkedett a szintén ott tanuló Jókai Mórral, és általa Petőfi Sándorral, aki ezekben az években vándorszínészként gyakran látogatott el Kecskemétre. Petőfi 1844 végére készült el a János vitézzel, és miután ismerte a huszárkapitány élettörténetét, nem kizárt, hogy Kukorica Jancsi figuráját róla formázta. 1999 óta díszkút áll Ráckeve főterén, rajta Jancsi és Iluska, akik lehet, hogy nem csupán mesehősök voltak.
A ráckevei régi temetőben egy különös útjelző táblán lévő nyíl irányába haladva egy félbetört oszlopú síremlék áll. Rajta a felirat: “Itt nyugszik Horváth Nepomuki János” ,aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse, János vitéz.
Folyt. köv.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1nos_vit%C3%A9z
https://montazsmagazin.hu/a-rackevei-horvath-nepomuki-janosbol-igy-lett-janos-vitez/
Képek:https://segits.be/janos-vitez/; http://www.petofiturakor.hu/2018/rackeve.html
