A nagyapáim közül csak az anyai nagyapámat ismertem. Néhány évig velünk lakott. Mindig Boverkámnak szólított, a fene tudja miért. Elhatároztam, hogy egyszer majd utánanézek, mit is jelent ez a szó (remélem nem csúnyát).14 éves voltam, amikor infarktust "kapott". A közértben, a kasszánál állt a sorban. Ott esett össze. Azonnal meghalt. Sonkát akart hozni nekem.

Apám pár évvel ezelőtt ment el. Köztünk amolyan igazi apa - lánya viszony volt. Apám fiatal korában focista volt, "dózsás". Biztos szerette volna, ha fia születik, bár ezt nekem sosem mondta, és nem is éreztette velem. Csupán abból sejtettem, hogy az első szülinapomra bőrfocit kaptam, aztán rugós focit, stoplis cipőt, majd csocsót. A baba nem volt a szótárában. A pálya mellett nőttem fel. Később a meccseket is együtt néztük, és jókat ordítoztunk közben. Anyám nem sokáig bírta velünk egy helyiségben. 

A férjem imádja a gyerekeit. Kicsi korukban éjjel felkelt hozzájuk, fürdette, pelusozta, ringatta, vígasztalta őket. Nálunk ő volt az anya.Imádás volt. Domival a játszótérre is ő járt, vele beszélték meg a problémákat a gyeses anyukák. Én ugyanis a játszótéri csicsergésre akalmatlan voltam. Jó  fej pasi! 

A fiam segítőkész, klassz ember. Ahogy a betegségemet kezeli, az példás. És baromi jól főz, ja, és nagyon tud szeretni. Ő is biztos jó apa lesz, efelől semmi kétségem.

Mekkora mázli, hogy ilyen pasik voltak és vannak a környezetemben.

Szóval, kedves pasijaim, boldog apák napot! Mindenkinek itt, és ott fönt is....