Középkori fürdő / Fotó:AFP

Képzeljétek el, ha ezekben a meleg napokban, munkából hazaérve nem vehetnénk egy kellemes fürdőt vagy edzés után nem zuhanyozhatnánk le. Milyen kényelmetlenül éreznénk magunkat. Felháborodunk, ha néhány óráig szünetel a vízszolgáltatás az otthonunkban. Aranyéletünk van a 21. században, hiszen mindennel felszerelt fürdőszobában végezhetjük el kisebb, nagyobb ügyeinket, többféle ruhát vehetünk fel, és nem kell aggódnunk a higiénia miatt. Létezik mosógép, víz- és szennyvízhálózat. 

Általában azt gondoljuk, hogy a (sötét) középkori Európában az emberek nemigen törődtek a testük tisztán tartásával. A 6. században élt ír szentről, Szent Fintanról úgy tudni, mindössze évente egyszer, húsvét előtt fürdött. Ugyanakkor a vikingeket például kifejezetten tisztaságmániásnak tartották, mert hetente vettek fürdőt. Sok ilyen példát találhatunk a történeti feljegyzésekben. De arról is olvashatunk, és korabeli képeket is találhatunk, hogy nemcsak évente fürödtek a középkoriak. Sokáig nagy népszerűségnek örvendtek a közösségi fürdők, ám az egyház ennek a szokásnak véget vetett, mert közölték, hogy a közös meztelenkedés ördögi dolog, ráadásul a prostituáltak is nagyon szerették az ilyen helyeket, ami ugyancsak nem tetszett az egyháznak. A sötét középkori emberek elég furcsa módon tekintettek a fürdőkre, a bujaság melegágyát és az ördög kezét látták bennük, sőt még abban is hittek, hogy ha meztelenre vetkőznek és víz éri a testüket, akkor betegségeket is kaphatnak ettől. A pestisjárvány idején azonban észbe kaptak és kezdtek rájönni, hogy a tisztálkodás inkább megelőzi a bajokat és nem előidézi azokat.

A királyok és a nemesek persze szerencsésebb helyzetben voltak, nekik volt saját szobájuk is a tisztálkodásra, így nem kellett a közös fürdőházakba ellátogatniuk. (Persze nem mindenki használta ki sűrűn ezt a lehetőséget. I. Erzsébet például havonta egyszer mosdott) Amikor már a szegényeknek is lett erre lehetőségük, nekik még nem jutott személyenként egy kádnyi fürdővíz, az egész család egy adagban fürdött. Akkoriban a kádak egyébként még fából készültek. Később aztán újra "divatba jött" a mosdatlanság, XIV. Lajos, a Napkirály például életében csak kétszer fürdött meg. A múltban úgy vélték, hogy a test tisztaságánál fontosabb a ruha tisztasága, valószínűleg azért, mert a ruha jelképezte a társadalmi státuszt. A testük többi része koszos maradt, emiatt hát hogy is mondjam, bűzlöttek, és nemcsak a szegények, a gazdagoknak sem volt éppen finom illatuk. A XVIII. századi nemesség például imádta a rizsparókát, ami állati zsiradékból, csípős szagú hajhabbal készült. És mivel rengeteg emberi végtermék folyt az utcákon (lsd. lent), ezért el tudjátok képzelni, milyen szag lehetett folyamatosan. Valahogy muszáj volt a szagokat csökkenteni, ezért apró csokrokat használtak, amelybe gyógynövényeket kötöttek, sokszor ezt a ruhára vagy csuklóra kötve viselték. Ezek az apró csokrok nagyon hasznosak voltak, hogyha az ember tömegbe került, így folyamatosan lehetett szagolgatni mások teste helyett.

Az első fogkefe 1857-ben készült el, na de hogyan tisztították akkor addig a fogukat az emberek? A középkorban már öblögettek és anyaggal dörzsölték a fogakat, egyesek pedig gyógynövényeket rágcsáltak, a kellemesebb lehellet érdekében. I Erzsébet korában pedig hamut és rozmaringot használtak arra, hogy eltávolítsák a lepedéket a fogak felszínéről. Később a borbélyok már fogorvosként is funkcionáltak és eltávolították a rossz fogakat. Az 1700-as években már tömésre és fogpótlásra is volt lehetőség.

Puha, többrétegű, illatos termékek közül válogathatunk napjainkban, ám az 1850-es évekig nem igen létezett a vécépapír. Kínában már 2200 évvel ezelőtt  használták a toalettpapírt, az mégsem terjedt el, mert az arab utazók undorítónak találták. A világ legtöbb táján gyapjút, kendert, csipkét, leveleket, köveket, botokat, faforgácsot, mohát, kukoricacsutkát és homokot használtak vécépapír címén. A legdurvább helyzet a rómaiaknál volt, mert ők szivacsot erősítettek egy bothoz, majd azt használták. Miután végeztek, a szivacsot ecetbe mártották, és jöhetett a következő személy, akinek sürgős dolga akadt, hogy utána ugyanazt a botot használja.

A fürdéshez használt szappan 3000 éve létezik, mégis ennyi idő alatt sok változáson esett át a mosószer. Az eredeti mosószerekbe még lúgot, ként, szenet, hamut és vizeletet kevertek össze. Régen az illatos mosószerek foszfátokat tartalmaztak.

Napjainkban is előfordul, hogy kauterizálást (sebek kiégetése) kell alkalmazni egy-egy sebnél, hogy elállítsák a vérzést, elzárják a nyílt sebet, és megelőzzék a fertőzést. A múltban ehhez piszkavasat használtak, amit felhevítettek, majd rányomták a sebre. Ez az eljárás ugyan piszkosul fáj, mégis életmentő, mert ezzel megelőzhető, hogy a sérült elvérezzen. A sebek kiégetésével néha még az állatharapással terjedő veszettséget is meg lehet akadályozni.

A múltban is nagyon fontosnak tartották a vizeletet, amiből rengeteg betegség kimutatható, ám a vegyszerek és a lőszer előállításához is felhasználták, de arra is akadt példa, hogy gyógyszerként megitták. Az ókori Rómában a fogfehérítésre is felhasználták a vizeletet, ami nem volt butaság, mert a vizelet lebomlásakor szalmiákszesz keletkezik.

Régen teljesen értelmetlennek gondolták, hogy a vécé külön helyiségben legyen. Az emberek vagy a természetbe jártak ki, vagy a szobájukban tartottak egy éjjeliedényt. Az edényt az ágy alá rejtették, hogy ne kelljen este kimenni, ha rájön az emberre a szükség. A Tudor házakban egy külső házat használtak erre, ahol kicsit egyedül lehettél a dolgaiddal, és egyenesen egy lyukba célozva a földbe ásott részbe érkezett a végtermék. Hogyha az éjszaka közepén jött rád a szükség, akkor ágytálakat használtak. Használat után az az éjszaka a szobában maradt a dolog. Hogyha megtelt, akkor bizony sokan csak kiöntötték az ablakon a lenti utcákra. Néha szerencsére üvöltöttek a lent járóknak, hogy menjenek el az útból.

A jómódúaknak cserép, kő, fa padlójuk volt, míg mindenki más szalmával, szárított kákával fedhette le az otthona padlóját. Amikor a káka már túl mocskos volt, akkor egyszerűen kidobták, vagy arra szórtak rá egy újabb adag kákát.

Az orvostudomány évekig használta a vérszívó állatokat, amiknek a nyála véralvadásgátló hatással bír. Az ókorban rájöttek, hogy a piócákkal könnyen meg lehet csapolni a vérmennyiséget. Ez azonban napjainkban sem kopott ki az orvoslásból, hiszen előfordul, hogy még egy-egy pióca segítségével indítják be a véráramlást.

Olyan sok parazita, ágyi poloska, légy, tetű volt a múltban, hogy azok olyan hatalmas járványokat okoztak, mint például a bubópestis. A fogadók hemzsegtek a rovaroktól. Az utazók, és egymás számára idegenek is osztoztak az ágyakon, ráadásul ismerve az akkori tisztálkodási szokásokat nem csoda, hogy az ágynemű tele volt a vérszívóval.

A középkorban az emberek megosztották egymással az edényeket. A reneszánsz korban az emberek kanállal és késsel ettek, mert a villa még nem terjedt el. A gazdag rétegnél az volt a szokás, hogy egy étkészleten osztoztak, míg a szegények csak összegyűltek a kondérnál.

FOLYT. KÖV.!

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu; wikipedia; bizzarium.com; trendmano.blog.hu;