Brutális igazsággal szembesítette amerikaiakat a néhány évvel ezelőtt az "Against Their Will" (Akaratuk ellenére) címmel megjelent könyv, amelyben a szerzők (Allen Hornblum, Judith L. Newman, Gregory Dober) a hidegháborús évek egyik legbrutálisabb orvosi kísérletéről számoltak be.

A walthami állami iskola a hidegháborús években egy titkos emberi laboratórium volt. Az iskola mentálisan elmaradt nebulói szörnyű kísérlet áldozatai lettek. Sokakkal radioaktív tejet itattak és zabkását etettek. Többüknek naponta megcsapolták a gerincét, másokat kasztráltak, elektromosan sokkoltak, LSD-vel tömtek, a hatéveseket pedig szifilisszel fertőzték meg, hogy a különböző gyógyszerek hatását felmérjék a betegség gyógyíthatatlannak tartott típusain.

A legkegyetlenebb sors az agresszív viselkedésű gyerekekre várt. Nekik a szinte kibírhatatlan fájdalommal járó lobotómiát kellett elszenvedniük. A lobotómia lényege, hogy az agy homloklebenyét szétroncsolják, ami teljes szellemi leépüléssel jár, de a beteg megnyugszik utána. Az embertelen műtét hatásait még a harmincas években csimpánzokon fedezték fel, 1949-ben a feltaláló, Egas Moniz portugáliai idegsebész orvosi Nobel-díjat is kapott érte.

Szörnyű körülmények között éltek a New York-i Staten Islanden található Willowbrook állami iskola diákjai is, akiket az 50-es évektől egészen a 70-es évekig hepatitis vírussal fertőztek meg, az ehhez szükséges anyagot pedig más fertőzött betegek ürülékéből vonták ki.

Még ma is megvan a Miki egeres órám, amit ott kaptam” – elevenítette fel emlékeit a 72 éves massachusettsi Charlie Dyer, a Fernald Állami Iskola egykori tanulója, aki 1954-ben tizennégy évesen került be egy „sajátos nevelési módszereket” hirdető állami intézménybe. (Ő és hét testvére részeges anyjukkal éltek. Charlie akkor az iskola legrosszabb tanulójának számított.) A szellemi leépülést megúszó férfi csak negyven évvel később szerzett tudomást arról, hogy ő és azok a társai, akik szellemileg nem épültek le, a kivételezettek közé tartoztak.

„Az otthon leélt pokoli évek után nekem az a környezet csodálatos élmény volt. Úgy éreztem ott magam, mintha mindig karácsony lenne. A Red Sox meccseire jártunk, játszottunk, szórakoztunk, ajándékokat kaptunk" – mesélte a férfi.

Charlie gyerekként nem jött rá, hogy valójában mi folyik az intézményben. „Természetesen mi is sejtettük, hogy az iskolánkban valami nincs rendben, hisz a kísérletek megnyomorított áldozataival naponta találkoztunk, és láttuk, hogy sokuknak az állapota egyik hétről a másikra drasztikusan megromlott, de gyerekek voltunk. Nem tulajdonítottunk ennek nagyobb jelentőséget, azért sem, mert többségünk szörnyű nyomorból került oda be, s annak örült, hogy végre jobbra fordult a sorsa” – állította. Egyebek között az ő megfigyeléseit is felhasználta az Akaratuk ellenére című  könyv három szerzője.

A nyugdíjas kamionsofőr kb. harminc másik egykori társával 1998-ban pert nyert, és fejenként 30 ezer dolláros kártérítést kaptak. Ami a legjobban zavarja, hogy gyerekkori „gyengeelméjűsége” a mai napig orvosi kartonja részét képezi. Charles Dyernek az intézmény falain kívül új életet kellett kezdenie, amelynek része volt az írni-olvasni tanulás is, mivel erre ott nem tanították meg.

A megtalált kutatási anyagokból kiderült, hogy a New York-i és New Jersey-i szegényházak, valamint az iowai és ohiói katonaiskolák is azok között voltak, ahol a Mengelének tuljadonított módszerekkel kísérleteztek a kiszolgáltatott gyerekeken. A mintákat a New York-i Bellevue Kórházba küldték további elemzésekre.

„Az biztos, hogy a kísérleteket több ezer gyermeknek kellett elszenvednie, de azt senki sem tudhatja meg, hogy pontosan hányukat is kínozták éveken át, mert ilyen adatok egyszerűen nincsenek” – nyilatkozta a könyv egyik szerzője, Judith L. Newman. „A kis szerencsétleneket úgy kezelték, mint eldobható terméket, hiszen az állam szerint ők sérült, tehát nem kívánt embereknek számítottak” – mondta Allen Hornblum, a másik szerző.

A szerzők szerint a kísérleteknek két oka volt, és mindkettő a hidegháborús korszak jellemzője. Egyrészt a Szovjetunió nukleáris és biológiai fegyverkezésétől való félelem, másrészt a gyógyszeripar robbanásszerű fejlődése. A korszak sok kutatója ráadásul úgy gondolta, a társadalom nem teljes jogú tagjaival szemben (börtönlakók, árvák, feketék, elmebetegek) megengedhetőek ezek a módszerek, ha ezáltal halálos, fertőző betegségek ellenszerét fedezik fel. Az amerikai kormány csak az 1970-es években korlátozta a gyermekek „használatát” az orvosi kutatásokban.

FOLYT. KÖV.!

A bejegyzést a theepochtimes.com, borsonline.hu nyomán állítottam össze. Kép forrása: amazon.com; alfahir.hu;

Ha tetszett az írásom, kérlek lájkold ! �

Ha esetleg nagyon tetszett, kérlek oszd is meg! ❤️

Köszi, hogy itt jártál! �

Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod itt: http://moravcsikandi.blog.hu/