Folytatom a megkezdett, híres/hírhedt nőket bemutató, valamint az elsősorban nőket érintő témákkal foglalkozó posztjaim sorát.

A szülés az ősi kultúrákban mindig spirituális aktus volt, összekapcsolt múltat, jelent és jövőt. A szülésről szóló mítoszok szerves részei a mai napig élő újjászületési rituáléknak. Sok teremtésmítoszban az isten vagy az istenanya lelket lehel egy agyagfigurába, vagy más, isteni kéz által formált tárgyba, segítségül hívva a természet összes erejét. A keresztényeknél Krisztus születésének ünnepe központi helyet foglal el a vallási ciklusban. Az ismert azték Születés-Istennő figuráján a világ összes asszonyának ereje, és minden isten anyákat segítő ereje megjelenik. A guatemalai bábák egy különleges furulyán játszanak vajúdás alatt. A bába a furulyaszóval az ősök szellemeit hívja az anya és a gyermek megsegítésére. 

A legősibb társadalmakban a szüléssel szemben a közösség közömbösen viselkedett, a szülőnőt magára hagyták, teljesen egyedül kellett világra hoznia a gyermekét. Gyakorlatilag a 20. század elejéig csak ritka esetben tartották fontosnak, hogy orvos is jelen legyen a szülésnél. A gyermek születése mindig az asszonyok körében folyt le, női területen, ahonnan a férfiakat kizárták, és az asszonyok nagyanyáik tapasztalatait használták fel.

Ókor és középkor

Az ókori Görögországban az anya egy párnázott széken ült, egy másik nő karjára támaszkodott, míg a bába a földön guggolva várta, hogy felfoghassa a gyermeket. A középkori Európában az asszony barátokat és szomszédokat hívott, hogy segítsék őt szülés alatt és gondozzák a gyermekágyas napokban. Ezeket az asszonyokat úgy emlegették, mint "az Úr Nővérei", - angolul God Sibs, vagy Sisters in God. A férfiak elhagyták a házat, a nők pedig átvették az irányítást. A God Sib kifejezés fokozatosan átalakult, mára gossip (pletykafészek) lett belőle. A történelem során a szülés mindig a nők munkája volt, és minden asszonytól elvárták, hogy tudja, mit kell tennie. A bábák házról-házra jártak szülőszékükkel, és rendszerint a maguk gyűjtötte gyógyfüveket vagy más gyógyszereket tartottak maguknál. Ezek egy része főleg varázsszerként hatott. Az egyik ilyen szer a szenteltvíz, amibe olyan papírdarabkát áztattak, amelyre ima, vagy bibliaidézet volt írva. Ha ezt az anya megitta, a szülés meggyorsult. Voltak olyan szerek is, amelyek valóban tartalmaztak szülést segítő hatóanyagokat. Bizonyos praktikák, mint például a járkáltatás, a has és a derék dörzsölése, üvegbe fújatás (fújás közben a hasizmok nyomást fejtenek ki a méhre, ezzel a méhlepény könnyebben távozik) hatékonyak voltak a szülés felgyorsításában.

Jamaikában a hagyományos bábák (a "nanák") egy olyan keveréket- "öt fűszer teát"- használnak, aminek biokémiai elemzése során kiderült, hogy erősíti a méhösszehúzódásokat. A malajziai bábák közt elterjedt a kiszárított macskaméhlepény alkalmazása. Ha a szülés nagyon lassú, ezt vízben feloldják és megitatják az anyával. A szer hivatásos szülésznők szerint is jó hatással van az elhúzódó szülésre. Dél-Amerikában és Malajziában a bábánál van egy különleges formájú palack, amibe az asszonynak akkor kell belefújnia, ha a placenta nem akar megszületni. A fújás közben s a hasizmok nyomást fejtenek ki a méhre, ami elősegíti a méhlepény könnyebb távozását. A legtöbb módszert varázslásnak tekintették, ezek jó részét a katolikus egyház tiltotta, pedig az eszközök, gyógyszerek a bábák sok évszázados gyakorlata alapján formálódtak olyanná amilyenek.

Újkor

A szülést minden családban ünnepi eseményként tartották számon. Ennek főleg az asszonyok között volt nagy jelentősége, hiszen erősítette a női közösséget, és az egymás iránti kapcsolatokat. A szülés szociális jellege hangsúlyosabb volt Észak-Amerikában a 18. és a 19. század folyamán, amikor megindult a bevándorlás Európából. A szekereken, fakunyhókban és kis faluközösségekben élő asszonyok egyre távolabb kerültek női rokonaiktól. Emiatt a közeli farmokon lakó asszonyok segítettek egymáson, mert tudták, hogy amikor majd ők szülnek, őket is a szomszédok fogják segíteni: ágytakarót és gyermekruhát varrtak, átvállalták a házimunkát és a gazdaság gondjait addig, amíg az anya újra munkaképes nem lesz. Amint azonban a bevándorlók megvetették a lábukat az új kontinensen, és sikereket értek el a gazdasági életben, elpártoltak az európai szülési módot képviselő bábáktól és férfi orvosokhoz fordultak.

A szülészeti praxis nagyon vonzó volt a korabeli orvosok számára, mert, ha egy családban már világra segítettek egy gyermeket, nagy volt a valószínűsége, hogy a család háziorvosává is válhattak. Ha orvost hívtak a szüléshez, akkor is kívánatos volt, hogy legalább egy nő jelen legyen, és segédkezzen. Ha csak kevés asszonyt tudtak segítségül hívni, akkor a férjre is szükség volt: az anya az ő ölében ülve adott életet a gyermeknek.

Szülés az uralkodó családokban

Elsősorban az angol és a francia királyi udvarban volt népszerű szokás, hogy a trónörökös születése nyilvános eseménynek számított, amelyet csupán a kiváltságosok tekinthettek meg, például a királyi udvar legmagasabb rangú nemesei, és a különösen fontos vendégek. A versailles-i palotában például a királynő hálószobája volt az egész palota egyik legnagyobb terme, éppen azért, hogy elférjen benne a nézősereg. Feljegyzések szerint Marie Antoinette-et majdnem összenyomta a közönség szülés közben, a nagy tömegben alig lehetett levegőt kapni, a nézők közül pedig többen a szekrény tetejére másztak, hogy lássák a világrajövetelt. Angliában pedig Modénai Mária királynő 200 néző előtt adott életet 1688-ban gyermekének.

Ennek a furcsa szokásnak a lényege, hogy a jelenlévők a saját szemükkel láthatták, hogy valóban megszületett a trónörökös, nem csupán egy elcserélt gyermeket kiáltanak ki magukénak. Az utódlás kérdése akkoriban mindennél fontosabb volt, így annak bizonyítása, hogy tényleg megszületett a királyi gyermek, és az történetesen fiú, a későbbi trónra lépés legitimációja szempontjából komoly jelentőséggel bírt.

Az angol királyi családnál sokáig szokás volt, hogy nem vonultak be a kismamák a kórházba szülni, hanem a Buckingham palotában hozták világra a gyermeküket. Vilmos herceg volt az első trónörökös, aki 1982-ben szülészeten jött világra.

Szülési pozíciók

A vízszintes szülési pozíció ritka a hagyományos kultúrákban. Az afrikai asszony, aki négykézláb áll, a kezével egy tuskón támaszkodik, megteheti, hogy előre-hátra ringassa magát, miközben a háta mögött égő tűz melegíti a gátat.

Más esetben az anya guggolhat, átölelve egy fatörzset, vagy egy földbe vert karót. Ez az afrikai szokás folytatódott a karibi rabszolgák körében. Minden cukornád-ültetvényen volt egy olyan fa, amit mindenki csak "szülőfaként" ismert. Amikor az anya úgy érezte, hogy eljött a szülés ideje, ő, és két másik nő kilépett a cukornádvágó rabszolgák hosszú soraiból, és a szülőfához mentek.

A bábák a táncot is alkalmazták - ez a mozgás hivatott arra, hogy elősegítse a magzat fejének a leszállását és elfordulását, valamint, hogy jó kontrakciókat váltson ki. Egyiptomban a beduin-arab asszonyok ma is megtanulják a medence mozgatásának bizonyos módját, ami segíti őket a szülésben is. Ha egy asszony szül, egy társa körbetáncolja őt, és arra bíztatja, hogy hasonlóan forgassa a medencéjét, így segítsen gyermekének. A hastánc tehát korántsem pusztán egy lokálokba való műsorszám, vagy idegenforgalmi látványosság, hanem az asszonyok életet adó erejének jelképe.

A leggyakoribb az a pozíció, amit az indián istenanya-szobor is mutat: az anya áll, az őt segítő asszony pedig, - egy kicsike figura - a lábainál kucorog a földön, hogy felfogja a gyermeket. Talán ez az a kép, ami leginkább kifejezi: az asszony a szülés főszereplője, segítője pedig alkalmazkodva és alázattal szolgálja a természet (az Istenanya) erejét.

FOLYT. KÖV.!

Források: nice.hu; napidoktor.hu; http://www.origo.hu/tudomany/elet/20020103aszules.html; pixabay.com (kép);