Bizonyára pimasz kezdés egy ilyen komoly témájú bejegyzés elejére, de mit tegyek, nekem Rabindranáth Tagore nevéről nem a nagy indiai költő jut először eszembe, hanem a fiatalkori iszogatások, mikor a részegség mértékét R.Tagore nevének kimondásával mértük. Kínos. Rég volt. Elkezdem újra, ahogy illik.

Rabindranáth Tagore 1861. május 7-én (159 éve) született Kalkuttában, egy nagy múltú, eredetileg hindu család sarjaként. A népszerű család Pir Ali, hajdani uralkodótól jelentős földbirtokot kapott Dzsorasanko környékén, ez a birtok alapozta meg a család vagyonát. A birtok ára az áttérés volt, így a későbbiekben mint “pirali” bráhmanák váltak hírhedtté. A család ugyan tartotta a hagyományos hindu bráhmanák formaságait, de szabadon társultak a muszlim körökkel is. Áttérésük miatt mind a rokonság, mind a hindu közösség elhatárolódott tőlük.

Az ifjú Tagorét többnyire szolgák nevelték fel, anyja gyermekkorában meghalt, apja folyton úton volt, a családban mindig fontos volt a képzettség s a hagyományos kultúra ismerete, illetve a bráhmanák kultúrájának spirituális és gyakorlati elsajátítása. Rabindranath 1873-ban kapott apjától beavatást a *Brahmo-szamádzs vallásos mozgalmába. Apja egy vallási és társadalmi reformtársaság vezetője volt. Az indiai hagyományok, a szanszkrit irodalom tudósa, a politikai életben is nevezetes férfi. A családi otthonban a gyerekek a felnőttekkel együtt olvasták rendszeresen a hindu vallás ókori szent iratait, az "Upanisad"-okat. Rabindranath iskolás korában már biztonságosan verselt bengáliul, szanszkritul és angolul. Házukban élénk kulturális élet zajlott, otthont adott számos irodalmi folyóirat publikálásának is. 

17 éves korában apja Angliába küldte, hogy jogot tanuljon, de a jogtudomány alig érdekelte, a joggyakorlathoz pedig semmi kedve sem volt. Megtanulta, amit otthon elvártak tőle, de lelkesen vetette rá magát az angol irodalomra és a zenére. Később nemcsak több hangszeren játszott, hanem előbb ismert verseket zenésített meg, majd maga komponált olyan dalokat, amelyeknek ő írta a szövegét is. Ezek máig népszerűek, országszerte éneklik őket. Amikor hazatért, egy hindu mitológiai tárgyú zenedrámával lépett az irodalomba és a művészeti életbe. Itt írta első verses kötetét is, amely Összetört szívek címen jelent meg. Hazatérése után, 1880-ban indította az Új élet című magazint. Egyre gyakoribb szereplője lett az indiai irodalmi életnek, sorra jelentek meg művei, költői pályafutása is ekkor kezdődött. 

1883 decemberében, apja döntésére házasságot kötött az akkor kilenc éves Mrinalinivel, akitől öt gyermeke született, de Tagore nem sok időt tudott családjának szentelni, mert költői és politikai munkássága mellett a családi birtokok irányítása is rá hárult. Ambivalens érzésekkel viszonyult a családhoz. egyrészt odaadó ragaszkodással gondolt feleségére és gyerekeire, másrészt megszűnt számára a családtagok önálló individuuma, s egyre inkább saját életének részévé váltak.

A nyolcvanas években egyre intenzívebben vett részt a politikai életben is. Támogatta a függetlenségi mozgalmakat, de furcsa módon angolokkal együttműködve szerette volna megvalósítani India függetlenségét. Az évek során be kellett látnia, hogy ez lehetetlen.

1901-ben kezdett hozzá nagy álmának, a sántinikétani ásram és egyetem létrehozásához. Tervei szerint ebben az oktatási intézményben a művészetek mellett a tudományok különböző ágai is helyt kapnak, s az oktatás hindu alapokon zajlik. A birtok Kalkuttától százhatvan kilométernyire északra feküdt. Sántinikétan szó jelentése a “béke otthona”. Tagore arra törekedett, hogy ne csak nevében, hanem szellemiségében is olyan békés helyet teremtsen a világban, ahol a művészet és a tudomány a legfontosabb. Az intézmény azóta is működik, sok kiválóságot indított útjára, többek között Indira Gandhi is itt tanult. A költészet mellett Sántinikétan tette világhírűvé Tagorét.

1915-ben megismerkedett Gandhival, aki akkor tért haza Dél-Afrikából. Tagore ekkortájt már Sántinikétanban élt, s egy időre Gandhi is csatlakozott hozzá. Bár tisztelték és szerették is egymást, nézeteik nem voltak azonosak. Gandhi angolellenes volt, céljait európai segítség nélkül kívánta megoldani, életvitelében puritán és lemondott volt. Nagy elszántsága tiszteletet ébresztett az emberekben, s bár sokat tett India felszabadításáért, a politikai életen túl szigorú életvitelének kevés követője akadt. Tagore könnyebben elfogadható volt az indiaiak számára.

Ő az első nem európai irodalmi Nobel-díjas, 1913-ban kapta meg az elismerést. A kilencszázhúszas évek utazással teltek, szinte körbejárta az egész világot. A Nobel-díj előbb széles körű figyelmet, majd irodalmi világhírt hozott a számára.

A Nobel-díjas költő 1926. októberében érkezett Magyarországra. Talán a sok utazásnak tudható be legyengült egészségi állapota, így bécsi orvosa tanácsára kereste meg Korányi Sándor professzort, a neves szívspecialistát. Tagore október 26. és november 12. között tartózkodott Magyarországon, Balatonfüreden gyógykezelték, ahol sétány őrzi emlékét -, és erről versben is megemlékezett. Egyik első fordítója Babits Mihály, aki a világhírű költőt Szent Ferenchez hasonlítja.

Budapesten előadást tartott az indiai filozófiáról, találkozott magyar írókkal és tudósokkal, s Magyarország kormányzója, Horthy Miklós is fogadta. 

Baktay Ervin két könyvet is írt a költőről, majd 1926-ban látogatást tett a sántinikétáni Visva-Bhárati Egyetemen. Tagore 1927-ben meghívta az iszlám tudományok akkor már világhírű tudósát, Germanus Gyulát Sántinikétánba, hogy vegye át az egyetem iszlám tudományok tanszékének vezetését. A professzor első feleségével, Hajnóczy Rózsával érkezett, és több évig maradtak Indiában. Sokan közülünk G.Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz c. művéből ismerte és szerette meg Indiát. 1930-ban két magyar festőnő érkezett Sántinikétánba, **Sass-Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet, akik egyéni látásmóddal ábrázolták a költőt és az indiai tájat, embereket. Boglár Eta, aki indiai férjével élt Sántinikétánban, az egyetem könyvtárában dolgozott, fordításaival számtalan dokumentummal gazdagította a magyar Tagore-kutatást.

Tagore utolsó éve (1940) gyötrelem volt, noha művészileg gazdag időszakot élt meg, az egészsége drasztikusan megromlott. Ősszel összesett és hatvan órán keresztül volt kómában, telefon nem lévén Sántinikétanban, többnyire orvosi segítség nélkül. Következő nyáron, július 25-én hagyta el Sántinikétant. Kalkuttába indult, vissza az atyai házba. Búcsúzáskor az egész ásram a háza köré gyülekezett, a költő azonban túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy munkatársaihoz vagy tanítványaihoz akár néhány szót is intézzen. Tanítványai a lába porát sem merték levenni – ami a tisztelet és a követés, az alázatos tanítványi helyzet kifejezése – nehogy megzavarják vagy fárasszák.

Két héttel később 1941. augusztus 7-én délután, Észak-Kalkuttában, a ház egy felső szobájában, ott, ahol született, eltávozott Rabindranath Tagore. 80 éves volt.

Otthon és a nagyvilágban nagy hírű tekintély volt, de egyik indiai politikai árnyalattal sem tudott egyetérteni. A békés szabadságvágy gyanús a harciasok előtt, még gyanúsabb a szabadság ellenfeleinek szemében. Közben otthon is, a nagyvilágban is a legolvasottabb írók, költők közé tartozott. És reménykedve bízott a - békésen eljövendő - nemzeti szabadságban.  

Folyt. köv.!

* Brahma Szamádzs A Rám Mohan Roj alapította vallásos nemzeti mozgalom, mely a hindu és keresztény hagyományokat igyekezett hindu szellemben egyesíteni. Nézetük szerint a túlburjánzó szertartások felszínessé tették a hitet és vallásgyakorlást, ami így érthetetlennek tűnt a nyugatiak számára. Ezért elsődleges céljaik közé tartozott, hogy európaiak számára is megnyissák a hinduizmus kapuit.

** https://moravcsikandi.cafeblog.hu/2017/03/23/ket-magyar-festono-rabindranath-tagore-santiniketani-egyetemen/

Forrás: wikipedia.org, wikipedia.hu; YouTube; balatonlike.hu

https://www.nobelprize.org/prizes/literature/1913/tagore/biographical/, https://terebess.hu/keletkultinfo/tagorevers.html; 

http://bhaktipedia.org/magyar/index.php-n=lexikon.brahma_szamadzs.html

A mostani bejegyzés némiképp hasonlít az előzőhöz. Mi Olaszország fanok vagyunk, évek óta keresztül-kasul járjuk az országot. Emlékeztem, hogy ott több helyen van a rómaihoz hasonló, kissé bizarr látnivaló. Mi csak ezt a kettőt láttuk, és miután az előző elég népszerűnek tűnt, gondoltam megosztom másikat is. Így hát elővettem a jegyzeteimet...

A San Bernardino alle Ossa egy milánói templom a Santo Stefano Maggiore szomszédságában. Legizgalmasabb része a nyolcszögletű templom egyik mellékkápolnája a Capella Ossario (Csontház), amelynek falait emberi csontokból álló bizarr dekoráció borítja. A 13. században a szomszédos temető megtelt, ezért kiásták a régi csontvázakat, és elhelyezték egy épületben. A szűk, de magas mellékkápolnában megszámlálhatatlanul sok emberi csontot halmoztak fel.  A legenda szerint a csontok azoknak a katolikus vértanúknak földi maradványai, akik Milánói Szent Ambrus (Trier, 339 – Milánó, 397. kormányzó, majd Milánó püspöke, egyháztanító) idejében az ariánusokkal (arianizmus: Arius által alapított krisztológiai eretnekség és iskola, mely szerint a Fiú nem egylényegű az Atyával.) folytatott háborúskodás során vesztették életüket. Egy másik változat úgy szól, hogy azoknak a milánói harcosoknak a csontjai vannak itt, akik a keleti gótok elleni harcokban estek el. A legvalószínűbb feltevés az, hogy a csontok a megszüntetett közeli temetőből származnak. A templom boltozatán látható hatalmas freskó Sebastiano Ricci 1695-ből származó alkotása: „Angyali üdvözlet".

Több kápolna is van Európában, amelyekben dekorációként használták a csontvázdarabokat, az elhunytak földi maradványait épületbelsők díszítésére, vagy éppen az épület létrehozásához. A legtöbb esetben, mint itt is, az ok csupán a helyhiány volt, nem tudták hová eltemetni a holtakat, vagy ki kellett üríteni egy-egy temetőt. Milánóban a San Bernardino alle Ossa templom a 12. században épült román stílusban, 1679-ben, és egy tűzvész után 1750-ben is átalakították. A legérdekesebb része a templomhoz kapcsolódó kápolna, a Csontház, amely szintén emberi csontokat használt fel a falak egyfajta díszítéséhez. A terem legnagyobb részében semmi különlegeset nem tapasztalunk a csontok elrendezésében, egyszerűen szépen egymás mellé vannak pakolva. Azonban két nagy egységben úgy rendezték el őket, hogy a koponyákból keresztforma rajzolódjon ki. A főtemplomban nincs említésre méltó látnivaló, inkább csak érdekes, mint szép. 

Aztán jól aludjatok! Álmodjatok szépeket! :)

 Folyt.köv.!

Forrás: Wikipedia, https://www.erdekesvilag.hu/, Katolikus Lexikon, saját jegyzeteim,

Képek forrása: https://commons.wikimedia.org/, https://www.milanreview.com/

Hat hét. Eddig kábé ennyi idő telt karanténban. Bevallom, nem én számoltam ki, a barátnőm mondta. Hiszek neki, de nem mindegy? Rengeteg. Próbálom elfogadni a helyzetet, de olyan nehéz. Barátaim mindenféle tippeket adtak, hogy minek is tekintsem ezt az időt. Megpróbálom, de nem tehetek róla, nem megy. Legjobban a tavaszra tervezett  utazásunkért fáj a szívem. Most kénytelen vagyok beérni a decemberi római képekkel, illetve előkerültek a régebbi Olaszországban készült felvételek is. Köztük a római Santa Maria della Concezione, a Via Veneto-n található kapucinus templomról készült fotó is. Több szempontból is érdekes ez a templom, nem is egyszerúen érdekes, inkább hátborzongató. Noha sokan ismerik az örök várost, ez a templom valahogy nincs a köztudatban.

Az első templomot VIII. Orbán pápa és testvére, Antonio Barberini kapucinus püspök támogatásából, Antonio Casoni építész tervei alapján építették a 17. században. A kapucinus püspök volt az első, akit ebben a templomban temettek el. A létesítmény az újkorban még monostorként működött, és a város összes kapucinus testvérének maradványait is a kriptájában helyezték el. 

A kripta aljzatát a Szentföldről származó föld fedi, falait pedig mintegy négyezer kapucinus barát csontja borítja, amelyek 1500-1870 között kerültek ide. Amíg volt hely, addig a tetemeket egymás mellé helyezték, azonban amikor elfogyott a hely, kezdték a szerzetesek csontjait a falakra rögzíteni, különféle mintázat alapján. A falakat barokk és rokokó mintában kirakott csontok és csontvázak borítják. Meglehetősen bizarr látvány, olyan, mintha maga a Sátán lett volna a dizájner. Csontok hevernek mindenütt, néhol szerzetesi csuhában eltemetett maradványokra bukkanunk. Több ezer szerzetes csontjai találhatók a templom alatt. A kutatások szerint vannak csontok melyek a templom építésénél is korábbiak, a kutatók 1528 és 1870 közé teszik az az időszakot, melyben a kapucinusokat ide temethették. A Cripta dei Cappuccini több mellékkamrából áll, melyeket egy folyosó köt össze. A kamrákat azokról a csontokról nevezik el, amelyből a legtöbbet használtak fel a terem díszítése során, így létezik Koponyák terme, stb. elnevezésekkel. Néhol az elhunytak neveit is fellelhetjük a díszítésekben. Ezekből az iratokból tudjuk, hogy a maradványok között van VIII. Orbán pápa három unokája is. Találunk itt egy hölgyet a felsorolásban Barberini hercegnő személyében, aki egyik kezében egy sarlót, a másik kezében egy mérleget tart. A maradványok elhelyezése, ill. dekorációként való felhasználása valószínűleg az 1700-as évek terméke, és feltételezések szerint Franciaországból szökött kapucinus szerzetesek munkája. Szintén csak feltételezés, hogy a szent föld érinthetetlensége és szentsége az, mely arra ösztökélhette a szerzeteseket, hogy maradványaikat ne közvetlenül a földbe temessék.A kriptában egy emléktáblán olvasható: “Voltunk, mint te, leszel, mint mi…”. 

Hátborzongató érzés fog el bennünket, mintha bent a halállal találkoznánk. Valahol olvastam, hogy "A kapucinusok kriptája ugyanakkor üzenetet hordoz. Nem kisebb célközönségnek, mint magának az emberiségnek."

A kompozíció célja világos: "rádöbbenteni az embert az élet rövidségére, tettekre buzdítani és jobbá tenni a világot. Bármit is érünk el a földi létünk során, a halál után mindannyian ugyanúgy egyenlők és boldogok leszünk. Az emberi mulandóság az egyetlen olyan dolog, mely visszafordíthatatlan amióta világ a világ."

 FOLYT. KÖV.!

Forrás: Wikipedia, a templom weboldala; 

Képek: https://www.tripadvisor.co.hu/

http://www.romaincamper.it/

https://hu.pinterest.com/

“Az élet kihívás – fogadd el!” (Teréz anya)

Reggel van. Felkelek. Ránézek csuklómon lévő okosórára, vajon  mennyit aludtam? Három óra, 15 perc. Nem sok, de nem is kevés. Meglátjuk, ma mi vár rám. Ismerős gondolatok? Magyarországon mintegy harmincezer ember kel fel nagyjából efféle gondolatokkal minden reggel. Ne félj, hamarosan megkapod a választ. Kikecmergek az ágy szélére, és már tudom is, mi vár rám. Mindegy. Lássuk, mit hoz a mai nap...   

Április 11-én, dr. James Parkinson születésnapján, tartják világszerte a Nemzetközi Parkinson-kór Napot. A betegség jelképe a piros tulipán. James Parkinson angol orvos és természettudós 203 évvel ezelőtt, 1817-ben írta le először a korábban paralysis agitans néven ismert betegség tünetegyüttesét. Ma Magyarországon kb. 30 000 ember él Parkinson-kórral, de a prognózis szerint 2030-ra a betegszám megkétszereződésével kell számolni. A második leggyakoribb úgynevezett degeneratív idegrendszeri betegség az Alzheimer-kór után. A kórkép nagyon változatos tüneteket okoz – ezek között a mozgászavar tünetei a legjellemzőbbek és legismertebbek. A betegség előrehaladott szakaszában a betegeket leginkább az teszi próbára, hogy kiszámíthatatlan a mozgásuk, nem tudják tervezni napjaikat, egyre inkább segítségre szorulnak. Kommunikációs készségük, beszédük, írásuk romlik.

Nekem ez még odébb van, de nem árt felkészülni és kihasználni még az időt. Javaslom minden sorstársamnak, tegye meg, amit még szeretne: unokázzon, fessen, sportoljon, utazzon stb., amíg lehet. Nagyjából tudjuk, milyen lesz a vége. Fel tudunk készülni. Egyik ismerősöm, aki alzheimeres, mikor meg tudta a diagnózist, naplót kezdett írni, amíg még tud magáról, amíg még érti, mi történik vele, amíg még van ideje, amíg még lehet. 

Amíg még lehet. Nekem is ez lebeg a szemem előtt. Amíg még lehet. Az egyik mantrám, örökké észben tartom. A másik pedig: Legyen úgy! Trenírozom magam, hogy elfogadjam a betegségem, hogy ne bolonduljak bele,

Egy alkalommal, mikor rehabilitáción voltam, a szobatársam egy előreharadott állapotú parkis néni volt. Ha ránéztem, még csak el sem keseredtem. Az élet megmutatta mi vár rám. Egészen közel hozta. Ez is egy üzenet volt. Amikor a családom először jött látogatni, kacagva mutattam meg a nénit. Nézegessék csak, ilyen leszek én is. Legyen idejük felkészülni.

A betegség okozta tehetetlenség hozta elő a grafomániámat. A kapott diagnózis után a hangulatom depresszió közeli volt, sokszor úgy éreztem eluralkodik rajtam a „feladom, nem bírom tovább!” érzés. Ez eltartott egy ideig, aztán, mint Münchhausen báró esetében, aki  a parókája copfjánál fogva húzta ki magát az ingoványból, én is megpróbáltam kihúzni magam a deprimált állapotból.  

Tervet dolgoztam ki az előttem álló időszakra.

Az első, ami eszembe jutott, hogy küzdeni márpedig muszáj. Szóval a lényeg a stratégia helyes megválasztása, és ha a háborút nem is, de döntő csatákat meg lehet nyerni kellő küzdeni akarással. Harcolni, küzdeni mindig érdemes és kell is. Nem feltétlenül csak magamért, hanem a családomért, akiknek szükségük van rám: a férjemért és a fiamért. Szegények teljesen kibuktak a hektikus viselkedésem okán. Érdekes, mondhatnám tanulságos volt a tapasztalat, amiket a rokonaim, barátaim, ismerőseim kapcsán szereztem. A körülöttem élők erősen megrostálódtak, mondhatnám kicserélődtek. Voltak, akiktől segítséget vártam, nem kaptam, azonban lettek ismeretlenek, akik lelki támaszt nyújtottak. Így aztán megtörtént a természetes kiegyenlítődés.    

Az életem nem szól másról, mint a betegséggel folytatott harcról: küzdés a viszonylag normális életért, és bizakodás a tudományos kutatásokban.

Egyszer, hátha … . 

Sok híres ember küzd, küzdött ezzel a betegséggel, köztük Orbán Ottó (1936-2002) költő is.

"A Parkinson-kór. Sokat tud, még többet nem tud róla az emberiség az ő nagy tudományával. Tudjuk, mert látjuk, milyen tüneteket okoz, de nem tudjuk, hogy őt magát mi okozza. Tudjuk viszont azt, hogy hova ereszti gyökerét a betegség – az agy egy meghatározott részébe, melyet nem sok jót ígérőn substantia negrá-nak, azaz némi ironikus szabadsággal fordítva a kifejezést magyarra, fekete lényegnek, valódi jelentése szerint fekete anyagnak mondhatunk. Arról, hogy az agynak egy bizonyos részét miért éppen így hívják, sejtelmem sincs, ahogy a betegséggel kapcsolatban föltehető számos más kérdésre sem tudnék válaszolni, nem lévén hisztérikus hipochonder, aki tájékozottabb a szakirodalomban, mint az orvosai, hanem csak egy közönséges, mezei szerencsejátékos, aki kifogta, hogy a bajban is stílusosan fogalmazzunk, a Fekete Pétert. Csak annyit tudok a témáról, amennyi az idők során rám ragadt. A Parkinson-kór esetében az történik, hogy az agynak e meghatározott területén valamilyen okból pusztulásnak indulnak azok az idegsejtek, melyek korábban három műszakban termelték a dopamint. A dopamin az idegpályák ingerületvezetését segítő anyag, melynek hiánya komoly mozgászavart okoz: a parkinsonos beteg a saját akaratától függetlenül hol reszket, hol lebénul. Az orvostudomány nagyot lépett előre, amikor rájött arra, hogy a dopamint kívülről, gyógyszer formájában is be tudja juttatni a szervezetbe. Ez a gyógyszerelés mint kezelés hosszú évekre megoldást kínál, nekem az első tíz betegévemet nagyban megkönnyítette. Persze a szorítóba lépő beteg még nem fogja föl igazán, hogy ki az ellenfele. Jimmy „Ironfist” Parkinson nehézsúlyú profi boxbajnok, gyilkos erejű és minden várakozást fölülmúló állóképességgel bíró versenyző, az ő mérkőzései nem tizenkét menetesek, tízezer menetnél ő alább nem adja, másképp szólva, a mérkőzés élethossziglan tart, és csak kiütéssel érhet véget. Az ilyet, hogy mit jelent a „sírig tartó” mint időhatározó, az ember nem tudja igazából fölfogni. Hallja, hallja, de valójában elereszti a füle mellett." részlet Orbán Ottó: Agyafúrt költő II. művéból.

Az én harmadik mantrám, gyakorlatilag a tervem további része: Orvos, gyógyszer, mozgás, meditáció.

Az orvos és a gyógyszer egyértelmű. Az ajánlott mozgásformák közül javallott: gyógytorna, tánc, tai chi. Kevésbé javallott, de nekem ez vált be: BOKSZ Terápia.

(Majdnem) mindegy, hogy mit csinálsz, csak csináld! Fogadd el a helyzeted! És mozogj! Kösz Parkinson, hogy rájöttél, hogy milyen betegséggel van dolgunk! Kösz sors, hogy nekem adtad, rosszabb is lehetne! Utolsó tanácsom  minden parkisnak, hogy ezt az imádságot vésse az eszébe!

Assisi Szent Ferenc imája

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

 Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen. 

FOLYT. KÖV.

Már jó ideje nem írtam az életünkről. Ha jól számolom ez már a 4. házassági évfordulónk a diagnózis óta, de már a 6-7 együtt töltött évünk, ha az első tünetek megjelenésétől számolom az éveket. Szóval a 4. év, ha humoros szeretnék lenni azt mondanám, hogy ennyi ideje élek bigámiában. Csak annyi aprócska különbség van a valódi és a mi kis háztáji bigámiánk között, hogy nálunk csak a férjemmel választottuk egymást, a Parkival nem.

Más választásom nem lévén, megbarátkoztunk. Együtt utaztunk Barcelonába, Pisába, Krakkóba, Nápolyba és Rómába. Miatta kezdtem bokszolni, és miatta fogok februártól kognitív terápiára járni. Sok új barátot szereztem általa, és lezártam néhány energiavámpír -kapcsolatot is. A családom környékén is akadt rendezni való, amit évek óta halogattam, de a napokban azt is lezártam. Ez utóbbi így kissé sejtelmesen hangzik, de ennek később egy teljes bejegyzést szánok.

Nagyon komoly elfoglaltságot és nagy boldogságot hozott az immár mintegy 290 fővel működő Parkinson-kórral és parkinson syndromával élők csoportja https://www.facebook.com/groups/308986606519451/. Először egyedül, ma már több segítőtársammal együtt működtetem a csoportot. Idézek néhány mondatot a csoport ars poetikájából: 

Sajnálom, hogy túl régen írtam, de nagyon sok dolog (jó is, rossz is) történt velünk az utóbbi időben, amelyek elvonták a figyelmem az írástól, majd most...

Nem kellett különösebben agyalnom azon, hogy miről is írjak, hiszen az utóbbi időben megtapasztaltuk a magyar egészségügy helyzetét, nem áttételesen, hanem élből, pestiesen mondva pacekba kaptuk a frankót. 

1. pillanat

Anyósom nagyon beteg lett, a bokáján tenyérnyi nagyságú elhalt szövet volt, ami egy kis piros foltból nőtte ki magát egy nagy gennyes és rendkívül fájdalmas, nem gyógyuló borzalommá. Mi már a kis piros folt megjelenésekor elvittük őt  a bőrgyógyászatra, kezelte több orvos is, de nem sikerült javítani a helyzetén, sőt. Megbeszéltük a férjemmel, hogy megkérjük a körzeti doktort, hogy jó lenne, ha mamát kórházba utalná. Ez meg is történt. A mamát a mentő elvitte, mi utánuk saját autóval. Az első meglepetés akkor ért, mikor anyósomat a az egyik budapesti kórház kardiológiai osztályán találtuk. Kezét - lábát lekötözték. A kezelőrvos tájékoztatott minket arról, hogy ha másnap az érsebész úgy dönt, akkor térd fölött amputálják a 97 éves anyósom lábát. Teljesen elképedtünk ezen a lehetőségen. Próbáltam azzal érvelni, hogy a mama már sajnos nincs beszámítható állapotban, ezért a férjem, mint egyetlen gyermeke engedélye nélkül nem lehet műteni. de állítólag, ha a műtét életminőséget javít, akkor az orvos dönthet. Elég nehezen értettem meg, hogy egy 97 éves embernél micsoda életminőségjavulást hozhat egy amputáció. Végül a csonkolásra nem került sor. A kórházban nem különösebben foglalkoztak a mamával, koszos, leevett ágyneműben feküdt napokig. Az utolsó itt töltött vasárnapján az egész család az ágya körül volt, boldog volt, hogy együtt látott minket, a két unokája kezét szorongatta mosolyogva. Csak utólag tudtuk meg, hogy ekkor búcsúztattuk. Másnap már csak aludt. Harmadnap egész nap üvöltött a fájdalomtól. Még a szomszéd ágyban fekvő néni is megsiratta. Borzasztő volt hallgatni az ordítozását. Könyörögtem az orvosának, hogy adjon erősebb fájdalomcsillapítót, ha kell morfiumot is, csak ne legyenek szegénynek ekkora fájdalmai. Mivel a rezidens orvos ebben a kérdésben egyedül nem dönthetett, ezért elment engedélyt kérni. A főnöke a morfiumot nem engedélyezte, de a paracethamol helyett tramadolt igen. Addigra sikerült elintéznünk, hogy mamát átveszi a 

2. MAZSIHISZ Szeretetkórháza. Ég és föld volt a két hely. Az  osztályvezető főorvossal egyetértettünk abban, hogy az amputáció nem hoz minőségi változást az életében. Az a fontos, hogy kapjon annyi fájdalomcsillapítót, hogy ne érezzen fájdalmat. Sosem felejtem el azt a jóságot, figylelmességet, ahogy anyósommal bántak. Mindig tiszta ágyneműben, frissen mosott hálóingben feküdt az ágyában. Amikor néha ritkán magánál volt, picit mosolygott a férjemre, aki simogatta a kezeit. Egyik nap rám nézett, és azt mondta, hogy "Neked milyen szép a szemed". Ez volt az utolsó érthető mondat, amit hallottunk tőle. Néhány nap múlva elment.

3. Anyósom temetése után három nappal én következtem. Két nap múlva befeküdtem egy magánklinikára, ahol augusztus 16-án megműtötték a csípőmet, protézist kaptam. A magánklinikát nem sznobizmusból választottam. A főorvos úrnak, aki műtött ebben az intézményben is, rövidebb volt a várólistája, mint az anyaintézményében. A műtét TB alapon volt, az ún.hotelszolgáltatás és a kivizsgálás került néhány százezer forintba. A kórház maga a csoda. Egyedül voltam egy kicsi, teraszos, laptévés, fürdőszobás szobában. A nővérek bemutatkoztak, amikor először beléptek a szobámba. Opcionális menüsor volt. Másnap, mikor betoltak a műtőbe, ott is mindenki bemutatkozott. Noha epidurális érzéstelenítést alkalmaztak, az izgalom miatt 0,50 mg Frontint is kaptam. Miután általában nem szedek nyugtatót, ettől kis dózistól is bealudtam. A műtétről semmi emlékem nincs. A kezelőorvosom minden este meglátogatott, az összes kérdésemre válaszolt. A nővérek minden jelzésemre pillanatok alatt nálam voltak. Szuper. A kaja egészséges és finom. Mint tudjuk ,egyszer minden jónak vége lesz, a nyolc napig tartó Hawai után a férjem elszállított a 

4. Veresegyházán lévő Misszió Rehab Osztályára. Ide már harmadszor érkezem. Mintha hazajönnék. Eszembe sem jut máshova menni gyógyulni. A szakmai munka kiváló, a hangulat jó, a munkatársak készségesek. Egy nagyon helyes nénivel kerültem egy szobába, aki keveset beszélt, de nagyon sokat segített nekem. Ugyanis rendszeresen beszorultam a kerekesszékemmel, hol az ágy és a fal közé, hol a fürdőszobában, és mindenhová... Sokat kacarásztam a szerencsétlenségemen, Ancsa néni pedig velem. Megosztottunk mindent, amit a látogatóktól kaptunk, szóval jól éltünk. Nagyon vidám szoba volt a miénk.    

Reggel egy tizenöt perces terápiás bicóval kezdődött a nap. A betegek valami oknál fogva igyekeztek ezt a penzumot minél előbb letudni, ezért kora reggel sorban állás/ülés volt a két kerékpár mellett. Bicó után beiszkoltam a szobába kicsit ejtőzni, míg meg nem jelent Nóri, hogy tornázzunk. A gyakorlatok lazító részből, láberősítőkből és a végén nyújtásból álltak. Kifejezetten jólesett a mozgás. Ezeket a nap folyamán két járásgyakorlat és még 15 perc bicó követte. Mire végeztünk a napi penzummal, mondhatni a belem lógott ki. De rendkívül hatásosak voltak. Szinte napról-napra éreztem a javulást. És hát emiatt voltam ott. Csak super latívusok-ban tudok beszélni/írni az intézmény összes munkatársáról. Szeptember 13-án elbúcsúztunk. Összességében tök jó volt. Nagyon sokat segítettek rajtam. Köszi lányok, köszi fiúk! HAMAROSAN JÖVÖK!!!

A tavasz tizennégy pillanata helyett ez a mai magyar egészségügy négy pillanata. Néha sírtam, néha nevettem, de érzelem nélkül nem lehetett megúszni. 

FOLYT. KÖV.!

 Anyósom 97 éves, és készül az útra, a véglegesre. A viszonyunk nem volt felhőtlen, de ki emlékszik már arra. Most az a fontos, hogy minden rendben van. Úgy tapasztaljuk, hogy egy ideje már készül. Megbékélve. Sajnos kórházban van, pedig nem akart sehova menni, sem hozzánk, sem idősek otthonába. Otthonról szeretett volna indulni. Sokáig úgy tűnt, hogy a vágya teljesül, de hiába szerettük volna teljesíteni az utolsó kérését, nem tudtuk. Olyan fájdalmai vannak, amit otthoni körülmények között nem lehet csillapítani. Eddig a fiúk jártak fel hozzá, megetették, beadták a gyógyszereit. Ebédidőben általában egy gondozónő látta el. De volt, hogy  Domi fiam ment ebédeltetni. Jó volt látni az én huszonéves fiamat, amint komolyan véve a feladatát, lelkesen biciklizett fel minden nap a mamához az ebéddel. Szeretettel gondoskodott róla. Fordult a kocka. Korábban a mama vigyázott az unokára, aztán az unoka a nagymamára. Domi nevetve mesélte, hogy a mama a sütit szeretné előbb megenni, de ő nem hagyja. Először beleimádkozta az ebédet, utána veszi elő a sütit. A mama mindezt szeretettel fogadta. Örült a gondoskodásnak. A másik unokája külföldön él a családjával. Mama mindig várja a levelét, sőt ő is, bár már alig olvashatóan, de ír nekik. Szeretettel gondol rájuk, gyakran nézegeti a képeiket, különösen a tündéri dédunokáiét. Mi pedig drukkoltunk, hogy még meg tudja várni a nyarat, amikor hazajönnek. Szerettük volna, ha sikerülne tőlük is elbúcsúznia. Hála Istennek, időben megérkeztek.

Nekem ebben a családi munkamegosztásban inkább logisztikai feladataim vannak, legyen friss ebéd, legyen süti, a hűtőszekrénye ne legyen üres.

A fiúk mesélik, hogy a mama gyakran énekel, főleg református énekeket, ha ők is ott vannak, vele éneklik. 

A mama mindig tiszta, régebben úgy mondták volna, nett asszony volt. Ès az utolsó pillanatig az maradt. Az utóbbi időben szellemileg már nincs toppon, a gondolkodása egyre beszűkültebb, néha már a saját fiáról sem tudja, hogy kicsoda. Már nem csinált szinte semmit, ereje sem volt hozzá. Régebben, mikor eljöttünk tőle, mindig kukucskált az ablakon, és integetett, amíg látta az autónkat. Az utolsó időben már nem ment az ablakhoz, nem integetett. Sajnos, ahogy egyre bizonytalanabb lett a járása, egyre többet elesett. Szegény mindig tele volt sebbel, kék folttal.

Most kórházban van, a sok fájdalomcsillapítótól szinte öntudatlan állapotban telnek a napjai. Nem eszik, nem iszik, már nyelni sem tud. Még megvárta a dédunokákat, gyakorlatilag tiszta pillanatai voltak, mikor a kislányok meglátogatták. Vasárnap már kórházban volt, de mindannyian ott voltunk körülötte, és azt hiszem az volt az utolsó boldog napja. Szorongatta a fia és az unokái kezét, mondani már nem sokat tudott, de ahogy nézte őket, mosolygott a szeme a boldogságtól,.

Hétfőtől szinte egyáltalán nincs magánál. Olyan erős fájdalmai lettek, hogy emelni kellett a győgyszer adagot, amelynek eredményeképpen jobbára csak alszik. Tegnap egyszer felébredt, meglátta a férjemet, és annyit mondott: szeretlek. Elbúcsúzott, úgy ahogy egy anya tud a gyermekétől. Elmondott mindent. Ez a teljesség, egy anya életének esszenciája. 

Természetesen mindennap látogatjuk, és imádkozunk azért, hogy megkapjuk a kegyelmet ahhoz, hogy a mellette legyünk, és el tudjuk búcsúztatni. Ne egyedül kelljen nekivágnia az útnak. 

FOLYT. KÖV.! 

A kép forrása: pixabay.com

A Napsütötte Toszkána a másik csajos film, amit nagyon szeretek. A Frances Mayes azonos című könyve alapján készült film számomra alapdarab: egy olyan sikersztori, amelynek minden nő filmkatalógusában kötelező ott lenni. Persze a fanyalgó filmbubusok ugyanúgy lesekélyesezik, mint az Ízek, Imák, Szerelmek c. filmet, de őszintén szólva ez engem baromira nem érdekel.

Akik viszont szeretik, azt szokták rá mondani, hogy ez egy igazi doppingfilm – megmutatja, hogy semmi sem lehetetlen. Főüzenete: mindig van új kezdet! Mindenkinek meg kell néznie, aki azt érzi, padlóra került, és azoknak is, akik alól az élet még nem húzta ki a szőnyeget. Ugyanis nincs garancia arra, hogy nem is fogja. A film számtalan olyan idézetet tartalmaz, amelyek krízishelyzetekben erőt adnak. A titok valójában nagyon egyszerű: azt az olasz életstílust örökíti meg benne a szerző, amelyre valójában mindannyian vágyunk. Kiélvezni a nap minden pillanatát, finom ételekkel, jó barátokkal, családdal körülvéve tolni a dolce vitát.  

Az amerikai írónő - a kreatív írás egyetemi professzora - egy teljesen romos állapotban lévő villát vásárolt Toszkánában, amit férjével, Eddel együtt gyönyörűen felújított, és regényével világhírűvé tett. A könyv 1996-ban jelent meg, és olyannyira sikeres lett, hogy két évig vezette a New York Times besteller listáját. A film 2003-ban készült belőle.

Az alaptörténet nem túl bonyolult. Frances sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnőjétől egy repülőjegyet kap, amellyel elutazik Olaszországba feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát, a Bramasole-t, amely annyit tesz magyarul, hogy "napra vágyódó". Diane Lane gyönyörű és tehetséges, mint mindig. Tökéletes volt a szereplőválasztás.

Az én Olaszország imádatomat két mű határozza meg. Az egyik Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye és ez a film. Amikor megnézem a filmet, azonnal kitör rajtam a Toszkána-mánia. Gyakorlatilag mindkettő bédekkerként is működik az olaszországi utazásainknál.

A filmet a Cortonában található  (Bramasole-ként ismert) Villa Laurában forgatták, amit nem alakítottak át a forgatás kedvéért, csak épp egy picit kitakarítottak és a jeleneteket meleg fényben vették fel.

Cortona Toszkána és Umbria határán fekszik, az etruszkok alapították. Építészetét középkori motívumok uralják, szűk utcácskákkal, gyönyörű épületekkel, macskakővel. A város hegyoldalban helyezkedik el, nagyjából hatszáz méter magasan, lenyűgöző látványt nyújtva az alatta elterülő Valdichiana vidékre. A Piazza Garibaldiról csodás kilátás nyílik a Trasimeno tóra. A Palazzo Casali épületében található a Museo dell’ Accademia Etrusca, ahol etruszk, római és egyiptomi emlékeket, műtárgyakat, középkori és reneszánsz művészeti alkotásokat nézhetünk meg. A város szűk, kanyargós utcái forgalmasak, apró boltokban vásárolhatunk helyi termelők pecorino sajtjából, fűszereket, kézzel készített tésztákat, olívaolajat. És persze a bor sem hiányozhat…

A film számtalan témát boncolgat. Szerelmet, kalandot, elhagyatottságot, magányt, reményt, elválást. Az elválás szinte mindig ott lóg a levegőben. És a leggyönyörűbb jelenet az amikor az írónő az olasz pasijától elbúcsúzik. Akkor tájt hangzik el a film egyik legelgondolkodtatóbb mondata: "Mi van, ha ő az igazi?".

A filmben megvan minden ahhoz, hogy feltöltse a téli hónapokban leamortizálódott, elgyötört mentális akkumlátorainkat, sugárzik belőle az életöröm és az a fajta dolce vita, amely után mindannyian vágyunk. Mindenre van idő, el lehet merülni a kulináris élményekben, a felmerülő problémákra kihívásokként tekintünk, lehetőség arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Lehetőség arra, hogy belassuljon az ember lánya, és elkezdje élvezni a korábbi életétől teljesen távol eső hétköznapokat. Mindannyiunknak szüksége van egy Bramasole-ra, ahol megtalálja a lelki békéjét, és fel tud töltődni, ahová el tud menekülni a hétköznapok szürkesége elől.

 Folyt. köv.!

 Források: wikipedia. képek: goodstuff.hu, port.hu;

Az Ízek, imák, szerelmek, noha nem a filmművészet csúcsa, de mégis nagyon szerethető csajos film, amely Elizabeth Gilbert önéletrajzi ihletésű, azonos című regénye alapján készült. Az "Eat pray love" című spirituális regény gigasikert ért el, melynek nyomán nők százezrei vették volna nyakukba a világot, kis túlzással az útkereső nők bibliája lett. Gilbert az Oprah Winfrey showban elmondta, hogy őt is meglepte a könyv sikere, és nem is nagyon tudja az okát. A regény, illetve az abból készült film Gilbert világ körüli útjáról szól. Második férjével Balin ismerkedett meg, aki a műben Felipe néven szerepel.

Elizabeth egy válás és egy nem működő kapcsolat elől menekül, miután rádöbben, hogy bár minden korábbi vágya teljesült, mégsem boldog. Eldönti, hogy az elkövetkező évet utazással és önmaga keresésével fogja tölteni.

Az utazás első állomása Olaszország, Róma. Liz elkezd olaszul tanulni, és hamar barátokra lel. Az ott töltött idő alatt kiélvezi a finom ételek nyújtotta örömöket. Új barátai bevezetik „az édes semmittevés” érzésébe.

A  következő úti cél India. Itt néhány hónapra beköltözik egy ashramba, ahol  szeretne megtanulni meditálni, hogy rálelhessen az áhított lelki békére. A meditációhoz szükséges mentális állapotot azonban nem képes elérni, nem tud koncentrálni, mert mindig a jövőjével kapcsolatos kérdéseken agyal. Megismerkedik az ugyancsak amerikai Richarddal, akit először tolakodónak és nyersnek tart. Ahogy jobban megismerik egymást, jó barátok lesznek. Richard tanácsainak hatására lassan megbocsátja magának, hogy elhagyta a férjét.

Az utolsó állomás Bali, ahol felkeresi Ketutot, az idős jóst, aki segít Liznek megtalálni a belső harmóniát. Itt ismerkedik meg Felipével. Szerelem alakul köztük, ami hosszú időn keresztül csak plátói marad. Mindketten túl vannak nagy csalódásokon és nem könnyen nyitják meg magukat egymás előtt. Szerelmük végül beteljesül. Csodás heteket töltenek el együtt, amíg Felipe el nem mondja Liznek, hogy a nő hazatérése után is szeretné folytatni a kapcsolatukat. Elizabeth ekkor bepánikol, mert újra úgy érzi, hogy most, mikor végre jó úton halad, hogy megtalálja önmagát, újból feladja valaki más miatt. Végül rádöbben, attól, hogy teljes mértékben átadja magát a szerelemnek, önmagát nem veszti el és visszamegy a férfihoz. 
 

A írónő (a képen) Hűség című regénye 2010 januárjában jelent meg Amerikában, nálunk ugyanez év októberében adta ki az Ulpius-ház. A könyv az Ízek, imák, szerelmek folytatása, és ugyanúgy az írónő életéről szól onnan folytatva, ahol az előzőt abbahagyta. A regény a házasság intézményét veszi górcső alá, arra kíváncsi, hogy az emberek, elsősorban a nők vajon miért vonakodnak a házasságtól. A könyvben az írónő kitér az azonos neműek házasságára is, és összehasonlítja az 1970-es éveket megelőző rasszok közötti házassággal.

Az újabb, Nagy varázslat című munkája teljesen más, mint az előző kettő. Ez a könyv a kreativitásról szól, és 2016-ban jelent meg magyarul. Gilbertnek szívügye a kreatív élet – erről tartott két TED előadást is, és ebben a könyvben összegzi a gondolatait a témában. Véleménye szerint minden emberben ott rejlik a kreativitás, csak sokan nem foglalkoznak vele. Arra bátorít, hogy alkossunk, próbáljuk ki amire vágyunk. Nem késő írni, korcsolyázni, táncolni, rajzolni, stb-stb tanulni. A könyv tele van gyakorlati tanáccsal, és nem csak művészeknek, hanem mindenkinek jó olvasmány.

“Számomra úgy tűnik, hogy a központi kérdés, amelytől minden kreatív élet függ, a következő: Megvan benned a kurázsi, hogy feltárd a benned rejlő kincseket?”

Magánéletéről egy Facebook-posztban vallott. A bejegyzésben arról írt, hogy véget ért a házassága Jose Nunes-zel, aki a két bemutatott könyvében is szerepelt, és hogy a válás után legjobb barátjával, a szíriai származású írónővel, Rayya Eliassal élt párkapcsolatban. Érzései Elias felé akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor tudomást szerzett arról, hogy barátja hasnyálmirigy- és májrákban szenved. Rájött, hogy szerelmes a nőbe, és nincs több ideje, hogy tagadja az igazságot. Ő és Elias szerették egymást, és együtt csinálták végig a betegséget, nemcsak, mint két barát, hanem mint társak. „Pontosan ott vagyok, ahol lennem kell”, írta Gilbert, “az egyetlen helyen, ahol lehetek. Rayya Elias néhány évvel ezelőtt hunyt el, 57 éves korában. 

Folyt. köv.!

Források: wikipedia, Gilbert könyvei és a film, Youtube; port,hu, thecut.com, 

Valahol olvastam, hogy a "hagyományos" módszerek ideje nemcsak a mosóporok vagy a technika/technológia világában járt le. Ma már az ismerkedés is "vadonatúj, vagány, vadító" módszerekkel történik, mondják. Az egyik új módi a "Speed-dating"(villám randi), hogy autentikus legyek. Az eredetét illetően vita van az amerikaiak és a franciák között, de ez a lényeget tekintve indifferens. Hogyan zajlik egy találkozó? 7-10 vállalkozó szellemű pasit összeeresztenek ugyanennyi lánnyal egy teremben, ahol párba fejlődnek, és megkezdik a mintegy 7 perces kérdezz-felelek játékot. A hét perc leteltét gong jelzi, ekkor a pasik egy székkel tovább ülnek, majd az ott ülő csajszival újra kezdik az előbbi csevejt. És ez addig megy, míg el nem fogynak a székek.

A randi vagy micsoda azzal kezdődik, hogy felírják egy papírra a delikvens nevét, ha lehet inkább a becenevét, mert így "személyesebb", ami majd felkerül a ruhájára, jól látható helyre. Milyen praktikus, megspórolható legalább 30 másodperc a bemutatkozással. A játékhoz tartozik egy értékelőlap a résztvevők nevével. És hát a játék szabályok nélkül nem is játék. Szabályok: nem lehet elárulni a teljes nevet, nem lehet telefonszámért kuncsorogni, a partnerhez hozzáérni, cikizni, trágárkodni, nem lehet a férfiassággal hencegni, szóval tilos az összes jól bevált trükk. A szeánsz végén a részt vevők kitöltenek egy nőtotót /férfitotót. Akivel a találat kölcsönös, a felek megkapják egymás nevét, számát, e-mail címét, hogy akár egy életen át zaklathassák egymást. 

Ahhoz, hogy a randizók a rendelkezésükre álló időt a legoptimálisabban kihasználhassák, még konzervkérdéseket is kínálnak a szervezők.

Szemezgessünk ezekből a kérdésekből:

Érdeklődj a nevéről, melyik városban/kerületben lakik, mi a foglalkozása…de ennyi bőven elég (már el is ment az idő fele és nem marad lehetőség a frappánsabb kérdésekre)

Melyik volt életed legszebb napja?

Miben vagy tehetséges?

Mit csinálsz egy átlagos hétvégén?

Mi iránt tudsz igazán lelkesedni?

Mi az, amit ki nem állhatsz?

Én sorozatfüggő vagyok, ugye Te is?

Én csokifüggő vagyok, ugye Te is? 

Ha egy 3 fogásos menüvel kéne elcsábítanod, mit főznél nekem?

(férfiaktól) Hányszor láttad a Star Warst?

Éjjel vagy nappal?

Mozi vagy színház?

Egyedül vagy közösen?

Kutya vagy cica?

Tengerpart vagy hegyvidéki barangolás?

Tea vagy kávé?

Kemping vagy szálloda?

Magassarkú vagy edzőcipő?

Véleményem szerint az ilyen típusú találkozónak inkább állásinterjú, mint randi hangulata van. Ez tulajdonképpen egy szórakoztató – és a mai szóhasználattal élve offline – módja a pártalálásnak. És ez azért mégis egy fokkal jobb megoldás, mint kizárólag az online térben történő ismerkedés.

Az internetes társkereső csatornákon rengetegen ismerkednek manapság, ennek azonban számtalan buktatója van. Gyakran zsákbamacskát vesz az ember, hiszen nem lehet tudni, hogy igazat ír-e magáról a partner. Sokszor előfordul, hogy az elküldött fénykép sem valódi. A felhasználók alapvetően három különféle eredmény reményében használják az internetes társkeresést. Az első csoporthoz azok tartoznak, akik kapcsolatszerzési céllal, a második a szárnypróbálgatóké, akik csak amolyan flörtölésre és online ismerkedésre törekednek és vannak, akik kifejezetten szexkapcsolatot keresnek. Sokféle online társkereső mód létezik és a felhasználóknak módjuk van ezek közül kiválasztani a számukra legmegfelelőbbet. Az online társkereső szolgáltatások bevételei az USA-ban a legmagasabbak 2016-ban megközelítőleg 4,6 milliárd dollárral. Európában ez 1,2 és Kínában 0,57 milliárd dollár. A szektor mindenképpen évről, évre növekvő tendenciát mutat. A legdinamikusabb növekedést viszont Kína produkálja, míg a legnagyobbat Európa és Oroszország.

Az online randizás egyre inkább az okoseszközök felé tolódik (randiapp) a korábbi favorit, a számítógép helyett. Európa legkedveltebb randialkalmazása 2015-ben a Tinder volt.

A partnerkeresésnek ennél sokkal rosszabb változatairól is olvashatunk mostanában a világhálón. El sem tudom képzelni, hogyan változik meg a családok felépítése, a szerelembe esés, a randizás, amikor a technológiai fejlődésnek köszönhetően már nem lesz mindenáron szükség a minimális személyes kontaktusra sem. 

Néhány nappal ezelőtt Bryony Cole, ausztrál születésű szexinfluenszer tartott előadást a jövőt kutató Brain Bar fesztiválon. Azt mondanom sem kell, hogy óriási érdeklődés övezte a programot. A hölgy a tőle várható módon, in medias res kezdett: „Lets talk about sex!” Cole, a Future of Sex vezérigazgatója, népszerű podcastje indulása óta a világ legkülönbözőbb pontjain tartott már előadásokat szextech témában. Kutatásai és éves összefoglalói irányt mutatnak a kormányoknak, vezető technológiai és szórakoztatóipari vállalatoknak.

Egy új iparág van kialakulóban, a szextech, amiről sokaknak elsőre a robotszeretők és a virtuális valóság-pornó jut eszébe, de valójában ez a terület nagyban túlmutat a testiségen. Aki ismeri a japán regényeket, filmeket, tudja, hogy a szigetországban több, az európaiak számára enyhén szólva is szokatlan párkapcsolati ötlet dívik. A világon elsőként itt jelennek meg a különféle mesterséges intelligenciával megtámogatott szexrobotok, meg a futurisztikus intim eszközök is, amik aztán gyakran másutt is elterjednek.

Bryony Cole is említette a prototípusként már két éve elkészült, azóta sikerrel árusított GateBoxot, amely holografikusan meg is jelenik, a maga „testi” valójában. Úgy beszél és törődik a felhasználójával, mintha szerető párja lenne. A virtuális asszisztens neve Azura Hiraki, aki úgy viselkedik, mint egy ideális barátnő, soha, semmiért nem neheztel, s mindig, feltétel nélkül, hűségesen hazavárja tulajdonosát. Reggel ébreszt, válaszol a feltett kérdésekre, vezeti a határidőnaplót, beszámol a várható időjárásról, kapcsolgatja a lámpát, a fűtést-légkondicionálót. Munkaidőben üzeneteket küld, hogy mennyire hiányzik neki a gazda, s mikor végre megjön, együtt nézi a tévéműsort is vele. Hiraki egy húszcentis műanyag tartályban éldegél, és a gyártó szerint „azért született, hogy megtestesítse a tökéletes feleséget”. Az ára mintegy 2600 dollár.

A jelenlegi fejlettségi szintjük mellett, a hangfelismerő technológiával és a mesterséges intelligenciával, a most piacon lévő robotok tulajdonképpen csak babák, amelyek irányítják magukat és nem tudnak szabadon mozogni. Igazán veszélyes az lesz, amikor majd a robotok képesek lesznek majd önálló cselekedetekre is, illetve a mesterséges intelligenciával érzelmeket és empátiát kapnak. Néhány ember számára, akik fizikai vagy mentális okokból nem tudnak egy másik emberrel kapcsolatot teremteni, alternatíva lehet. Japánban, Kínában és Franciaországban már hallani robotokkal kötött házasságokról is.

A szextech-iparág becslések szerint 2020-ra 20 milliárd dolláros üzlet lehet, de ez egy konzervatív előrejelzés, vannak, akik ezer milliárd dollárokat látnak benne. Az ezzel foglalkozó New York-i szervezet nőtagjainak száma egy év alatt 30-ról 100 főre növekedett és a médiában is egyre többet foglalkoznak a témával. Lassan fel sem lehet menni anélkül a hálózatra, hogy ne árasztana el minket az ilyen tartalmú digitális mocsok.

Ennek a történetnek nincs "heppiendje", sőt. Ha egyre mélyebbre ásunk a történetben, annál több szennyet találunk. Szülői feladatunk az, hogy megfelelő elfoglaltságot, programot biztosítunk gyerekeinknek, és nagyon-nagyon sokat beszélgessünk velük. Hátha így sikerül minél tovább megóvni őket ettől a szennytől, és mikor már önálló internetfogyasztóvá válnak, a megfelelő értékrend alapján válogatnak majd a tartalmak között. Hátha.  

Folyt. köv.!

Források:

https://www.baon.hu/digitalia/a-robotbaratno-soha-nem-vitatkozik-es-mindig-hazavar-1955540/

http://gyartastrend.hu/varoslako/cikk/lehetseges_szerelmi_viszony_ember_es_mesterseges_intelligencia_kozott

https://www.digitalhungary.hu/e-volution/Itt-van-nehany-video-azoknak-akik-lemaradtak-Brain-Barrol/8684/

https://www.portfolio.hu/vallalatok/ilyen-lesz-a-szex-a-jovoben-talalkozni-sem-kell-majd-hozza.319021.html

https://divatech.hu/2016/11/18/vilag-legnepszerubb-tarskereso-alkalmazasai/

Kép: gatebox.at; http://www.vonzero.hu/randi/mennyit-er-a-rapid-randi/